Renaud Capuçon: Hatalmas megtiszteltetés, hogy játszhattam a Notre-Dame átadásán

Zene

A Budapesti Fesztiválzenekarral hat városban nyolc koncertet ad Renaud Capuçon. A turné három Müpa-beli hangversennyel indult, így bár telefonon, de még a magyar fővárosban értük el a világhírű hegedűművészt. Interjú.

Renaud Capuçon hegedűművész a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjén a Müpában. Fotó: BFZ
Renaud Capuçon hegedűművész a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjén a Müpában. Fotó: Hirling Bálint

Hogy sikerült a tegnap esti koncert? (Az interjú január 18-án készült – a szerk.)

Ez egy fantasztikus zenekar, a világ egyik legjobbja, nekem személyesen pedig az egyik kedvencem. Nagy örömöm telt benne, élvezetes volt együtt muzsikálni. Csodálatos Fischer Ivánnal dolgozni, jól ismerjük egymást, már több mint húsz éve, tehát pontosan értjük egymást, van közös nyelvünk. Minden alkalommal, amikor velük játszom, otthon érzem magam. A közönség is nagy szeretettel fogadott.

Három évtizede van a pályán, egészen a kezdetektől nagyszerű karmesterekkel dolgozott, akik legtöbbje, gyanítom, hogy hagyott önben valamilyen zenei nyomot. Fischer Iván, akit az előbb csodálatosnak nevezett, ilyen értelemben mit jelent önnek?

Ivánnal 1996-ban találkoztunk, amikor a Gustav Mahler Jugendorchesterben játszottam (A világ egyik legnevesebb ifjúsági zenekara, amelyet Claudio Abbado alapított 1986-ban. Ez volt az első olyan ifjúsági zenekar, amely a keleti blokkból is fogadott fiatal muzsikusokat – a szerk.), szóval akkor nem is több mint húsz-, hanem mindjárt harmincéves az ismeretségünk! Az első pillanattól az volt az érzésem, hogy zeneileg ismerjük egymást, mintha ugyanabból a zenei családból származnánk. Magától értetődő volt minden impulzus, ami tőle jött, teljesen természetes, logikus és organikus. Húszévesként lenyűgözött az a szabadság, ami Iván sajátja a zenében, de még ötvenhez közeledve is csodálattal nézem őt. Nem dolgozik a hatás ellenében, de semmi olyat nem enged, ami fölösleges, ami túlzás. Ügyel a tiszta, pontos hangzásra, egyszerűen csak hagyja a zenét érvényesülni. Most, ebben a Mendelssohn-versenyműben (e-moll hegedűverseny, op. 64 – a szerk.) is felfedeztem általa néhány apró részletet.

Renaud Capuçon és Fischer Iván a koncert után. Fotó: BFZ
Renaud Capuçon és Fischer Iván a koncert után. Fotó: Hirling Bálint

Mi alapján került a turné műsorára épp ez a mű?

A zenekarnak is volt egy listája, nekem is. Voltak darabok, amelyek mindkettőn szerepeltek, végül ezt választottuk. Számít persze a kontextus is, mivel turnéról van szó, tehát egy kicsit az ismertséget, ha tetszik, az eladhatóságot is figyelembe vettük.

Évtizedek óta úton van, a Fesztiválzenekarral hat városban lép fel. Még mindig szeret utazni? Soha nem érzi kényszernek?

Ha nem szeretnék utazni, minden bizonnyal egy depressziósok számára fenntartott otthonban ápolnának. Szóval igen, szeretek utazni, mert szeretek koncertezni és szeretem a közönséget. És szeretek felfedezni, akár csak egy új koncerttermet is. Mivel az utazás az életem részévé kellett hogy váljon, hát megpróbálom a lehető legjobban kihasználni. Számomra ez az intim idő: tudok olvasni, filmet, sorozatot nézni vagy akár gyakorolni. Nem mondom, van olyan, amitől szívesen megszabadulnék, különösen a várakozás tud idegesítő lenni, de az esetek nagy részében megbízhatóan működik minden, még a légitársaságok is. Zenekarral pedig kifejezetten szeretek utazni. A Lausanne-i Kamarazenekarral (Orchestre de Chambre de Lausanne, amelynek Renaud Capuçon a karmestere – a szerk.) a turnékon tudunk igazi közösségi életet élni, aminek a munkára, a hétköznapokra és a koncertekre is személyes és szakmai hatása is van. Amellett, hogy közelebb kerülünk egymáshoz, egy ilyen turnén másképp, talán egy kicsit jobban is zenélünk.

