Sorozatunkban olyan magyar alkotókat mutatunk be, akik valami igazán különlegeset hoztak létre a saját területükön.

Baglyas Erikát sokunk képzőművészként ismerte meg, ő azonban öt éve kissé más vizekre evezett. Megalapította saját márkáját, a DOT for You-t: prémium minőségű, design határidőnaplókat, füzeteket készít. De továbbra is az maradt, aki: művészi szemléletben hozza létre ezeket a noteszeket is. A márkáról, a design és a képzőművészet határairól is beszélgettünk vele. 

Több helyen nyilatkoztad, hogy a DOT for You egyfajta életmódváltásként érkezett az életedbe. Milyen tapasztalatok vezettek el odáig, hogy noteszeket, határidőnaplókat kezdj készíteni? 

Az egyetemi diplomám óta, 13 éven éven át, nagyon aktívan foglalkoztam képzőművészettel: nemcsak műtárgyakat hoztam létre, hanem publikáltam, kutattam, tanítottam is. Intenzív és elhivatott szakasz volt ez az életemben, azonban igazán sohasem éreztem azt, hogy financiálisan megbecsülnék a munkámat. 

2013-ban tettem le a doktori szigorlatomat a Képzőművészeti Egyetemen, ezzel életem egy fontos szakasza lezárult. Ezzel egyidőben több külföldi ösztöndíjat is elnyertem, hónapokat töltöttem Berlinben, Rómában, majd New Yorkban. Amerikában egy hihetetlenül pezsgő, élénk szellemi közegbe kerültem. Felmerült bennem, hogy ott maradok, az érzelmi szálak azonban visszahúztak. És ugyan eldöntöttem, hogy véglegesen itthon maradok, hazaérve mégis egy légüres térben találtam magam. Ekkor hoztam egy döntést: a kreatív energiáimat olyan tevékenységben is szeretném használni, amiben kiteljesedek,

de közben nem kérdés az sem, hogy a munkámért fizetnek. 

Több véletlen irányított a könyvkötészet felé. Például ajándékba kaptam pár, félkész kemény táblás noteszt, amik arra vártak, hogy történjen velük valami felemelő, és én úgy gondoltam akkor, hogy befestem őket. 

Hogyan lett ezekből a noteszekből végül egy márka? 

Nem úgy indult, hogy vállalkozást fogok felépíteni. Képzőművészként nyúltam a noteszekhez is: kísérletezgettem a határokkal, a nem megszokott dolgokkal, próbálgattam a technológiákat. Nagyon érdekes időszak volt, amely során egy óriási birodalom tárult elém. Beleástam magam a könyvkötészetbe, a papírok, az alapanyagok világába. Végül felismertem, hogy kell egy márka és egy vállalkozás, mert ez másképp nem működik. 

Öt évvel ezelőtt a DOT for You Facebook oldalának létrehozásával indult el az ötlet, ami mára vállalkozássá nőtte ki magát. Az induláskor nem volt tőkém, és nem igazán értettem a nyomdai és könyvkötészeti technológiák szakmai és pénzügyi részéhez, de fokozatosan ezeket is elsajátítottam. Azt gondolom, hogy a márka mostanra forrta ki magát. 

Újra nagy divatja van a kézírásnak, így a határidők, noteszek piaca is egyre szélesebb. Szerinted mi az, amivel a te termékeid kitűnnek a kínálatból? 

Ez nehéz kérdés, hiszen mi magunk is folyamatosan keressük, hogy miben tudunk mások lenni, mint a húzómárkák. Már az elején fontos volt, hogy izgalmas noteszeket hozzunk létre, olyanokat, amelyek a művészet és a design határán állnak. Az biztos, hogy megkülönböztet minket a többi márkától, hogy ezek a tárgyak nem egy designer, hanem egy képzőművész által tervezett produktumok, így mindig bennük van a határok feszegetése, a szabályok megkérdőjelezése,

az esztétikai és funkcionális szempontok összevetésének egy másfajta megközelítése. 

Fontos attribútuma ezeknek a noteszeknek a prégelés (vagy aranyozás) mint tradicionális könyvkötészeti díszítőtechnikának a használata: fémes csillogású fóliát nyomunk a borítóra, amely így egy dekoratív réteget képez. Kivitelezésben és funkcionalitásban is nagyon magas minőséget akarunk hozni.  

