László Noémi költőt, Zoltán Béla képzőművészt és Felméri Cecília filmrendezőt részesíti az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjban a magyar kultúra napja alkalmából a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az általa létrehozott Communitas Alapítvány.

Az
idei díjazottak nevét Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelentette be közösségi
oldalán. A járványhelyzet miatt el kellett napolniuk az immár hagyományossá
vált díjátadó gálát, de pótolják, amikor biztonságban összegyűlhetnek és
ünnepelhetnek.

László
Noémi 1973-ban született Kolozsváron, József Attila-díjas költő, műfordító, a
Napsugár és Szivárvány gyermeklapok főszerkesztője, de volt a Helikon
szerkesztője és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke is. Bár jobbára
klasszikus hagyományokat folytat, költészete mégis az erdélyi magyar irodalom
egyedi színfoltja.

Zoltán
Béla 1977-ben született, a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési
Egyetemen diplomázott, hiperrealisztikus festményeiről vált ismertté. Zoltán
Béla jelenleg Bukarestben él és alkot, számos egyéni és csoportos kiállításon vett
részt. Művészetét a kísérletezés jellemzi.

Az 1978-ban született Felméri Cecília a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fotó, film, média szakán, majd a bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult. Animációival és kisjátékfilmjeivel hívta fel magára a figyelmet. Első nagyjátékfilmje, a magyar-román koprodukcióban elkészült Spirál 2020-ban a zsűri különdíját nyerte el a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon. Jelenleg rendezést tanít a Sapientia tudományegyetemen.

Nyitókép forrása: maszol.ro.