 |
| A Hermelinben MTI Fotó: Kollányi Péter |
- A Hermelin bemutatója után Cannes-ba utaztál. Megmártóztál a sztárszerepben a fesztiválon?
- Inkább a tengerben. A vörös szőnyegnek közelébe sem kerültem, ha erre vagy kíváncsi. Tulajdonképpen nyaraltam, úsztam, napoztam, nagyokat ettem. A megjelent sztárokat, Jude Law-t, George Clooney-t és a többieket nem is láttam. Az a helyzet, hogy délután fél öttől kellett volna álldogálni a Fesztiválpalotánál, hogy az este nyolcas bevonulást lássa az ember. Én inkább a tengerparton töltöttem ezt az időt.
- A barnaságon kívül volt valami eredménye a részvételnek?
- Szerencsére igen. A Csak szex... és a Konyec is elkelt több országba, úgyhogy nem nyaraltunk hiába.
- Egyik plakátoddal a mai napig tele a város. Fel voltál készülve arra, hogy megbámulnak?
- Nyilván nőtt az ismertségem, de bevallom őszintén, nem figyelem. Gyakran észre sem veszem, ha megnéznek. Legfeljebb, ha kicsit hangosabban vágják oldalba egymást, hogy nézd már! Viszont feltűnt, hogy már nem úgy emlegetnek: a kis ügyvédnő a Szomszédokból.
- Nyilván azt sem mondják: nézd, ott a Hermelin a Nemzetiből! Gondoltál rá, hogy ezt a szerepet eljátszanád?
- Soha. Nem ismertem Szomorynak ezt a darabját, sem a főiskolán nem találkoztam vele, sem színházban nem láttam. Mindenesetre hasonlítunk egymásra Tóth Herminnel, úgyhogy könnyű beleélnem magam az érzéseibe. Persze, ehhez kellett Balikó Tamás is, aki "kiverte" belőlem a szerepet.
- Feltűnt, hogy az első jelenetben mindjárt nagy határozottsággal vonulsz be a régi szerelmed lakásába. Amikor Kaposváron Básti Juli játszotta Hermint, ő bátortalanabbul érkezett. Nem akarom beléd magyarázni, de magadtól vagy ilyen kemény?
- Szerintem abban a bizonyos első jelenetben nyugodtan lehet határozott Hermin, hiszen ott a múltja, ami feljogosítja erre. Magabiztos, mert fiatal. Nem kell félnie a nagy színésznőtől, aki most uralkodik a férfi lakásában és életében. Vagyis nem naiv kislányról van szó, hanem rafinált nőről, aki eltartatja magát a gazdag bárókkal, éli az életét, és egyszer csak úgy dönt: lesz olyan önző, hogy csapot-papot, és főként a gyerekét otthagyva elmegy Kolozsvárra.
- Megtennéd te is?
- Nem. Több hónapra nem tudnám magára hagyni a fiamat. De ami a rövidebb időt illeti, azt nem is nagyon kellett elképzelnem: annak idején az apjával külön városban éltünk, vagyis előfordult, hogy pár napra nála kellett hagynom.
- Visszatérve a keménységre: amikor - a második felvonásban - kettesben marad Hermin Pálfival, megint nem engedted elbizonytalanodni magad egy pillanatra sem. Balikó kérte?
- Megint azt mondom, nincs oka a bizonytalankodásra. Úgy megy fel a férfihoz, hogy biztos a dolgában: le akarja aratni a dicsőséget. Tudja, hogy az egész este róla szólt, vagyis a darab, aminek a premierjéről jönnek - az Egyszer szerettem életemben - az ő története. Semmi oka félni attól, hogy ágyba csalják, vagy hogy újra szerelmes lesz. Persze, azt mondja, csak a gyerekétől akar elköszönni, akit ott fog hagyni. De valójában diadalmaskodni akar a férfi fölött. Miért játszanám bizonytalanra? Szerencsére ez egy olyan szerep, amelyben minden egyes mondatnak pontosan tudom a miértjét.
- Jó, megadom magam. És mit szólsz Pálfi Tiborhoz?
- Nagyon nehéz eset. Ugyanis nem éppen feminin, de mégis kicsit férfiatlan, mindig mások irányítják az életét. A nők, a szomszédok, az ismerősök... Jön-megy az a sok ember, ő pedig sodródik az árral, és képtelen egyedül lenni.
- Eredetileg Kaszás Attila lett volna a partnered. Már folytak a próbák, amikor a halálos tragédia érte. Szakmai szempontból mi változott utána?
- Még csak az olvasópróbán voltunk túl, vagyis semmit sem haladtunk a darab elemzésével. Attila korábban játszotta már ezt a szerepet, ezért határozott elképzelései voltak az olvasópróbán is. Stohl András szerintem keményebbre játssza Pálfit, mint Attila tette volna. Néha mondom is neki, nyugodtan mondjon le egy kicsit a magánéletben meglévő talpraesettségéről, tökéletes házigazdaságáról... Egyébként furcsa mód az összes férfikolléga, aki megnézte az előadást, azt mondja: ez rólam szól, ez az én szerepem.
- A színésznők pedig Tóth Herminben látják saját el nem játszott szerepüket?
- Lehet, de akkor biztos inkább a fiúknak mondják - hozzám még nem jutott vissza.
- Könnyen beilleszkedtél a "nemzetis" életbe?
- Mindenképp jó váltás volt, ugyanis meg kellett végre tanulnom nagy színpadon mozogni, beszélni. Persze más negyvenöt fős társulatban élni, mint tizenöt fősben. Nyilván nincs mindenkivel olyan szoros kapcsolatod. Én úgy vagyok vele, hogy ha nyitnak nekem kaput, akkor szívesen elmondom a kollégának, mit gondolok. Ha nem, nem erőltetem. Ami pedig a szakmaiságot illeti, egyes kritikusok szerint ebben az épületben nem lehet színházat csinálni. Szerintem sikerül.
- A Radnótin szinte csak főszerepeid voltak. Itt mit tartasz sikerültnek?
- Sohasem irigykedtem mások által eljátszott szerepekre. Igaz, a Radnótin többnyire én játszottam el őket. A Nemzetiben fontosnak tartom például a III. Richardot - persze főleg Kulka János miatt, de azért hiszem, hogy nekünk, többieknek is van szerepünk a sikerében. Nagyon szerettem a Boldogtalanokat is, isteni volt László Zsolttal és Törőcsik Marival játszani. Azért is sajnálom, hogy elmúlt, mert olyan jó volt Marival beszélgetni, együtt lenni az előadások előtt és után. Most ritkábban látjuk majd.
- Nem érzed, hogy itt lassabban találtak meg a főszerepek?
- Türelmes vagyok a szakmámmal. Nem életem-halálom, létszükségletem a színpad. Nyilván csapkodhattam volna többször, többfelé az asztalt, hogy ide nekem... De minek? Ugyanígy vagyok a filmmel is: egyelőre nem szorultam még rá, hogy olyat játsszak el, ami nem ízlésem. A színházban meg megtalál, aminek meg kell találnia. Mint Hermelin: a darab végére ő is rájön, hogy a világot jelentő deszkák mégsem az egész világot jelentik.