Lokális munkaerőre támaszkodunk, nem Kínában gyártatunk, ezáltal minden a saját kontrollunk alatt zaljlik, ami a magasabb minőséget is garantálja. Fontos szempont a környezettudatosság is: fenntartható forrásból származó (FSC) papírból dolgozunk, és az előállítás során is odafigyelünk arra, hogy környezetet kímélő anyagokat használjunk.  

Hogyan születnek meg ezek a noteszek? Hogyan lesz az ötletből termék? 

A kezdet kezdetén a művészeti vízióimból születtek meg ezek a tárgyak. Nem voltam tekintettel a technikai és kereskedelmi szabályokra, mindent alárendeltem a művészeti kifejezésmódnak. Aztán ahogy növekedett a márka, egyre inkább bejöttek a piaci szempontok is, az, hogy figyeljünk arra, mi tud igazán fontos lenni az embereknek egy noteszben. Már a kezdetektől fogva aktív közösséget is építünk, a vásárlóink véleményét is mindig kikérjük. 

A márka egyik legfontosabb terméke az IRKA határidőnapló, amit 5 éve terveztünk először Timár Benedekkel közösen, és azóta is minden évben kicsit újratervezünk. Legelőször nagyon sokféle határidőnaplót végignéztünk, és megkerestük azokat a jellemzőket, paramétereket, amit mi megváltoztatnánk. Rengeteget ötleteltünk a méreten, a kiosztáson, a teljes rendszeren. A cél az volt, hogy egy végletekig letisztult, nagyon minimál belső jöjjön létre, amelyben van hely az egyén saját gondolatainak, jegyzeteinek.  

Az első alapvíziók után digitálisan is meg kell tervezni az egész tárgyat. Ezzel párhuzamosan ki kell találni, hogy milyen anyagot, színt használjunk a borítóhoz. Ez minden évben óriási kihívás. Rájöttem arra, hogy kollekciókban kell gondolkodni: a vásárlók fele ugyan a fekete IRKA-t fogja választani, de kellenek mellé az érdekesebb, akár megosztóbb árnyalatok is, mert ezek teszik izgalmassá és teljessé a kollekciót. 

Aztán, amikor eldől, hogy milyen borítószínek és -anyagok legyenek, akkor újra jön egy csomó kísérletezés, ki kell próbálni, hogy a prégelés hogyan működik a kiválasztott színeken és anyagokon. Ilyenkor persze sokszor előfordul: valami nem jó, nem működik úgy, ahogy elképzeltem. Ekkor az egész folyamatot kezdjük elölről. A végére persze minden letisztul: a sok ötletből, kísérletezésből megszületik a megoldás, ami nemcsak egy darabnál, hanem a teljes kollekciónál, akár 1000 darabnál is jól működik. 

A kísérletezés során így születik sok rontott darab” is, amelyekből szintén elkészül egy-egy határidőnapló. Létrejönnek tehát olyan egyedi példányok is, amelyeket már szinte műtárgyként is kezelhetünk. 

Azt gondolom, hogy ezek testesítik meg a DOT for You igazi üzenetét. Művészi kísérletezésből születő termékekről van szó, ezért mindig vannak olyan köztes fázisok, ahol próbálgatom a folyamatok határait, például a fóliákat máshogy használom, egymásra vagy fordítva nyomom stb. Ezekből nagyon izgalmas felületek jönnek létre. A prégelést nem tudod megtervezni a monitor előtt, az mindig csak élesben derül ki, hogy működik-e. Én meg

szeretem kipróbálni azt, amire mások azt mondják, hogy nem lehet.

Ilyen határfeszegetésből jött létre idén az exkluzív IRKA sorozatunk is, amelyből 106 darab készült, ést mindegyik másképpen néz ki. Ezek már valóban közelebb állnak a művészethez, mindegyik egyedi, számozott darab. Mindössze 106 embernek lesz 2020-ban ilyen egyedi határidőnaplója. 

Megrendelésre is készítetek noteszeket. Hogyan zajlik ilyenkor a munka?  

