RMDSZ

Magyarországi segítséggel újult meg a szatmárnémeti református gimnázium

Most olyan időket élünk, amikor közös nemzeti sorsunk a saját kezünkben van, amikor rajtunk múlik, megőrizzük, majd gyarapítjuk-e a nehezebb időkben a templomot és iskolát megőrző református őseink hagyatékát – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Szatmárnémeti Református Gimnázium magyar kormánytámogatás segítségével felújított és kibővített épületének átadásán.

Kriza János néprajzkutató emlékének ajánlják idén a Meseturnét

Kriza János néprajzkutató halálának 150. emlékéve alkalmából magyarországi és erdélyi településeken egyaránt várja a résztvevőket mintegy huszonöt mesés eseménnyel a Tekergő Meseösvény Egyesület egészen október 26-ig.

Kávézó és könyvesbolt is lesz a leégett nagyváradi görögkatolikus püspöki palotában

Kávéházat és kiállítóhelyet is kialakítanak a 2018-ban leégett nagyváradi görögkatolikus püspöki palotában, melynek belső helyreállítási munkálatai a bukaresti fejlesztési minisztérium támogatásával indulhattak el.

Demjén Ferenc és Dolly is fellép a Partiumi Magyar Napokon

Színházi és bábelőadások, filmvetítések, kulturális előadások és koncertek is várják a partiumi közönséget augusztus 14–18. között Szatmárnémetiben, ahol immár 23. alkalommal rendezi meg a Partiumi Magyar Napokat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Identitás Alapítvány.

Az erdélyi magyarság 18 kulturális intézménye részesül román kormánytámogatásban

Az erdélyi magyarság 18 előadóművészeti intézménye részesül abból a 218 millió lej (16,8 milliárd forint) keretösszegű támogatásból, amelynek szétosztásáról a fejlesztési minisztérium előterjesztése nyomán csütörtökön döntött a bukaresti kormány – tudatta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

„Mit akar itt ez a magyar?” – interjú Demeter András romániai kulturális államtitkárral

Márciustól egy magyar színművész tölti be a kulturális államtitkári posztot Romániában. Demeter András az RMDSZ jelöltjeként nem először került ebbe a székbe, ám azt mondja: előnyei kevésbé, kihívásai annál inkább foglalkoztatják. Politikai kompromisszumokról, két kultúra mezsgyéjén egyensúlyozásról és a kulturális élet átalakulásáról is beszélgettünk.

Díjat kapott László Noémi, Zoltán Béla és Felméri Cecília

László Noémi költőt, Zoltán Béla képzőművészt és Felméri Cecília filmrendezőt részesíti az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjban a magyar kultúra napja alkalmából a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az általa létrehozott Communitas Alapítvány.

Hegedüs Csilla: Ott vagyunk, ahol a döntések születnek

Interjú a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kultúráért felelős alelnökével.