Míg 2019-ben a közvetlen filmgyártásra nyilvántartásba vett összeg meghaladta a 164,4 milliárd forintot, idén minden bizonnyal már átlépi a 200 milliárd forintot. Magyarországon évente átlagosan 300 filmes produkció gyártását regisztrálják, és az összköltés 2016-ban lépte át először a 100 milliárd forintot. A növekvő tendencia azóta is folyamatos. A gyors és hatékony intézkedéseknek köszönhetően még a koronavírus-járvány miatti korlátozások sem tudták megállítani a fejlődést.

„Előkelő helyet foglal el a filmes világtérképen Magyarország, az európai kontinens legnépszerűbb forgatási helyszíne, a szektorban dolgozó közel húszezer szakemberre nagyon büszkék lehetünk. A fejlődés motorja a nagy költségvetésű, nemzetközi filmek gyártása, amiket a világszerte elismert magyar filmes tradíció, a csodálatos helyszínek, a legmodernebb stúdiók, a naprakész szaktudás és a filmes adókedvezmény csábít Budapestre” – nyilatkozta Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet Igazgatóságának elnöke.

Idén is a legfelkapottabb sztárok és a legizgalmasabb alkotók jöttek Magyarországra forgatni: Cate Blanchett, Kevin Hart és Jamie Lee Curtis a Borderlands című filmen dolgozott, Oscar Isaac és Ethan Hawke a Moon Knight forgatására jött, Emma Stone, Mark Ruffalo és William Dafoe a Poor Things című filmen dolgozott, és a napokban érkezett meg Mel Gibson a The Continental című minisorozat fogatására, ahol Káel Csaba kormánybiztossal is találkozott, és nagy lelkesedéssel, elismerően nyilatkozott a magyar filmesekről.

Nyitókép: Mel Gibson és Káel Csaba. Fotó: Nemzeti Filmintézet