A felfedezés azt is jelenti, hogy bejárja az adott várost?

A barátaim gyakran keresnek meg azzal, hogy ide vagy oda utaznak, és tudják, hogy én már ott felléptem, hát biztosan tudok nekik jó helyeket javasolni. Én pedig mindig elmondom, hogy utazási tippekre nem én vagyok a megfelelő forrás. Szigorú a napirendem, kicsit olyan, mint a seregben a katonáknak. Azt mondtam, az utazás nekem az énidő, de ennél jóval többről is szól. Az állandó gyakorláson túl mindig van egy darab, amit fel kell frissíteni vagy meg kell tanulni, és persze ott vannak a fesztiválok, illetve a tanítást sem engedem el. Az aktuális tennivalókkal párhuzamosan mindig zajlik valaminek az előkészítése is, úgyhogy valójában az utazást a munkára használom, hogy amikor hazamegyek és otthon lehetek, ne kelljen másra koncentrálnom, csak a családomra.

Sok műfajú muzsikus: szólista, kamarazenész, vezényel is, és ha már említette a Gustav Mahler Jugendorchestert, ott több nyáron koncertmester volt; ezek a szerepkörök más-más képességeket igényelnek. Működik ez a belső tapasztalattranszfer?

Működik, de egyáltalán nem tudatosan. Az viszont érdekes, hogy a tudatosság valahogy minden területen a zenekarig vezethető vissza. A zenekarban a hangzásról tanultam nagyon sokat, ami nagyon jó alapot jelentett a későbbi pályához, ráadásul fantasztikus karmesterekkel dolgozhattunk, akikkel aztán később szólistaként találkoztam. Nagyjából ebben az időben indult ez a szólistakarrierem, és ahhoz, hogy tudjam, hogyan kell ilyen helyzetben viselkedni, jól jött a zenekari tapasztalat. Koncertmesterként meg kellett találnom emberileg is a hangot a többiekkel, de közelről láttam azt is, hogyan készülnek a szólisták. Nem mondom, hogy minden akkor dőlt el, de karmesterként is sokat merítek abból a három nyárból, amikor Claudio Abbadótól kezdve Fischer Ivánig a legnagyobbaktól tanulhattunk.

Épp akkor jártam Franciaországban, amikor átadták az újjáépített Notre-Dame-székesegyházat, a megnyitót, amelyen a testvérével együtt ön is játszott, egy kisvárosi kiskocsmában néztem. Érezni lehetett, mennyire sokat jelent ez az este önöknek, franciáknak.

Ez egy nagyon különleges, hihetetlen és ihletett pillanat volt. Hatalmas megtiszteltetés, hogy játszhattam a Notre-Dame átadásán, ráadásul abban az örömben volt részem, hogy ezt megoszthattam az öcsémmel (Gautier Capuçon csellóművész – a szerk.) és a gyermekeinkkel, ugyanis az ő egyik lánya és az én fiam is ott lehetett velünk. Mindannyian éreztük, hogy ez egy történelmi pillanat, mi pedig annak, ha csak aprócska módon is, de a részesei lehetünk. És nem a jelen levő államfők, politikusok vagy más ismert személyiségek miatt, hanem azért, mert átélhettük ennek a székesegyháznak a csodáját, amelyet a tűz majdnem elpusztított, ma pedig, öt évvel később újjáépülve, újjászületve áll. Megtisztelő és érzelmekkel teli este volt számomra, hívő keresztényként különösen.

Egy zenész és hangszere között különleges, intim a kapcsolat. Az ön jelenlegi hegedűje egy 1737-es Guarneri del Gesù készítette hangszer, amelyen korábban Isaac Stern játszott. Hogyan alakult a viszonyuk a Panette-tel?

