- Egy kis sváb faluban, Csolnokon nőtt fel. Milyen úton jutott el a Berlini Filharmonikusokig?
- A nagyapám és az édesapám amatőr zenészek voltak, ezért a zenélés természetes volt a családban. Ők is és a bátyám is trombitán játszottak, emiatt fel sem merült, hogy én is trombitáljak - zongorázni, majd klarinétozni tanultam. De igazán engem is a trombita vonzott, már 12 évesen tudtam, hogy ebből szeretnék majd megélni. Az általános iskola befejezése után felvételt nyertem a Győri Zeneművészeti Szakközépiskolába.
- Meglepő, hogy nem a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába járt.
- Pestre nem vettek fel! Szolfézsból nem feleltem meg, mert a felvételin modális hangsorokat kellett volna felismernem. 14 éves koromig számomra csak a dúr és a moll létezett. Trombitából megfeleltem volna, de jobb is, hogy így alakult. Falusi gyerekként, első nagyvárosi élményként Pest túl ijesztő lett volna. Konzis éveim alatt elkezdtem lagzikban játszani. Volt egy családi zenekarunk, melynek az apám, a bátyám, majd én lettem a tagja.16-18 évesen szinte minden hétvégén lagziztam. Szépen kellett játszani!
- A lakodalmas műfaj nem arról híres, hogy igényesen kell előadni...
- Ha a zenekar nem játszik szépen, a vendégek nem táncolnak. A sváb falumban minden házban volt legalább egy zenész, aki értett is a zenéhez. Nagyon jó falusi muzsikusokkal dolgoztam együtt, akik igényesek voltak. Tudták, mi a szép, és mi nem. Azt hiszem, a szólókoncertjeimen ezek a gyerekkori élmények többször előjönnek. Visszatérve a pályámhoz, Győr után a budapesti főiskolán (Budapesti Tanárképző Intézet) folytattam a tanulmányaimat, mert a Zeneakadémiára szintén nem vettek fel! Ennek így kellett történnie, mert akkor kerültem a - szerintem - legjobb tanárhoz, Geiger Györgyhöz, akinek a felkészültsége, fegyelmezettsége, a zene iránti alázata lenyűgözött. A főiskola befejeztével elvégeztem a Zeneakadémiát, és a diploma megszerzése után mentem ki Németországba. Itthon nem volt üres álláshely, ezért Németországban 60 helyre küldtem el a jelentkezésemet. Reutlingenből érkezett válasz, ahol megnyertem az elsőtrombita állást. Innen a Berlini Szimfonikusokhoz kerültem, majd következett a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara Münchenben, és ismét Berlin, a Berlini Filharmonikusok. Szerencse is kellett a zenekarba kerüléshez, mert első trombitás álláslehetőség 20-30 évente fordul elő.
- A Berlini Filharmonikusokat a világ legjobb zenekaraként tartják számon. Mennyi gyakorlásra van szüksége a megfelelő szinten tartáshoz?
- Napi egy óra befújás- cantilenaák, arpeggiók, skálák, légzőgyakorlatok, és amit éppen meg kell tanulnom. Ha tudom, hogy - akár - egy év múlva lesz egy felkérésem nehéz darab eljátszására, azt is állandóan gyakorlom.
- Tanít a Herbert von Karajan által alapított Zenekari Akadémián.
- A Zenekari Akadémiára könnyű bekerülni, mert a zenekari muzsikus automatikusan tanít is. Magyarországon úgy látom, hogy szintén szükség lenne a zenekari játék tanítására. Itthon nagyon alábecsülik pl. a zenekari trombitálást. Nem lehet, hogy beül a trombitás, és "csak úgy" eljátszik pl. egy Mahler-szimfóniát! El kell mélyülni benne. A pszichológiája, a hangképzése, a hangindítása egészen más, mint pl. a Haydn-trombitaversenyé. A zenekari játékban legalább 3-4 fajta artikulációt kell tudni. Geiger György mondta, "ha a halk fújás megy, megmaradnak az idegeid". A zenekari játékra való felkészítés egy hosszas képzés, ami még mindig nincs Magyarországon. Istenítik a versenyeket, ami nagyon jó, csak a versenyekből nem lehet megélni.
- Zenekari muzsikusként érzett-e eleinte bizonytalanságot, amikor kiállt a közönség elé és elkezdett szólózni?
