Miért érdemes elővenni a Bánk bán operát?
Ha tömören akarnám megfogalmazni, azért, mert a Bánk bán a kis nemzetek problémájáról szól, és ez nagyon izgalmas. Az 1800-as években az önrendelkezésüktől megfosztott népek, birodalmi csatolt részek kezdték úgy érezni, hogy szeretnének máshová tartozni. Nem egy birodalomhoz, hanem a saját nemzeti közösségükhöz. Attól fogva ezen népek művészei nagy hangsúlyt fektettek a saját nemzeti történeteik feldolgozására, olykor kitalálására, a nemzeti identitás felépítésére. Azért volt ez előremutató és sokszor sikeres törekvés, mert a múltban csak példákat kerestek, de nem abban akartak élni, hanem a jelent és a jövőt akarták úgy felépíteni, hogy érdemes legyen magyarnak, horvátnak, szerbnek – és még sorolhatnánk – lenni. Így születtek a nagy nemzeti cseh, horvát, magyar operák.
Persze mi kínban lennénk, ha most fel kéne sorolni néhány horvát nemzeti operát, ők meg a mieinkkel. Szerintem borzasztóan izgalmas probléma, hogy miként és hogy találták meg a kis népek az identitásukat. Hiszen több száz évig tartozol ehhez majd ahhoz a birodalomhoz, és egyszer csak azt kell mondani, hogy igen ám, de ebből ez meg ez a színtiszta magyar, horvát, cseh, és így tovább. Ennek az identitáskeresésnek akad sok tévútja és nagy rátalálása, ezek kis almanachja a Bánk bán.
Engem nagyon szórakoztat, hogy amit a Bánk bán zenéjéből magyarnak érzünk, például a „Mint száműzött, ki vándorol…” dallamát tekintve egy cigány nóta olasz operai kísérettel. Ám ettől megdobban a mi tősgyökeres magyar szívünk. Ha alaposan megvizsgáljuk az opera zenei részét, akkor kiderül, hogy magyar zenét, bartóki–kodályi értelemben, igazából nem tartalmaz a Bánk bán. Mégis ez a nagy magyar nemzeti operánk. Sokat elárul ez a magyar lélekről. Ez hangozhat cinikuskodásnak, de nem annak szánom. Sokkal inkább egy jelen korunkban magunk számára is rejtett nemzeti tulajdonságról szól: a befogadás, együttélés, egybeolvasztás ősi tehetségéről. Egyébként sem szeretem azt az ájult imádatot, ami ezeket az alkotásokat körülveszi. Sokat ártunk műveknek, amikor kijelentjük róluk, hogy zseniális. Mert attól kezdve olyan, mintha nekünk nem lenne vele dolgunk, működik magától. A Bánk bán esetében ez biztosan nem így van.
Ha megrendeznéd az előadást, mi lenne számodra a legérdekesebb benne?
Nem rendezem meg, az biztos. Sem ezt, sem mást. Engem csak a zene érdekel a színházban, és ez egy rossz alapállás lenne egy rendezőnél. Meg aztán mostanában a rendezők iskolai üzenősdit szoktak játszani, hogy „a rendező azt akarja ezzel mondani…”. Menjen haza, mondja el a feleségének vagy remekeljen a baráti társaságának a büfében, de a színházban a rendező és mindannyiunk dolga az, hogy a zeneművet a kvalitásaihoz méltón színpadra állítsuk. Aki azt hiszi, van kvalitásosabb gondolata Mozartnál, Wagnernél, annak a kritikusi pályát ajánlom.
Aki tud alázatos is lenni, nyitott szemmel és füllel segítséget nyújtani embertársainak, az foglalkozzon színházzal, mert el tudja dönteni, hogy mikor van rá igazán szükség és mikor elég a kulisszában kivárni, amíg a zseni befejezi székfoglalóját. Ha üzenni akar, keressen egy zeneszerzőt, és írassa meg a darabot. Ne a klasszikusokat szedje szét. Nekem egy régi, klasszikus opera esetében éppen elég, ha a rendezés mindent megtesz annak érdekében, hogy a zene, az énekhang tökéletesen érvényesüljön. De ezzel egy nagyon szűk réteghez tartozom, amely réteg lehet, hogy ki se mutatható piaci alapon. Soha nem akarok rendezni, és remélem, hogy nem is kerülök olyan helyzetbe, hogy muszáj lesz, mert egy rendező ott hagyja az épp készülő produkciómat. Én kizárólag a zenében hiszek, ami a minket körbevevő világmindenség alapja. Az egyetlen, ami tölt engem és az emberiséget is, ha megállna és figyelne rá. Ennek van egyedül értelme, legalábbis az én életemben.
A Magyar Zene Házában szeptember 26-án induló Bánk bán-sorozat mellett van egy tematikus Operabeavató-sorozat a 6Színben.
Göttinger Pali végre ledobja a láncait. A sorozat címe is ez lett: A rendező közbeszól. Itt nem úgy lesz, ahogy az egy-egy operát egy évadon keresztül boncolgató sorozatban, hogy Pali hallgat, míg én egy órát beszélek a zenéről, majd a fennmaradó három és fél percben kell zseniálisat alkotnia, hanem éppen fordítva. Itt egy gondolat köré építjük a tematikát, amiben nem egy darabról lesz szó, hanem részleteket veszünk elő. Például azt mondjuk, hogy a tőr az operákban. Így Mozarttól Verdin át Wagnerig számos alkotó felbukkan majd, aki tőrtematikában érintett. Az évadzárón adtunk egy kis ízelítőt ebből, ott a hazugság kérdését vizsgáltuk. Ott a színház, az előadás lesz a középpontban, a rendezői szemszög érvényesül majd. A szokásos felállás: Dani beszél hosszan, Pali gyorsan igyekszik valami frappánsat mutatni dolog pedig a Magyar Zene házába kerül.
Seres Gerda teljes interjúja a Színház Online oldalán olvasható.
Fotók: Gordon Eszer
