A hetvenéves Csoóri Sándor vérbeli ősfelfedező
A nagyközönség a Muzsikás együttesben csodálkozott rá tehetségére, melynek az első huszonhárom évben meghatározó tagja volt. 1997 óta a változó felállású Ifjú Muzsikásban húzza. Huszonöt évet tanított népi hegedűt, brácsát, bőgőt, tekerőlantot és dudát az Óbudai Népzenei Iskolában, 2002 óta pedig az ürömi zeneiskola tanára. 2000-ben mutatták be folkoperáját, a G. Nagy Iliánnal közös Jézus születését. Munkásságát Kossuth- és Liszt Ferenc-díjjal ismerték el. A népzenész Csoóri Sándor ma ünnepli a hetvenedik születésnapját.
„Nem azért van a mécses, hogy véka alá tegyék” – vallotta világéletében, és pontosan eszerint élt és alkotott. Invenciói, álmai, ötletei, megérzései alapjaiban határozták meg a Muzsikás pályájának első két évtizedét. Nemcsak ő volt az együttes első számú „dalírója”, emblematikus slágereinek szerzője, hanem a hangzás színesítése érdekében a kontra mellett egymás után vonta be az újabb és újabb hangszereket, tanult meg dudán, tekerőn és kobzon játszani. Messze nem középiskolás fokon. Miközben nálánál meggyőzőbb férfi énekhang kevés akadt a folk revival mozgalomban.
Édesanyja Marosi Julianna népdalénekes, édesapja Csoóri Sándor író-költő. Zenei tanulmányait a Lorántffy Zsuzsanna Zenei Általános Iskolában kezdte, ahol a kötelező furulya mellett klasszikus gitározást tanult nyolc éven át. A konzervatóriumi felvételin azonban hiába pengetett maximális pontot, a szolfézsvizsgán fennakadt. El is vették egy életre a kedvét attól, hogy folytassa. Amikor pedig tizenhat évesen felvételről meghallotta, hogy egy széki lakodalomban Ádám István „Icsán” zenekara miként húzza, olyannyira megfogta őt a banda rollingos hangulatú játéka, hogy azonnal vonatra pattant. Széken pedig oly mértékben azonosult a helyiekkel, hogy a viseletüket is magára húzta.
Muzsikás – Indulj el egy úton (1977)
Még a haragosai is egyetértenek abban, hogy Csoóri Sándor született tehetség és ősfelfedező. Jóképű, robbanékony fiatal legényként táncos, mulatós, álmodozó volt. Az álmai pedig kalaplengető teljesítményekben öltöttek testet.
Aztán jött a duda, ami nemcsak hogy az ő kezében szólalt meg elsőként tisztán Magyarországon, hanem már évtizedekkel ezelőtt olyat fújt rajta, amit idehaza azóta is csak kevesen tudnak megközelíteni. Abban a tisztaság mellett ugyanis benne van a hagyományos játékmód minden erénye és csillogása. A dudát hamarosan követte a tekerő és a koboz, a kilencvenes években pedig jött a legkeményebb kihívás, a hegedülés. Prímásként azonban nem sikerült a legmagasabb szintre jutnia. Még ha épp a hegedűn fedezte fel azokat a nevezetes varázsjeleket és a „zenekaron belüli azonos hullámhosszon levést”.
Mániákusan kereste a titkot. Az éneklésben, a hangszereiben, a zenekari hangzásban, később az együttjátékban. Közben pedig csakis a zene, a zenei hang minősége vezérelte. Mindent annak rendelt alá. Zenekart, párkapcsolatot, barátságot. Csak később eszmélt rá, hogy ő valójában tanító. Nemcsak azért, mert a hetvenes évek második felében az elsők között oktatott az óbudai népzenei iskolában, hanem mert tapasztalatait, tudását át is tudta adni növendékeinek. Bizonyságul elég végigpásztázni a keze közül kikerült tanítványok illusztris listáját.
Nevem: ifj. Csoóri Sándor (1982)
Pályája során gyakorta került konfliktushelyzetbe. Meg nem alkuvó személyisége, erős igazságéhsége, érzelmi túlfűtöttsége, rock and roll életvitele, féktelensége és fanatizmusa miatt gyakorta csattant össze környezetével. És ilyenkor a legjobb barátait sem kímélte. Végtelenül kiszámíthatatlan és goromba tudott lenni. Bárkit is faggatunk egykori közeli és távoli kollégái, ismerősei közül, sokan tudnák sorolni a konkrét történeteket.
Miközben rendkívül vonzó tudott lenni az ő szabadon szárnyaló, semmilyen féket nem ismerő életvitele, amibe a barátait is előszeretettel berántotta, sok szép élménnyel és tapasztalattal megajándékozva őket.
A hetvenes évek végén például a tékás Lányi Györggyel elhatározták, hogy szombatról vasárnapra virradó éjszaka sosem alszanak. Egy teljes éven át bírták. Annyira pezsgett körülöttük a táncházi élet, bennük pedig a fiatalság.
Muzsikás – Rabnóta (Nem arról hajnallik) (1986)
A Muzsikáson belül szintén gyakorta rukkolt elő mániákus elképzelésekkel, nemegyszer elvetve a sulykot. Impulzív alkotóként folytonosan előrefutott, küzdött, ha kellett, rombolt. A lábfájásai is vélhetően ezzel függtek össze: szaladt volna ő tovább, de a többiek nem tudták tartani vele a tempót. Egy idő után pedig nem is akarták. Amitől még frusztráltabb, még türelmetlenebb lett. Mígnem 1996 karácsonyán végérvényesen elpattant benne a húr.
A Muzsikást elhagyva aztán új életre kelt, létrehozta az Ifjú Muzsikást, megírta az első hazai folkopera, a Jézus születése zenéjét, a széki muzsikával kapcsolatos megfigyeléseit Varázsjelek címmel publikálta. Meglátása szerint felfedezte a magyar népzene páratlan metrumát, ezt hivatott demonstrálni az Ifjú Muzsikás Hunzene című albuma.
Csoóri Sándor és fia, „Sündi” a Fonó Budai Zeneházban (2010)
Édesapja, a költő-író Csoóri Sándor 2016-os halála óta nevéből elhagyta a megkülönböztető „ifjabb” előnevet, illetve azt népzenész fia, Csoóri Sándor „Sündi” „örökölte meg”. Korábbi énjéhez képest az utóbbi években, évtizedben lenyugodott. Az élet úgy hozta, hogy tartósabb kapcsolatai rendre gyermekáldással jártak. Miközben az is tény, hogy mindannyian beleszülettek a népzenébe, számukra a mai napig az maradt az egyetlen természetes közeg. S közben megvalósult az, ami minden hagyományőrző álma: az együtt népzenélő család.
Táncház a pomázi Magyar várban (2013)
