A Kamra egyórás estjének címe nem a közkeletű szólásból táplálkozik (a. m. kifejletéhez érkezett, zűrösen tetőzik a dolog), nem is Dalos László tollát, A vén budai hársfák örökzöldjét idézi, a ?csók fakad a csókkal?-t andalogva (?nyár tüze vagy hó van, / áll a bál!?), hanem Máthé Zsolt Áll a bál című szövegéből indul ki, mely csapongó kis szakaszaiban a ?Legyen férfi, fogja meg a seggem!? sorát ugyanúgy tartalmazza, mint a ?Tolatás. Hazám, Hazám-állomás? az előbbiekből nem szervesen következő zárlatát. Vers-, próza- és dal-egyveleget milliófélét lehet összeállítani ? ennek ügyetlen a címe, szitál a szerkezete és kezdetleges a rendezése, de aki legalább is a harmada tájától nem érzi meg benne a batikolt színházi kelme merész színeit, érdes líráját, gyűrt humorát, az otthon felejtette empatikus érzékét.
A Radnai Annamária dramaturgi égisze alatt készült válogatás szakít a hagyománnyal, mely szerint egy fellépő ? egy szám, az igényes esztrádban is. Itt nem ritka, hogy valaki ráénekel, rábeszél a produkciójára. Belekezd vagy belekezdene egy vagy több másikba, más műfajúba. Az érkező-távozó kolléganők néha átjárnak egymás megszólalásaiba, hol elkapják, hol visszaadják a labdát, át- és visszaveszik a stafétabotot. Áriás és duettes szerepléseik előbb egy tréfás, ÖTYE-szerű ?mi a bajom a világgal, magammal, mással? kibeszélő show kvintettjébe futnak (egyikük szereti az őszinte kritikát, másikuk nem; mindannyian a keddi napot utálják stb.), majd kis kitérővel a feloldó finálé ötösébe torkollnak. Fullajtár Andrea mint rendező parányi fizikai és jellemütközésekkel teszi életszerűvé a színpadi találkozásokat, árnyjátékot mintáz a szemelvények mögé. Egyelőre nem magabiztosan, nem kiforrottan, ám kedvesen és ígéretesen közös játékot szervez. Benyit a ?gyerekszobába? ? ahogyan egy alkalommal a színházat nevezik ?, a nézők ? az este hét előtt pár perccel még komoly emberek ?: a ?gyerekek? közé.
A helyzetjelentések, mesék a női életpillanatokat, életállomásokat, életszituációkat tárgyazzák. Jórészt magyar mesék kelnek életre, mivel Mosonyi Aliz recikláló szerkezetű Magyarmesék-könyvéből való nem egy villanás (Bodnár Erika mókás-türelmes kedélyén átszűrve), és Tóth Krisztina Magyarország-könnyet ejtő Szólánca az egyik csúcspont (Fullajtár megrendültségének magas fokú színészi hitelébe bármely olvasó, hallgató keserűségének cseppjét, a szinte civil csend-rezdülést is beleérezhettük). A közvetlen kapcsolatot nem feltétlenül kereső-lelő vagy nem tartó művek halmozódása Balla Zsófia A szép fegyverkovácsné sóhaja című strófáitól (ugyancsak Bodnár mestertolmácsolása) rávezet a kulcsolódó vegyértékekre. Esterházy Péter Csokonai Lilije, a Tizenhét hattyúk ? melynek részlete nem csupán játék-jelentésben, hanem drámai szaggatással is használja a szót ? csípcsípcsókának mutatja az estet. Kapaszkodnak-távolodnak, csípnek-simogatnak, játszanak-vallanak a szakaszok, bekezdések, dalok, közismert és kevésbé ismert mozaikok.
A személyeset és magyart részben felülírja a családias-közös és a kitekintőn európai. Borbély Alexandra e. h. (szinte a Kamra előző bemutatójából, a Virágos Magyarország gigasztár-jelölt hangművésznőjének, Bölcső Nikolettának a szerepéből érkezve) kamatoztathatja, hogy felvidéki származék: ?csehszlovákul? is énekel. Fullajtár otthonos a francia nyelvű sanzon bársonyosságában, a csapat együtt az angol sláger felségterületére is elkalandozik. Kell a dísztelen, gyakorta csak félfénybe vont színpadocskára a muzsika ? a vers és próza azonban emlékezetesebb, mint éneklés.
Öt nő. Valamennyien fekete (azaz egyikük szürke) nadrágban, karakteres felsőkben, az estélyi eleganciát pirosokkal pettyezve. Pálmai Anna és Pálos Hanna e. h. mintha fiatal ikrek lennének, az életkezdés egymás ellen öltözött (?kertésznadrág? kontra ?kosztüm?) női lázadói. Megjegyzést is tesznek a színházlátogatók körében valóban mutatkozó ?összecserélésükre?, amelyet hasonló hangzású nevük is kiválthat. Ők a dacbeszédben erősek, rokonszenvesek ? és még artikulációjukban is különbözőek. Borbély felnőttebb, piros kabátkát öltve kicsit vamposabb, egy futamban anyai hangot pendít. Hárman nem csupán a legfiatalabbak nemzedéki koszorújával veszik körül Fullajtárt és Bodnárt: öten együtt vizsgáznak jelesre a kortárs magyar irodalom értéséből, továbbadásából, a tegnapelőtt és tegnap elhunytjait ? Márai Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Petri György szövegeit ? is az élők közé elevenítve.
Együtt és külön is derekasan állnak (mozognak) helyt az Áll a bálban az ünnepre sminkelt, mégis a mindennapokba beavató papnők. Nem minden sikerül a műsorban. Például Hiánybetegségeink legnagyobbikát orvosolni ? Istent (a szavakban, a szemelvények építkezésével) megtalálni sem. De ez megesett már mással is. Isten pedig látja, ha akarja: jó kezdeményezés történt a Kamrában. Talán nem elsősorban színházi este ez. Lunch-time theatre, matiné inkább. Szabálytalan irodalomóra kismiséje.
