Dinyés Dániel

Hatszáz parádés programot hirdet a nagykorú Ördögkatlan Fesztivál

A szívirány nem égtáj: belül van. Ahol a kedvesség vezeti a lépéseinket, a kíváncsiság nyitja ki a kapukat, és az elfogadás alakítja a tereket. Az Ördögkatlan 2025-ben is ebbe az irányba tart: ahol az együttlét nemcsak élmény, hanem ember- és közösségformáló erő. Olyan nagybetűs Hely, amiről akkor álmodunk, amikor ez a szó jut eszünkbe: haza.

Tizenhét év után véget ér az Operabeavató

Tizenhét év után, 2025 tavaszán véget ér az Operabeavató sikersorozat. Addig még látható lesz a Varázsfuvola a Magyar Zene Házában, illetve a Különkiadás az Átriumban.

Aki megmondja nekem, hogy miről szól A trubadúr, annak fizetek egy kört

Bellini Magyarországon még sosem játszott operáját mutatja be a Nemzeti Filharmonikusok. Dinyés Dániel karmesterrel beszélgettünk.

Fognak egy zsenit, és jól érzik magukat

A Così fan tutte, a Figaro házassága, a Don Giovanni, a Szöktetés a szerájból és pár év romantika korába tett zenei kitérő után ismét Mozart-operával várja közönségét ősztől az Operabeavató csapata a Magyar Zene Házában.

Korniss Péter az Ördögkatlan díszvendége

A 17. Ördögkatlan Fesztivál július 30-a és augusztus 3-a között több száz programmal várja látogatóit, melyek között a Magyar Zene Háza, a Hagyományok Háza, valamint különböző színházak előadásai is szerepelnek. A visszatérő fellépők között ott van Udvaros Dorottya, Mucsi Zoltán, a 30Y és Lovasi András, Kern András és a Bëlga zenekar pedig idén először lesz a fesztivál közreműködője.

Eötvös Péter utolsó művét posztumusz Artisjus-díjjal ismerték el

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenhárom zeneszerző, szövegíró munkáját ismerték el a Magyar Zene Házában május 6-án tartott díjátadón. Hét zenei kategóriában díjazták a szerzőket, valamint átadták a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést.

Luxusnak tűnik csak hangokat eregetni, ha mondhatnék is valamit

Kolonits Klára operaénekes nemrég egy gálaesttel ünnepelte színpadra lépésének 30. évfordulóját, és bebizonyította: a hangja izgalmas, új színekkel teli, pedig – mint mondja – akadt, aki azt gondolta, megőrült, hogy Verdi-szerepeket vett elő. Őt azonban a kihívások éltetik, és abból akad bőven: a Testnevelési Egyetem sport-mentáltréner mesterképzésére jár, szabadidejében pedig kerteket tervez és a sajátját szépítgeti.

Két sorozattal, két helyszínen várja közönségét az Operabeavató

Új magyar operát ír és Puccinit is ízekre szedi Dinyés Dániel és Göttinger Pál szeptembertől.

Jób könyve a Magyar Zene Házában

Dargay Marcell, Dinyés Dániel és Futó Balázs a zeneszerzők Jób könyve című kortárs oratóriumát adja elő az UMZE Kamaraegyüttes Vajda Gergely vezényletével a Magyar Zene Házában április 7-én.

Egyedülálló Verdi-bemutatóra készül a Szegedi Nemzeti Színház

Az előadás nemcsak azért lesz kuriózum, mert a vidéki színházak közül egyedülálló módon Szegeden már az évad második operabemutatójára készülnek, hanem azért is, mert Magyarországon A kalóz színpadi változata itt látható először.

Dinyés Dániel: A Bánk bán a kis nemzetek problémájáról szól

Mit árul el a magyar lélekről nagy nemzeti operánk, a Bánk bán? Az aktuális előadáshoz lehet-e igazítani a klasszikus operákat, és miért a nemzeti identitáskeresés kis almanachja Erkel műve? Ősztől a Magyar Zene Házában keresi a választ ezekre a kérdésekre is a Delta Produkció Operabeavató-sorozata. A 6Szín teátrumban pedig a rendező közbeszól: Göttinger Pál mesél majd jellegzetes operai hívószavakról. Dinyés Dániel karmestert, zeneszerzőt a sorozatok szeptemberben induló évadáról a Színház Online kérdezte.

Opera a levegőben – a Dóm téren próbál a La Traviata

Csütörtök este megkezdődtek a La Traviata Dóm téri próbái. Verdi egyik legkedveltebb operája korszakalkotó színpadtechnikai megoldásokkal, izgalmas látványvilággal debütál Juronics Tamás rendezésében a Szegedi Szabadtéri Játékokon július 29-én.

Királynők küzdelme – Donizetti-bemutató Szegeden

Donizetti Stuart Máriáról írt operáján mintha átok ülne. Az ősbemutatón a milánói Scalában két énekesnőnek a zeneszerző kegyeiért folytatott versengése színpadi hajtépésbe torkollt, a nápolyi királyné – Stuart Mária leszármazottja – pedig elájult a kivégzésjelentnél, így a király betiltotta a darabot. Itthon most először mutatják be Szegeden két lenyűgöző énekesnővel, Boross Csillával és Kolonits Klárával. Dinyés Dánielt, a Szegedi Nemzeti Színház zeneigazgatóját, az előadás karmesterét és Boross Csillát kértük, meséljenek az április 8-án és 10-én hallható előadásról.

Ellehetetlenül a vidéki operajátszás? – a zeneigazgatók Ókovács Szilveszterrel egyeztetnének

A Magyar Állami Operaház február elsejétől megszünteti a „kikérők” rendszerét, azaz az Operában próbáló énekesek nem dolgozhatnak párhuzamosan vidéki intézményekben. A vidéki nemzeti színházak zeneigazgatói szerint ezzel ellehetetlenül a Budapesten kívüli operajátszás.

Rendkívüli évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház

Nehéz, de tartalmas évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház. A színfalak mögött folyamatos munkavégzés zajlott. A művészek számos online tartalommal szórakoztatták a közönséget, és megtörtént az intézmény szervezeti összeolvadása a Szegedi Szabadtéri Játékokkal.

Jó kérdés: milyen az érvényes operajátszás a 21. században?

A Jó kérdés beszélgetéssorozat február 19-i alkalmán a 21. századi operáról lesz szó.