„Meg kell még találnom itt a helyemet”

Belakta már az új irodáját?

Nem
egyszerű, még szoknom kell. Egyrészt mert nagy, másrészt mert van bennem
egyfajta fenntartás, hogy beleüljek-e egyáltalán az elődöm székébe. Meg kell még
találnom itt a helyemet, a saját kis kuckómat ebben a térben, hogy otthonosan
érezhessem magam.

A járvány alatt lett színiigazgató. Mennyire
tudott felkészülni a feladatra?

Nem
tudom, hogy egyáltalán fel lehet-e készülni erre a helyzetre, hiszen enyhe
túlzással szinte mindennap felül kell írni az előző napi terveket. Ahogyan a
más területen élők és dolgozók életét, úgy a mi színházunk létezését is
megnehezíti a járvány. 

A pályázatában azt írta, hogy művészeti tanácsot
akar létrehozni. Milyen célból?

A
testület létrejött. Hosszú évek óta együtt dolgozom a társulat tagjaival, minden
kollégáról kialakult bennem valamilyen kép. Szükségesnek tartom, hogy ne csupán
az én véleményem határozza meg a sorsukat. A művészeti tanács ezért külső
emberekből áll. Úgy gondolom, hogy mindannyian friss szellemiséget hoznak
magukkal. Felhívhatják a figyelmemet a színészeink olyan tulajdonságaira,
képességeire, amelyeket eddig nem vettem észre, és amelyeket hasznosíthatnánk.
A tanács tagjai zömében rendezők, az ő előadásaik fogják meghatározni a
társulat fejlődési irányát, és szolgálni a művészeti céljainkat.

A tanácsot Horváth Csaba Harangozó
Gyula-díjas táncos-koreográfus és rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem
tanára, Kiss Csaba József Attila-díjas dramaturg és Jászai-díjas rendező, Nagy
Cili színész, Sardar Tagirovsky
rendező és Nagy Péter István színész-rendező alkotja. Különböző színházi látásmódú embert
válogatott össze.

Így van.
A többféle látásmódban nagy lehetőséget látok. Minél több impulzus ér egy
színészt, egy társulatot, annál jobban tud fejlődni. 

A totális színházban hisz. Mit ért ez alatt?

Azt, amikor
a színpadi beszéden kívül jelen van a mozgás, a tánc, a zene, a képzőművészet,
a látvány és az újabban gyakran használt technika: a videóművészet is. És ha
mindehhez gondolat és szenvedély is társul.

Az évadtematikában a népszínházi vonalat
erősítené. Mit jelent ma az, hogy népszínház?

Műfaji
sokszínűséget, és azt, hogy mindenkihez szólunk. Egy vidéki városban, mint
Szombathely is, nem engedhetjük meg magunknak, hogy rétegszínházat csináljunk.
A közönség sokrétű ízlését, igényeit nem lehet nem figyelembe vennünk, mert
belőlük élünk. Viszont minden alkalommal úgy kell szólnunk az emberekhez, hogy művészi
érték jöjjön létre.

Mennyiben alakítja át az évadtervet a
járvány? 

A most futó évadot Jordán Tamás (az intézmény előző, alapító igazgatója – a szerk.) állította össze. Amit a művészeti tanács segítségével tervezek, az a következő szezontól valósulna meg. Jó lenne tiszta lappal kezdeni: olyan évaddal indítani, amely a mi elképzelésünk szerint jön létre. De félő, hogy a járványkényszer miatt a mostani bérletes előadásokat nem tudjuk „kijátszani” ebben az évadban, s akkor a tartozásunkat vinnünk kell magunkkal a következőbe. 

Azt is megfogalmazta a pályázatában, hogy a
Magyarországon még kevésbé elterjedt testtudatos játékformára ösztönzi
a színészeket. Miért tartja ezt fontosnak?

Mert úgy
tapasztalom, hogy a magyar színjátszásban még mindig kevés a testtudatos
színész; a mozgáskultúránk többnyire kimerül abban, hogy jól-rosszul, mindenki
a maga képessége szerint végrehajtja a betanított koreográfiák mozdulatsorait.
Fontos a tudatosság: annak tudása, hogy miként lehet a verbális tartalmat
gesztussá konvertálni oly módon, hogy minden egyes mozdulatnak, gesztusnak
üzenete és jelentése legyen. Horváth Csaba ennek a képzésnek egyik jeles
képviselője, és a tanítványai közül egyre több olyan fiatal színész kerül ki az
egyetemről, aki ennek tudatában van, és művelni is tudja.

