Akárcsak a sorozat legtöbb kötetének szerzője, Sztanó László is a címszavak kiválasztásával, valamint címszó és leírás összehangolásával birkózott meg legnehezebben. Mivel hangsúlyozottan nem lexikont állított össze, igyekezett tartani magát ahhoz, hogy személyeket lehetőleg csak ragadványnevük (az olasz kollektív tudatban élő elnevezésük) alapján szerepeltessen. Ezt az elvet (szerencsére) nem lehetett kizárólagossá tenni, tehát például Giacomo Casanova saját nevén benne van a könyvben - viszont (a megfogalmazással ellentétben) nem ő "az ellenállhatatlan, gáláns nőcsábász metaforája", hanem a neve. A "ha Casanova igen, X. - halhatatlan nagyok - miért nem?", "ha a Cuore (A szív) igen, Y. mű - világirodalmi remekek - miért nem?" irányú kérdésekkel e helyütt nem érdemes részletesebben viaskodnunk. Hasonló vállalkozások esetében (egy ilyesfajta szótár is "antológia") tanácsos a jó szerkesztőre hagyatkoznunk. Sztanó Lászlóban - és lektorában, Annamaria Mastrovitiben - megbízhatunk. Nyilván ötször ekkora terjedelmű összeállításra is futotta volna, s ami megvalósult, kellően bontott színkép ITA(lia) kultúrájáról.
Az mégis elgondolkodtató, miért szükséges túl gyakran a még oly kiváló Lénárd Sándor megerősítő-megvilágító szavait idézni. Technikai értelemben nem előnyös (és nem is következetes) a nyelvi arisztokratizmus, amely például az I promessi sposi szócikkben el nem árulná, hogy Manzoni korszak- és nyelvalkotó regényének címe (valamennyi magyar fordítás szerint) A jegyesek (de ugyanez a szócikk magyarítja a szótárban önálló helyhez nem is jutott Divina Commediát: az Isteni Színjátékot). Ad absurdum valaki (olaszul mit sem tudó) azt is hihetné, hogy az iménti szószerkezet ,Egri csillagok'-at jelent. A szerző ugyanis magyar, angol, francia, amerikai és egyéb utaláspárhuzamokkal él. Vagyis A jegyesek népszerűségét, olvasottságát stb. Gárdonyi regényéhez hasonlítja (nem a szócikkben, hanem elkülönítve; a Cuore is így felel meg A Pálutcai fiúknak); egy hajdan olasz kedvelt népautó mellé a "magyar" Trabantot gördíti; a Festa della Repubblicához - Olaszország egyetlen nemzeti ünnepéhez - az amik Fourth of Julyját társítja. A le nem fordítható, a nyelvi transzponálás által közvetlenül át nem ültethető nevek, fogalmak így könnyebben közlekednek a kultúrák között. Rákereshetünk, ki az olasz Kovács úr, mi a Natale (karácsony, karácsonyi ünnepkör) angol, francia, magyar, német elnevezése, miként viszonyulnak egymáshoz nevükben és jellegükben az iskolai stádiumok ott és itt és máshol - és így tovább. Váratlan, derűs összefüggések is mutatkozhatnak: Pinocchio címszava az Orosz kulturális szótárnak is van; rálapozhatunk "a három T"-re [!]: tre T (la citt? delle tre T - itt egy kis sajtóhiba is elfészkelte magát: ? helyett á), sok anekdotikus apróságot kihámozhatunk a nemzetközi sport- és filméletről.
Sztanó kellemes, szellemes esszéstílusban, a mikrotényekre is figyelmezve dolgozott. Könyvéből megtudhatni, hogyan nem nevezik Itáliában a WC-t (persze azt is, mit keressünk, ha úgy hozza a helyzet, s milyen illemszabályok járnak együtt a nyilvános mellékhelyiség használatával), milyen információkat hordoz a gesztusnyelv (erről "képregényes" rajzok is tájékoztatnak), az uralkodók, pápák, sztárok, irodalmi hősalakok közül ki és miért lett híresebb társainál et cetera (ecc).
Pontos, világos a könyvben a politikai szféra - több évszázadot felölelő - szóállománya, és nagy erősség a gasztronómiai szócikk-háló. Ízes, zamatos, sós, édes ételek sokasága csiklandozza ínyünket tálalásával, esetleg receptjével, fogyasztási szokásainak változásával. Jó étvággyal bekebelezhető mű az Olasz kulturális szótár. Bárhol bele lehet vágni: göngyölíti önmagát. De kezdjük például Puskasszal (azaz "Öcsivel"), innen mindjárt valóban egy kebelhez utasíttatunk, ahonnan csak egy lépés a Radikális Párt (Rosa nel pugno), s azon az oldalon kihagyhatatlan a nevezetes Cinecitt?... - észre sem vesszük, és felfaltuk a könyvet.
