Az amerikai filmakadémia szeptemberben megnyíló múzeumában számos kultfilm kellékeit és relikviáit láthatja majd a közönség, köztük Dorothy piros cipőjét az Ózból vagy Steven Spielberg A cápa című filmjének óriási fenevadját, Bruce-t.

A kollekció egyik értékes darabja a Ridley Scott A nyolcadik utas: a Halál című sci-fijéhez készült földönkívüli szörny, az Alien.

A filmtörténet klasszikus kincsei közé tartozik az Óz, a csodák csodája című, 1939-ben bemutatott filmből a Judy Garland által viselt piros cipellő.

A forgatáshoz legalább hét pár cipő készült, ezek közül négy pár maradhatott fenn. Az egyik párat 2000-ben 666 ezer dollárért adták el egy aukción, egy másikat pedig, amelyet elloptak a minnesotai Judy Garland Múzeumból, 2018-ban az FBI találta meg. A filmmúzeumban a hetedik párat állítják ki.

Steven Spielberg A cápa című filmjének óriási fehér cápája, Bruce a Universal stúdió kidobott holmijai között kallódott. Miután 2016-ban adományként a filmmúzeumhoz került, teljes felújításon esett át, és most már a kiállítótérben függ. A múzeum gyűjteményében ez a legnagyobb emléktárgy a maga csaknem 8 méteres hosszúságával.

A filmmúzeum kollekciójában rengeteg filmes kosztüm található.
Ezek egyike az a zöld ruha, amelyet Salma Hayek viselt 2002-ben a mexikói
festőművész, Frida Kahlo szerepében. Alakításáért a színésznő Oscar-jelölést
kapott, akárcsak a ruhát tervező Julie Weiss.

A Star Wars-filmek két droidja, C-3PO és R2-D2 is a gyűjtemény fontos darabja. Akárcsak Orson Welles Aranypolgárából a szánkó, amelyre rózsabimbó van festve.

A Jurassic Park című, 1993-ban készült film egyik T-Rexet mozgató szerkezete is a filmmúzeum gyűjteményébe került.  „Ez egy nagyon fontos darabja a filmes technológiának. Hidat képez a hagyományos stop-motion animáció és a digitális effektusok között” – mondta el a kurátor.

Nyitókép: werkfotó Steven Spielberg A cápa című filmjének forgatásáról. Forrás: Universal Studios