Rivalizálás helyett egymás támogatását érezzük természetesnek
Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart, a Góbé zenekar által szervezett népzenei, világzenei fesztivál és népzenei tábor, ahol idén húsz hazai és nemzetközi formáció lép fel. Amit este meghallgat a közönség, arról nappal tanulhat is: a népzenei táborban moldvai és gömöri dallamokat sajátíthatnak majd el a táborozók, a tanárok gyakran a fellépő zenekarokból kerülnek ki. Az immár hatéves fesztivál idén egy showcase-szel is kiegészül, ahol külföldi és hazai szakemberektől szerezhetnek szakmai tudást a zenekarok. Czupi Áronnal, a Góbé zenekar tagjával és a tábor egyik szervezőjével beszélgettünk.
Hogy jutott eszetekbe olyan fesztivált szervezni, ahol az előadóktól tanulhatnak zenélni a látogatók?
Egy igazi ötletkavalkádból született ez a gondolat. Olyan eseményt szerettünk volna létrehozni, ahol a közönség tagjai fesztiválozhatnak, kurzus keretében zenélni tanulhatnak, vagy ha már zenélnek, zenekari építkezést és előrejutást segítő gyakorlati zeneipari információkkal gazdagodhatnak – hiszen a hazai felsőoktatásban és zenei képzéseken aligha kapnak ilyet a hallgatók.
A zenélés iránt érdeklődő vagy már aktívan zenélő vendégek mellett kiknek ajánlod a részvételt?
Azoknak, akik valami újra vágynak – akár kulturális, akár atmoszferikus értelemben. Én a magyar könnyűzenét is nagyon szeretem a nép- és világzene mellett, de kevés új színnel találkozom a már befutott előadók mellett, így hamar megcsömörlöttem attól, amit a hazai rádiók és fesztiválok adnak.
Az ő zenéjüket sem a YouTube, sem a Spotify nem dobja fel a magyar hallgatóknak, mert az algoritmus számításai szerint túl messze van a kultúrájuk a miénktől. Ebből fakadóan elképesztő dolgokat fognak látni és hallani a nyitott szívvel érkező látogatók.
A Boglart egyszerre fesztivál, népzenei kurzus és zeneipari fórum, ahol a koncertek élvezete mellett a zenetanuláson van a hangsúly. Hogyan tudtatok sokszínű, de túlzsúfoltságtól mentes, harmonikus programkínálatú eseményt létrehozni?
Nem tudom határozottan kijelenteni, hogy megtaláltuk a balanszot a sokszínűségben. Azt viszont merem mondani, hogy kereknek érezzük az esemény programpalettáját, amit nagyjából kétévente bővítünk. A kezdetekben kurzussal kiegészült fesztiválként indultunk, ez a két szegmens már harmonikusan, flottul működik. A zeneipari, kurzusos-workshopos szakmai rész is egyre inkább a medrébe kerül a fesztiválon. A szórakozási és tudásszerzési lehetőségeket is úgy kínáljuk fel, hogy azokkal jólesően, kényelmesen, töltekező jelleggel lehessen élni.
Miért szerveztek showcase-t az idei Boglartra?
A Boglarton megvalósuló showcase eltér a hagyományos showcase-ektől. Itt arról beszélnek majd a meghívott szakemberek, hogy miként tudja magát hatékonyan felépíteni egy, a pályája elején lévő zenekar, és hogyan érdemes képviselnie magát a külföldi showcase-eken. Ez egyfajta showcase-szereplésre felkészítő „elő-showcase” lesz, amivel nem törtetésre, hanem önmaguk önazonos külföldi képviseletére szeretnénk felkészíteni a zenészeket. Az elmúlt öt évben már egészen sokat járunk külföldre a Góbéval, ennek során sok olyan nehézséggel találkoztunk, ami egy új piacra törő, új lehetőségeket kereső zenekart érhet.
Egyértelművé vált számunkra, hogy a showcase-eken való részvétel – azon belül ismerkedés, kapcsolatépítés – több szempontból is fontos. Egervári Matyival, a Góbé cimbalmosával – akivel kettesben főállásban szervezzük a Boglartot, intézzük a Góbé Kulturális Egyesület és a zenekarunk menedzsmentjének ügyeit – rájöttünk, hogy akkor válunk igazán érdekessé a szakemberek számára, ha megemlítjük, hogy van egy egyesületünk és egy fesztiválunk. Tehát akkor figyelnek fel ránk, ha megmutatjuk, hogy mi az, ami egyedivé és különlegessé teszi a zenekarunk körüli világot.
Mi is nagy hasznát vettük volna ennek a tudásnak a Góbéval tizenöt évvel ezelőtt. Most, harminc pluszos családos emberekként aligha tudunk élni minden lehetőséggel, de szeretnénk, ha más zenekaroknak lehetőségük lenne erre.
Mi a szervezőtársaiddal, Halász Rékával (Gyöngyvirágos Folkműhely) és a már említett Matyival közös missziótok?
Szeretnénk, hogy minél nagyobb zenei tudás legyen a fiatal pályatársaink birtokában, hogy ezáltal minél exportképesebbek legyenek.
Hosszú távú célunk elérni, hogy a felsőoktatási zenei képzéseken is legyenek zenekari hátországgal foglalkozó tanórák.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu