- Bár beszélgetésünk apropójául az szolgál, hogy nemrégiben nevezték ki a MÁV Szimfonikusok élére, a kapcsolata a zenekarral nem most kezdődött.
- A kapcsolat évekkel korábbra nyúlik vissza. Lendvai György, aki most a MÁV Szimfonikusok ügyvezető igazgatója, 2004 végén még a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusoknál hegedült, ott ismerkedtünk meg. Ennek köszönhető a zenekarral végzett eddigi munkám is, meg ez a mostani felkérés is.
- Művészeti vezetőként milyen tervei vannak?
- Az első évben Haydn-, Beethoven- és Schubert-szimfóniákat szeretnék vezényelni, míg a nagy romantikus repertoár dirigálását átengedem Kesselyák Gergelynek, a második évadban pedig Bach, Mozart és Brahms műveire akarok koncentrálni. Rengeteg lehetőséget látok az együttesben, de általában is, ma Magyarországon látványos virágzásnak indult a zenekari kultúra, kiváló muzsikusok kerülnek a zenekarok élére, így minden okom megvan rá, hogy optimista legyek.
- Meglehetősen gyakori jelenség már évtizedek óta, hogy hangszeres szólisták idővel karmesterként folytatják a pályafutásukat, mégis állandóan érdekes marad a kérdés, hogy milyen szellemi-szakmai kihívást jelent, ha az ember egy másik szakterületen próbálhatja ki magát?
- Ez egy nagyon izgalmas váltás. Egyrészt mert teljesen más a repertoár, de azért is, mert hegedűsként, hangszeres zenészként az ember maga játszik, karmesterként azonban másokat kell megszólalásra bírnia, másokon keresztül kell megvalósítania az elképzeléseit.
- Autoritatív karmesternek tartja magát, vagy inkább a kamarazenész énjét hagyja érvényesülni, amikor dirigál?
- Egyértelműen az utóbbit. A MÁV Szimfonikusokkal való munkám során is arra törekszem, hogy egy szakmai műhelyt hozzak létre, nem valami katonai tábort. Rengeteg szólampróbát akarok és fogok is tartani ősztől, és erről, a zenekari játékról, a hangzás kialakításáról és a műhelymunka jelentőségéről egy dolgozatot is szándékozom írni szeptemberre, elsősorban a zenészek számára, persze. A zenekari játék szerintem óriási kamarazenélés. Az álmom egy olyan szimfonikus zenekar, amelynek a tagjai hallgatják is egymást, nem csak a karmesterre figyelnek. Az ideális az, ha egymással is tudatos kapcsolatban vannak, mint a kamaramuzsikusok. Ez egy magasabb színvonalat képvisel. Ezt is le szeretném majd írni, azt, hogy az igazi hangzáshoz a játékmódok tökéletes egyezésére van szükség. Olyan ez, tudja, mint az ütők a golfban: sokféle van belőlük, és a golfjátékos a terepviszonyoknak, a labda és a lyuk távolságának megfelelően választja ki azt, amelyik az adott helyzetben a legalkalmasabb. Lefordítva ez azt jelenti, hogy a karmester az, aki elképzeli a darabot (remélve, hogy az interpretációja hasonlít a szerzőéhez), a játékmód kialakítása viszont a zenészek feladata. A karmester a terep, de a zenész választja az ütőt.
- Milyen célokat szeretne elérni ezzel az interpretációs hozzáállással, hová szeretné pozicionálni a zenekart a hazai zenei életben?
- Az elsődleges cél az, hogy egyre inkább maguk a darabok váljanak mércévé, és semmi más. A karmesternek amellett, hogy kétségtelen tekintélyt kell képviselnie, az előadás során el kell nyomnia a saját egóját, hogy a művek érvényesülhessenek, hogy az 'előadás" valóban 'adás" legyen. A valódi cél nem a siker és a hatalom, hanem a művek megvalósítása, életre keltése, és a hallgató fölemelése egy olyan spirituális magasságba, ahol nem számítanak a hétköznapi élet bosszúságai. A MÁV Szimfonikusok létezése végtére is erről szólt kezdettől, 1945-ös megalapításuktól fogva. Az egész egy gyönyörű misszió volt, szó szerint elvitték a zenét az emberekhez mindenhová az országban.
- Azért egy világi hívságra, pénzre minden együttesnek szüksége van a fennmaradásához. Anyagi szempontból mire számíthat a zenekar a jövőben?
- Pozitívan tekintünk előre: remek a társaság, nagyszerű közönségünk van, és ez egyszerűen nem szűnhet meg. Természetesen Lendvai Györgynek is nagy szerepe van ebben az optimizmusban, mert ő is muzsikus, teljes szívvel végzi a munkáját, és félszavakból is értjük egymást. Száz százalékos garanciák, persze, nincsenek semmire, de pánikra sincs okunk. Ahogyan Ben-Gurion mondta egyszer, 'az életben reálisnak kell lenni, de az nem realista, aki nem hisz a csodákban".
