Ha a folyékony és a szilárd drámai találkozása élettéma lesz, akkor maga a kezdet is kérdőjelet kap, beleáramlik a folytatásba, és már nem is a fázisokra figyelünk, hanem egy egybefüggő folyamatra - maga a lét kap főszerepet. A tárlat ugyan szakaszolja az emlékezést, megjelenik az 1990-es évek végén született tatai mártíremlékmű digitális nyomatokon és gipszmásolatok fotóin, hangsúlyosan itt van a 2004-es Műcsarnok-beli kiállítás, a Jégkorszak egy-egy eleme, és a korábbi emlékműtervek részletei is, az üvegkönyvek sorozatából egy megrendítő darab, és néhány újabb mű: ládába, bőröndbe csomagolható finom szólamok a Hordozható természet sorozatból. De az itt-és-mostból nézve ez az erős dramaturgiai vonalat követő életmű mégis egyetlen pillanat néhány esetlegesen elkapott képének tűnik, azonos főtémát bont ki minden munka.
A mozgékonyból az állandó, megszilárdult, végleges, időtlen felé haladó folyamat földi közegben az entrópia fogalmával azonosítható. A termodinamika egyik főtétele, az entrópia elve szerint minden élő folyamatosan veszít az energiájából, a hő a melegebb testből a hidegebb felé áramlik. Lugossynál a forró üveg vagy bronz a hideg, élettelen kőben köt meg, itt kap végleges, már élettelen formát. A zárványok egy későbbi hővesztés áldozatai, mint az őket körbezáró, szilárd anyag, akár ásványi anyag, akár szerves élőlény kövült bele a már régen halott kőbe.
Szinte törvényszerű, hogy aki ezzel a fajta átalakulással foglalkozik, előbb-utóbb az emlékműszobrászatban fogalmazza meg mondanivalóját. Lugossy az 1956-os áldozatoknak készített, meg nem valósult emlékműterve után elkészítette Tatán a Minden idők mártírjai című monumentális plasztikát, amelyben kortól és történelmi helyzettől függetlenül képes volt megfogalmazni a hős és az áldozat azonosságát, a mitológia héroszainak és a hétköznapok kisembereinek közös, repetitív karakterét. Az emberi test formái zárványként idézik fel az üvegkönyvekbe bronzból öntött figurák is: a polírozott üvegbe ékelődő kemény fémtestek robbanásig feszítik a törékeny üveget, mégis mozdulatlanul hevernek a könyv gerincében, még a gerincen átfutó lyuk is a hiányukról, a testek negatív jelenlétéről beszél. Időtlen és örökkévaló, mint egy őskövületben a történelem előtti lény nyoma: egykor itt volt, de erről ma már csak testének hiánya tanúskodik.
