Öt színész távozik, hárman szerződtek a teátrumhoz. A nézők nyáron is találkozhatnak a színészekkel, számos kulturális programon lépnek fel a társulat tagjai a városban és régiószerte.

Csonka évadnak nevezte Szabó Tibor igazgató az elmúlt színházi időszakot. Elmondta, szerencsésnek tartja, hogy a járvány ideje alatt is aktívan dolgoztak az új előadások megszervezésén. A nehézségek ellenére a színház megjelent az online térben, megtartotta első stream előadását: a Kis hölgy a Maximból című darabot láthatták így a nézők, A Grönholm-módszer pedig jó nézettséget hozott, ezt mindenképpen sikernek könyvelhetik el.

A májusi nyitás után három bemutatót tartottak, és bő két hónap alatt pótolták a bérletes előadásokat. A jövő évad produkcióinak zöme előkészítő fázisban van.

Munkabemutatót tartottak Visky András Pornójából. Ezzel a darabbal tér vissza két év után Csonka Szilvia a színpadra. A színésznő szeptember 18-án lép újra a nézők elé. Megtartották a munkabemutatót Lipták Ildikó Az ajándék című darabjából is. Előkészítő fázisban van a Mesebolt Bábszínházzal közösen készülő Szólít a szörny előadás és az Árad a gazság című darab. Sikerrel zárult az Osonó Színházműhellyel közös drámatábor, amely ősszel pedagógusoknak szánt tréninggel folytatódik. Zajlanak az olvasópróbák: a napokban az évad második felében műsorra tűzött Csehov Sirályának rendezője, Sardar Tagirovsky is elkezdi a munkát a színészekkel.

Augusztus 2-án kinyit a közönségszolgálati iroda, indul a bérlet- és jegyértékesítés. A művészek számos kulturális rendezvényen lépnek fel. Augusztus 7-től a város Érezd Szombathelyt! programjának részeként 8-án Kelemen Zoltán és Varga Richárd előadását láthatja a közönség, 27-én, a Bornapokon a Mágikus Mintha színészzenekar lép fel.

Szeptember 5-én A dzsungel könyve legismertebb dalait adják elő a társulat tagjai a Savaria Múzeumban nyíló vadászati kiállításon. Izgalmas program lesz a Fő térre szervezett közönségtalálkozó szeptember 11-én. Erre a napra átnevezik a város fő terét Weöres TÉR-ré, itt játszódik majd a színház roadshow-ja. Ezen a napon este a Püspöki Palota ad otthont Kovács Dániel Gábor Az ígéret földje című darabja bemutatójának is. A felolvasószínházi produkció történelmi eseményt dolgoz fel. Pont száz éve IV. Károly – az utolsó magyar király – megpróbálta újra elfoglalni a trónt. Az izgalmas puccskísérlet a Püspöki Palotából indult, gróf Mikes János volt a megyés püspök. A történet érdekessége, hogy a király „sofőrje” maga Almásy László Afrika-kutató volt, aki akkortájt Szombathelyen élt, és akit Az angol beteg című filmből is ismerhet a közönség. Az előadást Kelemen Zoltán rendezi.

A következő évadtól nem lesz a társulat tagja Jordán Tamás, a színház alapító igazgatója.

Alberti Zsófi, Dunai Júlia, Hajmási Dávid és Lábodi Ádám is távozik a teátrumtól. Érkeznek azonban hárman: Dénes Emőke, Némedi Árpád, Gyulai-Zékány István. Két végzős színésznövendék tölti majd gyakorlatát a Weöres Sándor Színházban: Mari Dorottya és Simon László Márk.

A színház szeretné tevékenységét kiterjeszteni a térség több városára: nemcsak Szentgotthárddal és Sopronnal terveznek közös projekteket, de megállapodást készülnek kötni a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetével, valamint a Sárvári Zene Házával.

Forrás: Weöres Sándor Színház. Fotók: Weöres Sándor Színház/Mészáros Zsolt