Az
erdélyi magyar színjátszásban ennek nagyobb szerepe/hagyománya van?

Abban a kísérleti színházi közegben, amelyben én a
pályámat kezdtem, a testtudatosság nagyon hangsúlyosan jelen volt. Az akkori
vezetőnk, Bocsárdi László – aki jelenleg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron
Színház igazgató-főrendezője – egészen a nonverbalitásig el szeretett volna
jutni velünk. Végül másképp alakult, de arra mindig törekedtünk, hogy a
feleslegessé vált szavakat egy-egy hangsúlyos mozdulattal helyettesítsük. Ennek
a fontosságát aztán a többi erdélyi színház is felismerte, s többé-kevésbé él
is vele.

Milyen anyagi helyzetben van jelenleg az
intézmény?

Egy
színház gazdálkodásának három alappillére van: a fenntartó önkormányzat által
biztosított összeg, a szaktárca támogatása és a saját bevétel. Az utóbbi
legnagyobb részét a bérlet- és jegyeladásokból származó összeg teszi ki, amely
jelentősen megcsappant a múlt évben. 2019-hez képest 2020-ban több tíz millió
forinttal volt kevesebb a bevételünk. Ez súlyosan érinti a gazdálkodásunkat.

Hogyan alakulhatnak a bevételek és a
kiadások a következő években?

Egyelőre lényegesen több a kiadás, mint a bevétel; mivel nem játszhatunk, nincs jegybevételünk, és a bérleteladás is erősen csökkent. A társulatnak mintegy nyolcvan alkalmazottja van, akiknek a bérét a fenntartói támogatásból biztosítjuk. Ez jelentős tétel a költségvetésben. A fennmaradó összeget fenntartásra fordítjuk, például a rezsit fizetjük belőle. Még nem tudom, hogy lesz-e forrásunk a javítási munkálatokra. A nagyszínpadot fel kell újítanunk, mert már csak egyetlen csiszolást bír ki, utána viszont teljesen ki kell cserélni a padlódeszkát, ami akár húszmillió forintba is kerülhet. 

Lehet spórolni valamin?

A
dolgozói béreken nem. A rezsin és a produkciókra fordítandó költségeken
próbálunk faragni. Meg kell győzni a rendezőket, hogy jelenleg nincs annyi
forrás egy-egy előadásra, mint általában lenni szokott.

A szombathelyi színházi élet az elmúlt években
nem volt mentes a politikai vitáktól, csatáktól. Mit gondol, most nyugodtabb
időszak következhet?

Bízom benne, mert azok a történések nagyon sajnálatosak voltak. Minden téren a konszenzus híve vagyok: legyen az politikai, szélesebb vagy szűkebb társadalmi létezés. Mindig a hasznosítható emberi értékeket keresem; függetlenül attól, hogy milyen irányból érkeznek. Úgy tűnik, hogy ezt a színházban és a városban is képviselni tudom, hiszen egyhangú szavazással ítélte meg nekem a bizalmat a közgyűlés. 

Jordán Tamás, a színház alapítója és előző
igazgatója marad a társulatnál?

Külső
tanácsadó lesz, de nem marad. Rengeteg terve van, tevékeny ember.
„Visszavonult” Budapestre, most már ott van a bázisa, de biztosított arról,
hogy számíthatunk a tanácsaira és a szakmai kapcsolataira. Új előadóestet
tervez, amelynek a bemutatója a szombathelyi Weöres Sándor Színházban lesz.

Ön továbbra is színpadra lép majd
Szombathelyen?

Csak amennyit szükséges. Úgy gondolom, egy darabig számos olyan egyéb feladatom lesz, amelyek elvonják a figyelmemet a színpadtól. Abba a hibába pedig semmiképp sem szeretnék beleesni, hogy a funkcióm adta lehetőséget kihasználva főszerepek garmadáját osszam magamra.

Nyitókép: Varga András/Vaskarika