Dante Alighieri, a „Sommo Poeta”, azaz a legnagyobb költő halálának 700. évfordulójára emlékezik idén a világ. A Római Magyar Akadémia két programot szentel a témának, mindkettő elnyerte az olaszországi Dante-bizottság támogatását, mindkettő a hivatalos eseménysorozat részévé vált. Négy kortárs magyar képzőművész – Baksai József, Gaál József, Szurcsik József és Lovas Ilona – munkáiból nyílik kiállítás Kinek a pokla ma Dante pokla? címmel, a nemzetközi Dante-emlékév programjaként csütörtökön a Római Magyar Akadémián, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) együttműködésével. Mind a négy művész rendszeresen visszatérő motívuma a vallás, a szentség, a kárhozat, a szenvedés, illetve a test és a lélek közötti kapcsolat, melyeket pszichológiai nézőpontból közelítenek meg. A pokolra nem úgy tekintenek, mint a túlvilág egy távoli helyszínére, hanem mint a posztmodern világ egyfajta lelki és szellemi állapotára.

A november 5-ig látható kiállítás alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia katalógust jelentet meg, amelyben Sturcz János művészettörténész a pokolfelfogások és azok művészi megjelenítésének kontextusába helyezve mutatja be a tárlat anyagát. A kiállítást a szervezők az előkészítés ideje alatt, augusztus 15-én elhunyt Lovas Ilona emlékének szentelik.

Kiemelt kép: MMA/Szurcsik József: Tortura humana (2018, akril, olaj, vászon; 185×200 cm)