Donizetti művéből először készül teljes értékű színpadi előadás az Operaházban

Kolonits Klára címszereplésével mutatják be Donizetti Stuart Mária című operáját május 10-én a Magyar Állami Operaházban. Magyarországon a művel eddig csak koncertszerű formában találkozhatott a közönség,

Balga Gabriella, Kolonits Klára és Juraj Hollý. Fotó: Nánási Tamás, Emmr László, Joseph Marcinsky
Balga Gabriella, Kolonits Klára és Juraj Hollý. Fotó: Nánási Tamás, Emmr László, Joseph Marcinsky

Kolonits Klára, Balga Gabriella és Juraj Hollý főszereplésével, Rajna Martin vezényletével és Szabó Máté rendezésében először készül teljes értékű színpadi produkció Donizetti Stuart Mária című operájából Magyarországon. A Magyar Állami Operaház Zenekarának és Énekkarának közreműködésével megvalósuló, nagyszabású előadás bemutatóját május 10-én tartják az Andrássy úti dalszínházban, a május 16-i előadást az OperaVision élőben közvetíti.

Az olasz bel canto, azaz szép éneklés legszebb zenei hagyományait idéző darabot Szabó Máté viszi színre, a látványvilágot Antal Csaba díszlettervező és Füzér Anni jelmeztervező, a világítást Szilárdi Csaba, a vetítéseket Czeglédi Zsombor, a színpadi mozgásokat Kováts Gergely Csanád tervezte. A címszerepben Kolonits Klára koloratúrszoprán, a Magyar Állami Operaház Kossuth- és Liszt-díjas kamaraénekese lép színpadra. Riválisát, I. Erzsébetet az ugyancsak kamaraénekes Balga Gabriella alakítja, Robert Dudley-t Juraj Hollý szlovák tenor formálja meg. A további szerepekben Heiter Melinda (Anna Kennedy), Kovács István (George Talbot) és az operastúdiós Balázs Norbert (William Cecil) lép a közönség elé. A 61 fős zenekart és 65 fős énekkart (karigazgató Csiki Gábor) Rajna Martin első karmester és Szennai Kálmán vezényli.

Stuart Mária jelmeztervek. Fotó: Magyar Állami Operaház
Stuart Mária – jelmeztervek. Fotó: Magyar Állami Operaház

Donizetti 1834-ben kezdte el komponálni a Stuart Máriát a nápolyi Teatro San Carlo számára, a két királynő konfliktusának ábrázolása azonban több kritikát is kapott a cenzoroktól, a főpróba megtekintése után pedig maga a király tiltotta le a darabot. Az operát végül az itáliai történelmi környezetbe átültetve mutatták be mindössze hat alkalommal, Buondelmonte címen 1834 októberében. Donizetti egy évvel később a milánói Scalában kapott lehetőséget eredeti operájának bemutatójára, ami azonban ugyancsak szerencsétlenül sikerült. Bár a következő három évtizedben készültek belőle újabb színrevitelek, az 1865-ös nápolyi bemutatót követően majd száz évig nem adták elő. A 20. század második felében ugyan született a műből egy-egy koncertszerű vagy színpadi produkció, méltó helyét a nemzetközi repertoáron az 1990-es évektől foglalta el, a partitúra kritikai kiadásának megjelenését követően.

Magyarországon először a Szegedi Nemzeti Színház mutatta be 2022-ben, koncertszerű formában, Kolonits Klára, Boross Csilla és Tötös Roland főszereplésével, Dinyés Dániel vezényletével.

Az opera története szerint miközben az angol királynőt, I. Erzsébetet külföldi kérők ostromolják, az uralkodó kétségbeesve ismeri fel, hogy Leicester grófja, a szívének kedves Robert Dudley inkább Stuart Máriát tünteti ki figyelmével. A gróf némi szabadkozás után színt is vall.

Gaetano Donizetti  Stuart Mária díszletterve. Fotó: Magyar Állami Operaház
Gaetano Donizetti: Stuart Mária – díszletterv. Fotó: Magyar Állami Operaház

A Stuart Mária két komoly tartással rendelkező, eltérő módon kiszolgáltatott nő története. Bár a valós eseményeket mind Donizetti, mind az operája alapjául szolgáló Schiller-dráma számos irodalmi elemmel gazdagította, az összetett alaphelyzet évszázadok óta foglalkoztatja az utókort, folyamatosan újabb és újabb feldolgozásokra sarkallva a művészeket.

Ez is érdekelheti

Anna Netrebko Lady Macbethként debütál az Operaházban

A Magyar Állami Operaház a 2025/2026-os évadban 385 előadással várja a közönséget. Hét bemutató mellett 36 repertoárprodukció mellett 14-féle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel műsoron.

A milanói Scala és a londoni Királyi Opera új csillaga debütál az Operaházban

A nemzetközi operavilág egyik legígéretesebb szopránja, Chiara Isotton főszereplésével látható 2025. április 26. és május 9. között öt alkalommal Puccini A Nyugat lánya című alkotása a Magyar Állami Operaházban. A ritkán látható előadás további főbb szerepeit kettős szereposztásban Nyári Zoltán és Gaston Rivero, valamint Alexandru Agache és Szegedi Csaba éneklik, az Opera együtteseit Pier Giorgio Morandi dirigálja.

Mi a jobb: a halál általi autonómia vagy az élve eltemetettség?

Az Operaház Stuart Mária-bemutatója apropóján beszélt Szabó Máté rendező az alkotás folyamatáról, zenei inspirációkról és az egyén szabadságáról .