Amikor először a kezembe vettem és elkezdtem játszani rajta, teljesen elérzékenyültem. Szerelem volt első látásra és hallásra, de idő kellett, míg ki mertem mondani, ez a találkozás egymásra találás, és egy életre szól, úgyhogy havonta törlesztem a részleteit. 2005 óta vagyunk együtt, a pályám minden fontos pillanatában velem volt. Az évek alatt egyre mélyült a kapcsolatunk, mára, azt hiszem, tökéletes közöttünk a partneri viszony, de még mindig tanulom.

Vannak még titkai?

Igen, rengeteg, és ez benne a csodálatos. Vannak reggelek, amikor nem úgy szól, amikor úgy hallatszik, mintha megmakacsolná magát, de mielőtt még pánikba esnék, mindig arra gondolok, hogy amit lehet, a hangszerkészítő úgyis megjavít. Koncerten pedig még sosem hagyott cserben, mindig gyönyörűen szólt.

2020-ban az UNESCO A béke művészének választotta. Mit jelent önnek ez az elismerés, különösen manapság?

Nem díjnak, hanem felelősségnek fogom fel, hogy A béke művésze lehetek. Nem vagyok politikus, nem tartok beszédeket. Az UNESCO azért választott erre a feladatra, mert a zenének nincs országa, nincsenek határai, a zene univerzális, a nyelvek felett áll, mindenki érti és érzi. Érkezzünk bárhonnan, ugyanúgy zenélünk: elhivatottan, szeretettel, barátsággal, a műre és a partnerre nyitottan. Én szerencsés vagyok, mert ezt sokszor átélhetem, és bízom abban, hogy a jövőben még több olyan projektet is megvalósíthatok, mint amikor a Jeruzsálem aranyát az iráni Kian Soltanival és az izraeli Lahav Shanival játszottuk.

Az 1976-os születésű Renaud Capuçon négyévesen kezdett el hegedülni szülővárosa, Chambéry konzervatóriumában, majd 14 évesen a Párizsi Konzervatóriumba került, ahol Gérard Poulet tanítványa lett. Három évvel később végzett, és első díjat nyert hegedűn és kamarazenében is. Ezután további tanulmányokat folytatott Berlinben Thomas Brandisnál. Több nemzetközi versenyen vett részt. 1997-ben elfogadta Claudio Abbado felkérését, és három nyáron át a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekarnak lett a koncertmestere. Ezzel párhuzamosan szólistaként és kamarazenészként is elkezdődött karrierje. Kamarapartnerként olyan zenészekkel játszott együtt, mint Nicholas Angelich, Jérôme Ducros, Frank Braley, Hélène Grimaud, Gérard Caussé és öccse, Gautier Capuçon csellista. 1996-tól 2010-ig zenei fesztivált szervezett a Chambéry melletti La Ravoire-ban, 2013-tól az Aix-en-provence-i Húsvéti Fesztivál művészeti vezetője. A világ nagy zenekarai közül a Berlini, a Bécsi, a New York-i Filharmonikusok, a Scala Zenekara, a Bostoni és a Londoni Szimfonikusok és a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenyeinek rendszeres szólistája, olyan karmesterekkel dolgozott, mint Daniel Barenboim, Gustavo Dudamel, Daniel Harding, Andris Nelsons vagy Yannick Nézet-Séguin. Repertoárja rendkívül széles, számos kamaraművet vett lemezre, például Ravel, Schubert, Brahms szerzeményeit, valamint versenyműveket, többek között Schumann, Mendelssohn és Bartók hegedűversenyeit. A klasszikus zeneszerzők mellett kortárs komponisták zenéjét is játssza. Első mesterhegedűje egy Vuillaume volt, azután egy Guadagninin, majd egy Stradivariuson játszott. 2005-ben a Banque de Suisse Italienne egy 1737-es, Panette nevű Guarnerit kölcsönzött számára, amely azelőtt Isaac Sterné volt. Capuçon 2009-ben megkapta a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendje, 2016-ban a francia Becsületrend, 2019-ben pedig a Művészetek és Irodalom Érdemrendje kitüntetést.