Díj a legjobbaknak

Egyéb

Több mint tízéves múltra tekint vissza, hogy igyekszünk megszólítani a nem budapesti színházakat ? mondta Bán Teodóra, a Budapesti Nyári Fesztivált működtető Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Erre szolgál a Városmajori Színházi Szemle is, melynek keretében idén hat ? vidéki ? válogatott társulat hat előadását tekinthette meg a közönség a nyár folyamán a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


20170904_114005_600x450.png
Bán Teodóra

A szemle díjakkal is járt, melyeket a szeptember 4-ei sajtótájékoztatón osztottak ki. A kivétel nélkül teltházas előadások közül Kozma András, a Nemzeti Színház dramaturgja, Ullmann Mónika színművésznő és Oberfrank Pál színművész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója választotta ki a ?legeket?. ?Nehéz feladatunk volt, hiszen remek előadásokat láthattunk idén. A döntésnél arra próbáltam figyelni, hogy milyen élmény ért előadás közben, milyen volt az összkép, tehát a közönség részeként néztem a darabokat? ? fogalmazta meg Kozma András. Hozzátette: a szemle előadásainak célja nem csak a szórakoztatás volt: politikai, társadalmi mondanivalót is hitelesen ábrázoltak az alkotások.

A szakmai zsűri hét kategóriában értékelte a verseny programjában bemutatott hat előadást. Az ítészek a szemle történetében először díjazták külön a legjobb előadást és a legjobb rendezést, valamint értékelték a legjobb női és férfi főszereplőket, mellékszereplőket, illetve átadtak különdíjat és közönségdíjat is. A díjazottak pénzjutalmat kaptak, és az Ajka Kristály gravírozott üvegvázáját vehették át. A nézők korábban az interneten szavazhattak a legjobb előadásra ? a közönségtől rekordszámú, 2370 szavazat érkezett.

A Városmajori Színházi Szemle versenyelőadásai:

Csíki Játékszín (Csíkszereda): Tisztelt Ház

Szabadkai Népszínház Magyar Társulat: Amadeus

Miskolci Nemzeti Színház: A hülyéje

Katona József Színház (Kecskemét): Mágnás Miska

Weöres Sándor Színház (Szombathely): A falu rossza

Móricz Zsigmond Színház (Nyíregyháza): Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

 

Díjazottak:

Legjobb előadás: Amadeus (rendező: Béres Attila)

Legjobb rendezés: Mohácsi János (A falu rossza)

Legjobb női főszereplő: Sándor Anna (Tisztelt Ház, rendező: Lendvai Zoltán)

Legjobb férfi főszereplő: Balázs Áron (Amadeus)

Legjobb női mellékszereplő: Nádasy Erika (A hülyéje, rendezte: Szőcs Artur)

Legjobb férfi mellékszereplő: Kőszegi Ákos (Mágnás Miska, rendezte: Rusznyák Gábor)

Különdíj: Ladányi Andrea (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, rendezte: Tasnádi Csaba)

Közönségdíj: A falu rossza (917 szavazat, rendező: Mohácsi János)

Kultúra.hu