- Kiállni a közönség elé mindig nehezebb, mint a széken ülni. Akik "csak" szólisták, azok jobban megszokják ezt a fajta légkört. De van egy óriási előnye a szólózásnak: az előadó csak magáért felel, a zenekari muzsikus viszont a zenekaráért. Arra gondolok, hogy ha valaki össze-vissza fúj, akkor a zenekart minősítik rossznak, egy rossz szólistától viszont még lehet jó a zenekar. Egyébként szeretek szólózni, kipróbálni, hogy egy-egy mű eljátszásával milyen hangulatot tudok teremteni, milyen hatást tudok kiváltani a közönségből.
- Mint korábban említette, több kiváló német zenekarban dolgozott. Milyen mentalitásbeli különbségeket tudna felsorolni a német és a magyar zenekarok között?
- Ami szerintem nagyon elgondolkodtató: Németország legjobb zenekarában két magyar szólótrombitás is van. Vajon Magyarország első két zenekarába felvennének-e török trombitásokat vagy üzbégeket? Ha ezen elgondolkodunk, rátalálunk a demokrácia nyitjára. A németek nagyon lojálisak, azt nézik, hogy a muzsikus mit tud, és nem azt, hogy honnan jött. Én úgy látom, hogy Magyarországon az számít, ki milyen nemzetiségű, milyen vér folyik az ereiben, és nem az a legfontosabb, hogy milyen zenész. A berlinieknél 15-20 náció van, és ez a demokratikus szellem valamennyire összefog minket. Csak a zene számít és semmi más. A másik észrevételem, hogy a zenészek túl sokat figyelik egymást. Előfordul, hogy irigyek lesznek, örülnek, ha egy szóló nem sikerül olyan jól. Ez nem is lenne baj, ha magukkal szemben is kritikusak lennének. A német muzsikust ilyen értelemben nem érdekli a másik, a nyugdíjáig élvezi a szakmát.
- Mitől világszínvonalú a Berlini Filharmonikusok?
- A Berlini Filharmonikusoknak óriási tradíciója van. Nagyon komoly karmesterekkel dolgoztak együtt, akik a zenekart "terelték"- többek között - Wilhelm Furtwängler, Herbert von Karajan, Claudio Abbado.
- Karajan tette árucikké a zenét...
- Igen, nagyon ügyesen adta el a zenekar felvételeit. Az ő idejében lett hihetetlenül népszerű a zenekar. Egyébként egy nagyon fegyelmezett ember volt, aki szerette a muzsikusait. Abbado vezetése alatt, a 90-es években pedig fiatalodott az együttes. Visszatérve az előző kérdésére, egy időben csak öltönyben jelenhettek meg a zenészek a próbán, aki farmert viselt, azt hazaküldték. A kollégák közötti tegező viszony sem egyértelmű. Amitől szerintem egy zenekar nagyon jóvá tud válni, az a konzekvens munka. A repertoár kiépítéséhez, egy hangkép megkereséséhez komoly "nevelő" karmesterek kellenek. Van természetesen Magyarországon is példa arra, hogy világszínvonalú zenekart is létre lehet hozni. A németeknél nagyon fontos a karmester modora. Kell, hogy legyen egy beszédforma, ami a zenekari muzsikusok számára is elfogadható. A Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarában Lorin Maazellel dolgoztam együtt, aki nagyon kemény főnök volt. Kevés próba, nehéz műsor jellemezte, de jó beszédstílusú volt és jó hangulatú próbákat teremtett.Amit hiányolok a magyar zenekarokból, és a német zenei életben erősen jelen van, az a zenekari szakszervezet. A Művészeti Tanács általában 5-7 tagból áll. Rajtuk kívül 2-3 zenekari elöljáró is a muzsikusok érdekeit képviseli. Nem megfelelő modorú karmester esetén felállnak, és figyelmeztetik a karmestert a beszédstílusára.
- Úgy érzi, pályája csúcsán van?
- Egyrészt azt hiszem, igen. A világ - talán - legjobb zenekarának vagyok a szólótrombitása. Másrészt a zenészeknél a karrier különös dolog, nem egyértelmű. A karrierem csúcsának éreztem azt is, amikor úgy oldottam meg Lorin Maazellel Mahler V. szimfóniáját, ahogy mindig is szerettem volna. De hasonló élményem volt a berlini próbaévem alatt Mahler III. szimfóniája Bernard Haitink vezényletével is. Jelenleg a svájci illetőségű TUDOR Recordsnál egy 6 CD-re szóló exkluzív szerződésem van. Az első lemez, melynek címe:"Italian Concertos", 2009-ben jelent meg, a következő cd a "Classic Trumpet Concertos" pedig a napokban kerül a boltokba.
