Bán Teodóra

Táncoló csillagok ragyognak a Margitszigeten

Forever Dance with the Stars címmel versenytánc-show látható a Margitszigeti Színházban augusztus 14-én;. A produkció a blackpooli táncversenyek eleganciáját és szenvedélyét idézi meg a színpadon, Stana Alexandra koreográfiájával.

Június 10-én történt

Június 10-én ünnepli nyolcvanharmadik születésnapját Ernyey Béla színművész, aki többek között a győri Kisfaludy Színház, a Vígszínház, majd a bécsi Theater an der Wien tagja volt. Országos népszerűségét a Princ, a katona című tévésorozatnak köszönheti, később olyan filmekben láthattuk, mint a Nápolyt látni és…, és A szeleburdi család. Emellett számos tévéjátékban és tévéshow-ban szerepelt, illetve regényei, önéletrajzi kötetei is megjelentek.

Kautzky Armand és Cserhalmi György a jövő tanévtől Pécsett tanít

Tizenöt szakkal kezdi meg működését a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának (PTE MK) Színház- és Filmművészeti Intézete ősztől – tájékoztatta a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-t.

Coco Chanel, Shrek és E. T. is ott lesz a Margitszigeti Színházban

Nemzetközi és hazai sztárok, műfaji sokszínűség közös bemutatók a Győri Nemzeti Színházzal, a József Attila Színházzal és a Budapesti Operettszínházzal, új játszóhely – meghirdette május 17-től szeptember 5-ig tartó évadát a Margitszigeti Szabadtéri Színház.

Három színházigazgatót neveztek ki

Döntés született a Budapest Bábszínház Közhasznú Nonprofit Kft., a Margitszigeti Színház Nonprofit Kft., valamint a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetői tisztségének betöltéséről – közölte január 10-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

Kubik Annát és Bán Teodórát is lenyűgözték a fiatal artisták

Száznegyven ifjú tehetség vett részt a Hungarian Circus Talent Festival Győztesek Gáláján a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol díjazták is a legjobb produkciókat.

Bán Teodóra adta be a legjobb pályázatot a Szabad Tér Színház vezetésére

Bán Teodóra pályázata kimagaslóan a legjobb volt – közölték a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában álló Szabad Tér Színház vezetésére beadott pályázatokat elbíráló szakmai bizottság tagjai.

Városnyi kávéházi kerekasztal

„A 20. század elején Budapest szellemi pezsgését a kávéházi kultúra jellemezte. A CAFé Budapest egy nagy kávéházi kerekasztal, ahova bejöhetnek az alkotóművészek és a közönség, hogy együtt élvezzék ezt a légkört” – mondta Káel Csaba a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A kultúra nem luxuscikk

A Tavaszi Fesztivál idei meghívottjai közt megtalálható nem egy hazai és külföldi világsztár, fiatal tehetség és különleges előadással készülő társulat is. A szervezés részleteiről Káel Csabát, Bán Teodórát és Dobozy Borbálát kérdeztük.

Világsztárok a tavaszi fesztiválon

Joseph Calleja, Jordi Savall, Snétberger Ferenc, a Moszkvai Csajkovszkij Zenekar és a szaxofonlegenda, David Liebman – csak néhányan azok közül, akikkel a 2019. április 5. és 22. között megrendezendő 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál várja az érdeklődőket. Zenei koncertek, tánc- és színházi előadások, valamint kiállítások, melyeket vétek lenne kihagyni!

Sikerrel zárult a CAFe Budapest

Többek között a The King’s Singers teltházas koncertjével, Gyöngyösi Levente művének világpremierjével és a Recirquel Újcirkusz Társulat új előadásával zárult a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. A 17 nap alatt 140 kortárs zenei, színházi, képzőművészeti program, opera- és táncelőadás várta az érdeklődőket a fővárosban.

Töltődj fel CAFe-val!

„Egy kortárs fesztiválnak mindig újat kell mutatnia, abban a tekintetben is, hogyan értelmezi újjá a régit” – mondta Káel Csaba, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál operatív testületének elnöke. Az október 5-től kezdődő fesztiválra jönnek világsztárok, a 100-nál is több program között lesznek ősbemutatók és köztéri programok, ráadásul mindezt csaknem 40 helyszínen, akár a bulinegyed romkocsmáiban is megtalálhatjuk.