
Mint azt Székesfehérvár város honlapján írják, a képviselőtestület 17 igen és négy tartózkodás mellett, minősített többséggel választotta meg Dolhai Attilát. A Jászai Mari-díjas magyar színész, musical- és operetténekes, érdemes művész 2025. augusztus 1-től lesz a Vörösmarty Színház igazgatója.
Mint írták, a művész megköszönte az önkormányzat bizalmát, és kiemelte, hogy igyekszik majd megfelelni az elvárásoknak.
„Dolhai Attila pályázata kellően megfontolt, szakmailag, emberileg kiforrott. Az összes pályázat közül a legjobb értékajánlatot tette a városnak, a nemzeti színházi státusz megszerzéséhez vezető úton személyes lehetőséget és potenciált jelenthetne” – írta június 23-án kelt előterjesztésében Cser-Palkovics András. A polgármester már ekkor nyilvánvalóvá tette, hogy egyetért a szakmai bizottság javaslatával, amely hét igen és két nem szavazati aránnyal támogatta Dolhai Attila kinevezését.
A másik esélyesről a polgármester úgy fogalmazott: „Egyed Attila a társulat háttértámogatásával biztos pontot jelenthetne, azonban a feladatra nem elég komplex módon tekint.” Azt is hozzátette – a bizottság álláspontjára hivatkozva –, hogy nem látja biztosnak, hogy a pályázó merne a szükséges reformokban, változásokban gondolkodni. Forgács Péter, Meskó Zsolt és Moravetz Levente pályáztak még, azonban az ő elképzeléseiket nem támogatta a szakmai bizottság. Ez már a második körben kiírt pályázat eredménye, mivel az elsőt az önkormányzat eredménytelennek nyilvánította.
Dolhai a székesfehérvári városi portálon elérhető pályázatában nemcsak műfaji sokszínűséget és magas színvonalat ígér, hanem erős közösségi és nevelő hatást kifejtő művészeti intézményt vizionál. A személyes indíttatásnál egy több mint harminc évvel ezelőtti élményét említi, és az azóta megszerzett, 25 éves – főként operettszínházi – tapasztalatát, majd megjegyzi: vannak alkotói, írói ambíciói is. Hozzáteszi: a pályázatot kiíró önkormányzat meghatározta a legfőbb célt – amely sok egyéb vonatkozást is kijelöl –: kerüljön nemzeti színházi státuszba az intézmény. (A jogszabály értelmében ezek az intézmények kiemelt állami finanszírozási kategóriába esnek, ám számos szakmai elvárásnak kell eleget tenniük.)
„A koncepció lényege, hogy a székesfehérvári Vörösmarty Színház legyen a magyar kulturális élet egyik legfontosabb, legnépszerűbb és legszerethetőbb közintézménye. Olyan hely, amely minden korosztályhoz szól, közösséget épít, értéket közvetít, és amely a magyar irodalom, zene- és táncművészet legjavát integrálja” – fogalmaz, majd maga is megjegyzi, hogy érdemes a hangzatos szavak mögé nézni és konkrét irányokat kijelölni. Ez azonban továbbra is érzelmi indíttatású marad, és legfontosabb közös nevezőként a szeretetet jelöli meg. Ami konkrétum: a korábbiaknál markánsabban jelennének meg a zenés műfajok – az opera, operett, musical –, a táncos produkciókkal együtt az előadásszám egyharmadát tennék ki, a kétharmadát pedig a prózai előadások adnák. „…A zenei oldal erősödése nem jelenti a prózai jelleg gyengítését, hanem több, más irányú művészi feladatot jelent, amelyeknek teljesítéseként növekedhet a bevétel” – hangsúlyozza, és úgy véli: a magas minőség és a sokszínű repertoár lehet a közönség megnyerésének kulcsa, ez pedig a régió távolabbi pontjairól vagy akár a fővárosból is csábító lehet.
A pályázatban Dolhai rendezőket is említ, akiket szívesen látna: Szabó Máté, Béres Attila, Harangi Mária, Sebestyén Aba, Pozsgai Zsolt, Szőcs Artur, Barnák László, Bakos Kiss Gábor nevét. A kinevezett igazgató szerint „sok magyar történelmi színpadi alkotással is adósok vagyunk”, és arról is ír, hogy bibliai történeteknek, spirituális motívumoknak és az erkölcsi tanítások kortárs újraértelmezésének is helyet kell adni. A mai olvasatot többször hangsúlyozza: „A prózai és zenés művek egyaránt alkalmasak arra, hogy ezek a tartalmak ne csupán illusztratív vagy múzeumi szellemben, hanem a mai ember kérdéseire választ keresve szólaljanak meg.”
A pályázatából kiderül: továbbra is számít a színház jelenlegi ügyvezetőjére, Lőrincz Zsuzsára, valamint a többi titkársági munkatárssal is közösen folytatná, kivéve a gazdasági vezetői posztot. A prózai részleget Németh Ákos író-dramaturgra bízná, a zenei tagozatért pedig igazgatóként ő felelne. Bár hangsúlyozza, hogy együttműködne a városi Alba Regia Szimfonikus Zenekarral, a produkciók zenei vezetői az „általa jól ismert” karmesterek közül kerülnének ki. A Székesfehérvári Balett Színház évi egy-két önálló produkcióval kapna helyet a színházban.
„Ezenkívül írói, alkotói csoportokat, kreatív teameket hoznánk létre a prózai tagozat vezetőjével, koncepcionális irányításával. Minden csoportnak feladata lenne egy kortárs, egy magyar történelmi és egy vallási vagy bibliai téma feldolgozása, amelyből előadás készülhet” – írja, és hangsúlyozza: minden tekintetben számít az alkotók közös gondolkodására és a műhelymunkára.
Dolhai egyik legfontosabb küldetésének tartja egy Keresztény Ökumenikus Színházi Fesztivál szabadtéri megrendezését, amelynek külön fejezetet szentel. A nagyszínpadon és a stúdióban évi öt-öt bemutatóval számol, a fészekben pedig évadonként négy új előadást tűzne műsorra, a nyári, szabadtéri premierrel együtt évadonként 15 bemutatót ígér. A klasszikusok közt Gárdonyitól Sarkadi Imrén át Németh Lászlóig számos drámaíró alkotását említi, a konkrét tervek közt több kortárs színmű vagy magyarországi bemutató is szerepel az ismert darabok, operák, operettek mellett.
Együttműködést kezdeményezne a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemmel, valamint a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel, hogy a rendező szakos hallgatók, illetve színinövendékek Székesfehérváron kezdhessék a pályájukat. A gazdasági vonatkozások tekintetében dinamikus jegyárazást és rugalmas bérletrendszert javasol, valamint a társulat fontosságát hangsúlyozza, bár azt több vonatkozásban elismeri: a repertoár kialakításához és a kohézió megerősítéséhez is elmélyültebb ismeretekre lesz szüksége a társulatot illetően.
Hargitai Iván, a színház rendezője még az eredmények bejelentése előtt, péntek délelőtt 9.30-kor Facebook-posztban azt írta: „A Székesfehérvári Vörösmarty Színházra kiírt pályázatot Egyed Attila színész kollégámmal elbuktuk.” A rendező megköszönte a pályázat támogatóinak a segítséget, és meg is nevezte Dolhai Attilát mint a teátrum új vezetőjét. Úgy kommentálta a történteket: „A város vezetése csúnyán megvezetett minket és a Társulatot. Nem szép történet. Ez se.”