Egy egykori acélgyár épületében rendezett digitális kiállításon kel életre a 19. század végén lerombolt Régi Nyári Palota (Jüanmingjüan) Pekingben.

Egy silóból átalakított épület három emeletén látható a 18. és 19. század között Pekingben felépített császári palotaegyüttes eredeti állapotát bemutató kiállítás.

A Régi Nyári Palota építését 1707-ben kezdték meg. Fénykorában több száz épületnek – pavilonoknak, templomoknak, csarnokoknak – adott otthont. A mintegy 3,5 négyzetkilométeren elterülő palotakert mérete csaknem ötszöröse volt a 15. században felépült Tiltott Városénak, amelyet a Régi Nyári Palota fennállása idején csupán hivatalos ceremóniák helyszínéül használtak.

1860-ban, a második ópiumháború idején a brit-francia szövetséges csapatok benyomultak Pekingbe, és megadásra szólították fel a kínai birodalmat akkor irányító Csing-udvart. Miután a tárgyalást folytató küldötteket fogságba ejtették, majd többeket halálra kínoztak, a brit helytartó parancsot adott a palotaegyüttes lerombolására. Az épületeket kifosztották, megrongálták, majd felgyújtották. Az elrabolt műkincseket az UNESCO információi szerint a világ 47 múzeumában őrzik.

Kuo Taj-heng pekingi építészprofesszor csapatával több mint húsz éven át tanulmányozta a Régi Nyári Palotát. Munkájuk eredményeként a palotaegyüttes közel 65 százalékát rekonstruálták digitálisan. A százéves acélgyárban megrendezett kiállításon a csapat kutatási eredményei alapján elevenednek meg a valóságban romokban álló épületek a legfejlettebb technológia segítségével.

A kiállításon emellett eredeti ábrázolások is feltűnnek. Aa legérdekesebb darabok között található a palotakert európai paloták mintájára készített épületeinek egyikéről készült akvarell, amely a világon egyedülálló, és most először mutatják be a nagyközönségnek. Az európai stílusú paloták tűnnek fel továbbá a Manchesteri Egyetem gyűjteményéből kölcsönzött rézkarcon is.

A Shougang Csoport nevű kínai acélgyártó tulajdonában álló gyártelep, amely a kiállításnak otthont ad, 1919-ben épült. Azóta, hogy a vállalat a gyártást Pekingből a szomszédos Hopej tartományba helyezte át, a telepet kiállítások és sportesemények megrendezésére használják. A tervek szerint a 2022. évi pekingi téli olimpiai játékok egyes versenyszámainak is ez a gyártelep adhat majd helyet.

A nyitóképen a palota romjai.