A Magyar Zene Háza előterébe lépve fekete, félkörívben elrendezett pavilonok fogadják az érkezőket: egy darabjaira szabdalt zongora, amely azonban a lépcsősorról letekintve gyönyörű egésszé áll össze. Körülöttünk muzsika szól. Cziffra György zongorázik: lemezfelvételt készít, hangversenyen áll a közönség elé, vagy improvizál. A pavilonok néhány négyzetméteresre szabott terében egy nagyívű és hányattatásokkal teli pálya állomásai elevenednek meg.
Cziffra György az emberek zongoraművésze volt, mindenki szerette, és mindenki megértette – fogalmaz Balázs János. – Nem azért, mert olyan egyszerűen játszott, sőt, nagyon bonyolult az ő művészete, mégis mindenki közel tudott kerülni hozzá. A Kossuth-díjas zongoraművészt már kisgyermekként elvarázsolta Cziffra György játéka. – Van egy gyönyörű szép íve mindennek: a megnyitót követő koncert – amelyen Liszt Ferenc összes magyar rapszódiáját eljátszom – a beteljesülése mindannak, ami évtizedek óta foglalkoztat. Négy-ötévesen hallottam először Cziffra György magyar rapszódia felvételeit otthon, és ez terelt a zongorázás felé.
Aztán a 16 éves Balázs Jancsika előkészítős zongorista növendékként bement a Zeneakadémia rektorához – Batta Andráshoz –, hogy szeretne Cziffra György emlékére koncerteket adni a kisteremben – idézi fel a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője. – András nem is igen tudta, ki vagyok. Vagy inkább úgy fogalmazok, hogy még csak reménység voltam. Évtizedekkel később pedig úgy valósulhatott meg ez a kiállítás, hogy az általam létrehozott fesztivál és az András által megálmodott Magyar Zene Háza összefogott. Ez a tárlat a magyar kultúra dicsőítése.
Van ebben valami sorszerű – jegyzi meg Batta András, az intézmény ügyvezetője, aki többször hallotta élőben játszani Cziffra Györgyöt. – Húszéves voltam, amikor – emigrálása után – először járt Magyarországon, az Erkel Színházban. Fantasztikus koncert volt. Apró darabokat játszott, romantikus műveket, és közben állandóan kinézett a közönségre. Ezt a felvételeken is lehet látni. Amikor tíz évvel később a Pesti Vigadóban lépett fel, megtört ember volt – már elvesztette a fiát –, de még mindig fantasztikusan zongorázott.
Cziffra György rendkívül sokoldalú muzsikus volt, akinek klasszikus zenészként is hasznára váltak a bárzongoristaként szerzett tapasztalatok. – A XX. század első fele még egy másik világ volt – veszi át a szót Balázs János. – A nagy szerelmek, nagy beszélgetések a kávéházakban, mulatókban zajlottak, a bárzongorista mindenkinek a legjobb barátja volt. Ezt az érzelemdús zongorázást innen hozhatta Cziffra, és bár én élőben sosem hallottam Gyuri bácsit, de a koncertfelvételeit hallgatva is úgy éreztem, mintha csak nekem játszana. Ez a közvetlen kommunikáció a közönséggel valahol ott, a bárban született meg.
Cziffra a legjobban zongorán tudta kifejezni magát. Visszahúzódó ember volt, a barátai mesélték, hogy nem ő volt a társaság középpontja, de a zenével mindent el tudott mondani.
Batta András hozzátette: a kiállításon bemutatott videófelvételeket 1962 és 1965 között – a fénykorában – készítette a BBC, ezeket látva a látogatók is érezni fogják az említett közvetlenséget. Az első felvétel egészen rendkívüli: ellesett hat perc, amikor Cziffra egy stúdiófelvétel előtt bejátssza magát, és elkezd improvizálni.
A Magyar Zene Háza különleges hely, ahol a kiállításoknak már kialakult egy kultúrájuk: interaktív élményt nyújtunk a látogatóinknak – fogalmaz az ügyvezető. A tágas előcsarnokban berendezett tárlat is ezzel az eszköztárral dolgozik. – Amit Balázs János az utóbbi tíz évben Cziffráért tett, az egészen fantasztikus, és erre a kultuszra már felépíthettük ezt a kiállítást, mi azonban azokhoz is szólunk, akik nem ismerik Cziffra Györgyöt. Azt szeretnénk, ha ez a rendkívül színes, játékos elemekkel tarkított kiállítás sokakat megszólítana. Az előadóművészet a pillanatról szól: a művész eljátssza a koncertet és vége. Még ha marad is felvétel, nem biztos, hogy azt 20-30 év múlva még meghallgatják. A Cziffra Fesztivál az elmúlt tíz évben hatalmas munkát végzett Cziffra György emlékének megőrzéséért, velük partnerségben csináltuk meg ezt a kiállítást.
Arra a kérdésre, hogy mi ragadhatja meg a szélesebb közönséget Cziffra György életművében, Balázs János azt feleli: a mesebeli történet. – Mindenkit foglalkoztat, hogyan lesz az angyalföldi Tripoliszból jövő, mélyszegénységben élő, cigány fiúcskából a világ egyik legnagyobb zongoraművésze. Ez egy népmesei történet, amely azonban tele van szörnyű nehézségekkel.
– Cziffra élete magán viseli a XX. századi magyarság hányattatásait, és mindez összeköt bennünket – fogalmazott a megnyitó ünnepségen Hankó Balázs. A kultúráért és innovációért felelős miniszter hozzáfűzte: – Cziffra György az egyik legnagyobb magyar zongoraművész, akit csak Liszt Ferenccel említhetünk egy lapon. – Sokszor került lehetetlen, kilátástalan helyzetbe, azonban mindig megtalálta a kapaszkodót, hogy visszatérhessen a zongorához, a klasszikus koncertpódiumhoz. A kiállítás innovatív módon mutatja meg, hogy az elszegényedett roma családból származó fiú hogyan jutott kivételes tehetségével a legmagasabbra. A tehetség mindenáron utat tör magának – hangsúlyozta a tárcavezető.
– A virtuozitáson és az improvizációra való varázslatos képességén túl Cziffra Györgynek volt – ahogyan Vásáry Tamás zongoraművész-karmester fogalmazott – egyfajta elektromossága. Ilyen lendülettel, hévvel, érzelmekkel telítve eljátszani ezeket az elképesztően nehéz darabokat, lenyűgöző – jegyezte meg Balázs János.
A kiállítás igyekszik történelmi kontextusba helyezni a Cziffra életéből felvillantott momentumokat. – Olyan akár egy kotta – vélte Batta András – mindenki annyi szólamot olvas ki belőle, amennyit érdekesnek talál, lelkileg és szellemileg be tud fogadni.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
