Hetvenhét éves volt Déry Tibor, amikor Bertha Bulcsu kérdésére – „Mit csinál az író, ha nem ír?” – a korosodók „álbölcs” belenyugvásával azt mondta: valójában már semmi érdemlegeset. „Eleget láttam, kiismertem és megismertem a világot, újság, meglepetés, lényegi aligha érhet.” Merész kijelentés ez, s talán el se hinnénk, ha nem épp ő mondta volna. Csakhogy ha valaki, akkor ő tényleg megismert, átélt, elvégzett és elszenvedett szinte mindent, amit csak lehetett.
A sors iróniája, hogy lábsérülése révén már gyermekévei jelentős részét is az országon kívül töltötte. Csonttuberkolózisát külföldi szanatóriumokban kezelték, majd nem sokkal később, az elemi és a középiskola elvégzése után a svájci Sankt Gallenben tanult nyelveket. Jómódú polgári családban született, így értelemszerűen neki is polgári pályát szántak, „de attól a pillanattól kezdve, hogy írni kezdtem, más pályát már nem tudtam elképzelni a magam számára”. A Liával nemcsak írói pályája vette kezdetét, de egyben belekerült abba a botrányokkal teli körforgásba, mely majdhogynem élete végéig kitartott.
Édesapja a családi ház államosítása miatt öngyilkos lett, így Déry is Bécsbe menekült, ott kereste a helyét, miközben verseket, novellákat és esszéket publikált hazai és külföldi lapokban. Emigrációja alatt ismerkedett meg az avantgárd művészettel és annak jelentős alkotóival. Országról országra járt, de otthon helyett csupán otthonosságra lelt. 1935 nyarán végleg hazaköltözött. Egyrészt mert „itt, Magyarországon éltek a barátaim, a költőtársak… Az irodalom volt az én kisebb hazám a hazában, ez odakint hiányzott.” Másrészt bár egyenesen dühítette mindaz, amit Magyarországon látott, „ezeknek a furcsa ellentéteknek dacára, nem kívánok másutt élni, mint itt” – mondja. Az élet azonban itt csak még nehezebb volt. 1939 végén két hónapi börtönbüntetésre ítélték André Gide Utazásom Szovjetunióban című – valójában szovjetellenes – könyvének lefordítása miatt, később pedig a német megszállás révén kényszerült bujdoklásra. A háború után sok minden megváltozott, az addig politikai okok miatt eltussolt műveit – köztük A befejezetlen mondat című realista nagyregénye is – végre kiadásták, 1948-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.
„Boldogulásomat kelletlen politikai pályafutásom is elősegítette, melynek úgynevezett világhíremet köszönhetem. Annak, hogy becsuktak. Ha csak a könyveimre kellett volna támaszkodnom, a tisztán írói munka alighanem csak közepes visszhangot vert volna fel, ennek megfelelően alakult volna az anyagi életem is. Kis rosszakarattal azt lehetne mondani, hogy jólétemet és írói rangomat annak köszönhetem, hogy lecsuktak.” Déryt 1957-ben tartóztatták le a szovjetellenes tüntetésekben való részvétele miatt. Az eredetileg kilencévnyi börtönbüntetés végül három évre csökkent, 1960-ban ugyanis amnesztiával szabadult az író. A börtönben töltött évek alatt született meg a G. A. úr X-ben című társadalomkritikai regénye, szabadulása után három évvel pedig a Szerelem című elbeszéléskötetével – melyből film is készült Makk Károly rendezésében – tért vissza az irodalmi köztudatba. Az 1971-es cannes-i filmfesztiválon a Szerelem a zsűri díját is elnyerte. A sikernek hála Déry ismét utazhatott, több műve is megjelent fordításban és számos külföldi intézmény ismerte el a munkáját.
Kései írásában Déry számot vetett életművével, ez a legjobban az Ítélet nincs című főművében érezhető, de mintha ugyanez történne a hetvenes évek elején megjelent Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című könyvének egyik sorában is. Ott azt mondja: „embernek lenni annyit jelent, mint úton lenni”. Nem túlzás, ha azt mondjuk, az ő útja rögös volt, de mint egy interjúban elmondta, semmit nem csinálna másképp – már csak azért sem, mert a múltat megváltoztatni nem lehet. A könyvből 1973-ban Presser Gábor zenéjével és Adamis Anna verseivel musical készül, melyet több mint négyszázszor mutattak be külföldön és Magyarországon egyaránt. Utolsó éveit, amennyiben volt rá lehetősége, elvonulva töltötte. Egy évvel halála előtt a következőt nyilatkozta: „Azzal biztatom magam, hogy nyáron a füredi Tamás-hegyen újra találok majd valamilyen, a novellista vagy regényíró-mesterségemhez illő munkát. Bárhogy lesz is: arra ügyelek, hogy tőlem telhetőleg lelkiismeretesen számoljak be magamról, azaz a világ halálomig rám eső részéről.”
Déry Tibor Kossuth- és Baumgarten-díjas író 130 éve, 1894. október 18-án született.
Felhasznált források:
Bertha Bulcsu: Déry Tibor, 1971, DIA
Melhardt Gergő: Déry Tibor, Életrajz, DIA
Nádor Tamás: Tíz kérdés Déry Tiborhoz, 1976, DIA
