shutterstock_2608956241.jpg

A szoftveróriásnak köszönhetően tárulnak fel a Notre-Dame rejtett titkai

Az amerikai Microsoft csúcstechnológiai vállalat sajtóértesülések szerint a világhírű épület gótikus szobrai díszítéseit is magában foglaló, apró részletekig terjedő, digitális modelljének elkészítését tervezi.

A projekt legalább egy évet fog igénybe venni és több millió dollárba kerül majd, ahogy azt Brad Smith, a Microsoft vezérigazgatója a Le Point című francia lapnak Párizsban elmondta. A Notre-Dame-székesegyház digitalizációját Mont-Saint-Michel, illetve a római Szent Péter-bazilika mintájára, csúcspontosságú technikával tervezik elvégezni, megőrizve azt a jövő nemzedékei számára is digitális formában.

A Párizs egyik védjegyének számító székesegyházat a 2019. áprilisi súlyos tűzesetet követő többéves helyreállítási munkálatok után 2024 decemberében nyitották meg ismét a látogatók előtt.

Brad Smith közlése szerint a párizsi Operaház mintegy 1500 történelmi színpadi díszletét is digitalizálni tervezik a francia kulturális minisztériummal közösen.

Azt, hogy a digitalizálás után milyen felbontásban, mennyire közelről lehet vizsgálni a Notre-Dame-ot, a szintén párizsi Sacre-Coeur-ön elvégzett munka mutatja.

Ez is érdekelheti

Most bárki megszerezhet egy darabkát a Notre-Dame-székesegyházból

A sorsolásra minden felnőtt jelentkezhet, aki legalább negyven eurót áldoz Franciaország vallási örökségeinek megőrzésére.

Hamarosan újra megnyitnak a Notre-Dame tornyai

A párizsi Notre-Dame-székesegyháznak a 2019. évi tűzvészben megrongálódott tornyait az eredeti tervnek megfelelően a nyáron megnyitják a látogatók előtt, noha váratlanul újabb munkák merültek fel a déli tornyon, amelyeket azonban addig el tudnak végezni.

Hatalmas megtiszteltetés, hogy játszhattam a Notre-Dame átadásán

Fischer Ivánról, közel 300 éves hegedűjéről és az újjáépített Notre-Dame-beli fellépéséről is kérdeztük a világhírű hegedűművészt, Renaud Capuçont.

A francia elnök is ellenőrizte az újranyitás előtt a Notre-Dame-ot

Utoljára tett ellenőrző látogatást az újranyitás előtt álló párizsi Notre-Dame-ban pénteken a francia köztársasági elnök felesége, Brigitte Macron, valamint Párizs érseke, Laurent Ulrich társaságában.