Ez megrendelőtől függ. Vannak olyan megrendelők, akik meglévő dolgokat szeretnének átalakítani, máskor teljesen szabad kezet kapunk. Az előbbi kevésbé kreatív, hiszen ott már meglévő sztenderdeket kínálunk a megrendelőnek, amit az elképzelései alapján személyre szabunk. A második esetben azonban egy aktív, közös gondolkodásból születik meg egy új termék. Például ilyen volt az Enyedi Ildikó Test és lélek című filmjéhez készített szarvasos noteszünk, az Álom füzet, amit a film magyarországi forgalmazója, a Mozinet rendelt meg, de a tervezésben teljesen szabad kezet kaptunk. Vagy a Société Budapesttel közösen tervezett, aranyozott szélű zsebnotesz is így jött létre. 

Mennyi időd van a márkaépítés mellett a képzőművészetre? 

Jelenleg semennyi. 3 éve volt egy nagyobb kiállításom Dunaújvárosban, azóta nem foglalkozom aktívan a képzőművészettel, mert nincs rá szabad szellemi kapacitásom és lelki időm. Azonban a képzőművészetet nem lehet abbahagyni, hiszen erre vagyok predesztinálva. Ez számomra nem egy szakma, hanem

gondolkodásmód, a lélegzés és az életem szabad tere − ami mostanra már nagyon hiányzik. 

Elkezdett érni bennem, hogy jövőre előálljak egy nagyobb volumenű művészeti projekttel. 

Milyen terveid vannak jövőre? 

Igazán tanulságos volt az elmúlt öt év, amit a DOT for You-val töltöttem. Most már azt érzem, hogy szakmailag elég stabilak vagyunk ahhoz, hogy az eredeti tervemhez híven a nemzetközi piacra is nyissunk. Eljutottunk oda, hogy minden technológiát profin tudunk vállalni, profin dolgozunk határidőre, bármilyen könyvkötészeti alapanyaghoz hozzá tudunk nyúlni. Itt az idő tehát, hogy átgondoljuk a külföldi piacra lépés stratégiáját.  

Továbbá van egy 2008-as műalkotásom, a Nyugvópont, amit elkezdtünk újragondolni és egy másik kontextusba helyezni. Ez az interaktív képzőművészeti installáció 2 részből állt, egy nagy tál sóból, és egy a mennyezetre felfüggesztett 25 kilogrammos acél ingából. A tálat forgatni lehet, a mozgásba lendített inga pedig gyönyörű rajzolatokat hoz létre a só vagy akár homok felületében. Az inga egy lenyűgöző tárgy. Ebben a formájában pont azt adja az embernek, amire általában a legkevesebb ideje van: nyugodtan fókuszálni, relaxálni, koncentrálni. Szeretnék ebből egy designtárgyat létrehozni és azt limitált szériákban, egyedi megrendelésekre sorozatgyártatni. Ez a Pendulum for You, amelynek célja: megrajzolni az elszökő időt

Hova utaznál szívesen, ha bárhová mehetnél? 

Afrikába mennék. Úgy érzem: az a Föld szíve. Ott olyan mély és ősi energiák vannak, amiket szeretnék megélni. 

Mi volt a legfontosabb művészeti élményed 2019-ben? 

Amikor nyáron a párommal együtt kiállításokat néztünk. Felemelő és szellemileg is nagyon inspiráló élmény volt a képek, műtárgyak művészettörténeti vonatkozásairól és egyéb összefüggéseiről mesélni annak, aki nem művész, outsider, de egy nagyon érzékeny ember. Ez a közös művészeti élményünk számomra ajándékba kapott bizonyíték volt arra, hogy a szellemi szabadság, a művészeti gondolkodás olyasmit ad az embernek, amit más nem tud megadni. 

Mi az a könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia? 

Nagyon sok könyvet kellene felsorolni, én főleg szépirodalmat szeretek olvasni. De most Barabási Albert-László A képlet A siker egyetemes törvényei című kötetét nyűvöm. A könyv arról szól, hogy milyen tényezőrendszerek predesztinálnak arra, hogy egy valaki ugyanolyan adottságokkal, mint egy másik ember a világ egy adott pontján, adott időben, sikeres lesz-e vagy éppen nem. Jelenleg ott tartok, hogy „Ha kitartunk, a siker bármikor beüthet.”