Ha egy igbo embert bárhová ledobsz a világon, biztosan feltalálja magát

Mi célból jöttél Magyarországra?

Családi barátunk ajánlotta az országot, abban abban az időben még megfizethető volt itt élni. Zenét szerettem volna tanulni, klasszikus zenét vagy jazzt, ám azt nem tudtam volna azonnal elkezdeni. Mivel már nagyon égett bennem a vágy, hogy tanuljak valamit, akkor a másik kedvencemet, az informatikát választottam.

A két szakma elég távolinak tűnik.

Mind a zenében, mind az informatikában struktúrát építesz fel apró elemekből, ami aztán egységet vagy harmóniát ad ki. Ebből a szempontból hasonlítanak.

Hogyan jelent meg a zene a gyermekkorodban?

Mindig is imádtam. Egyértelmű volt, hogy ez az, amit egész életemben csinálni szeretnék. Otthon, Nigériában is egyfolytában énekeltem vagy zenéltem valamivel. 

Törzsed, az igbók zenéjét hogyan építed be a dalaidba?

Otthon nagyon sok organikus hangszerünk van; a körülöttünk levő anyagokat, tárgyakat használva hozzuk létre a zenénket. Vallom, hogy minden dologban van valamilyen dallam, amit elő lehet belőle hozni. Ezt a tudást beépítem a dalaimba is. Sokszor nagyon egyszerű dolgokkal vagy mozdulatokból hozok létre olyan hangzást, ami gazdagabbá teszi a dalomat. Múltkor az egyik zenésztársam rákérdezett, hogy milyen hangszert használok az egyik dalban, én meg mutattam neki, hogy csak a két tenyeremet dörzsölöm egymáshoz.

Miről nevezetes a törzsed?

Az igbókról úgy tartják, hogy az egyik legszorgalmasabb törzs egész Nigériában. Ha egy igbo embert bárhová ledobsz a világon, biztosan feltalálja magát, mert soha nem adja fel, és mindig megtalálja a módját, hogyan tud túlélni vagy üzletet csinálni.

Itthon a Búzadara című számod hozta meg neked a nagy sikert. Hogyan született?

Debrecenben tanultam, és az egyik barátommal pörköltszerű nigériai ételt főztünk, amihez mi köretként az úgynevezett ebát (eredetileg maniókalisztből készülő főtt tészta – a szerk.) szoktuk enni. Ezt szerettük volna elkészíteni, ezért elmentünk a boltba, és mindenféle lisztet meg búzadarát összevásároltunk. Hazafelé a buszon külön székre „ültettük” a nagy zsák cuccot, és jól szórakoztunk az utasok reakcióin. Hazaérve elkezdtünk dudorászni, aztán végül dalt írtam az élményből. 

Később is volt még pár magyar nyelvű, ételről szóló dalod.

Vicces dalok voltak, amiket az emberek gyorsan felkaptak és nagyon szerettek, ezért meg lehetett volna maradni ezen a vonalon. Ami autentikus is lett volna, mivel jó humorom van. Viszont egy idő után szerettem volna megmutatni, hogy nemcsak a vicc van bennem. Attól féltem, hogy ha mindig csak viccelek, zenészként, énekesként nem vesznek majd elég komolyan. 

Afro-juice-nak nevezed a stílusod. Ez mit jelent?

Az afro jelleg dominál a zenémben, de szívesen keverek hangzásokat, amikből végül izgalmas keverék jön létre, mint a vegyes gyümölcslevek esetében. Senkit sem érdekel, hogy őszibarackból, almából és ananászból készültek, ha a végeredmény finom, nem?

Az afro-juice dalai líraiak, lágyak.

Nyugodt ember vagyok, ez jellemző a zenémre is. Arra törekszem, hogy olyan dalokat hozzak létre, amelyekben nincsenek nagy kilengések, és sokszor, sokáig lehet őket hallgatni, mert kellemesek, jólesnek a fülnek, megvan az a finomságuk, lágyságuk, mint a gyümölcsleveknek.

Hogyan születnek a dalaid?

Mindig abból indulok ki, ahogy aktuálisan érzem magam, amikor reggel felkelek. Beállítok valamilyen zenei alapot, és bekapcsolom a zongorát vagy a számítógépen állítgatok, és valamilyen hangzást keresek. Aztán dudorászni kezdek, amit fel is veszek, majd halandzsázom a felvételre. A dallam nagyon fontos számomra: ameddig azt nem sikerül eltalálnom, nem kezdek el a dalszövegen dolgozni. Sőt: a dallam mindig megadja a témát is, amiről a dal szólni fog; már azelőtt, hogy egyetlen sort is leírtam volna. 

Mitől függ, hogy milyen nyelven énekelsz?

Ha angolul, akkor széles közönséget szeretnék megszólítani, de a magyar nyelvű dalok is fontosak. Jó tapasztalataim vannak a magyarokkal, szimpatikusnak tartom őket. Ha pedig nigériai: pidgin vagy ogbi nyelven énekelek, az leginkább magamnak szól, mivel annak a mélységeit én értem a leginkább. A Búzadarát joruba nyelvjárásban írtuk, mert az a barátom, akivel csináltuk, joruba, és én is beszélek egy kicsit azon a nyelven.

Egyedül is össze tudsz rakni egy-egy dalt, de mi a helyzet a csapatmunkával?

Miként a zenekari működésnek, a csapatmunkának is megvan a maga nehézsége, mivel sokféle gondolatot kell összehangolni. Olykor nincs erre kapacitásom, vagy nem bírok el a vele járó felelősséggel, ezért inkább magam írom meg a dalaimat. Az elmúlt két évben sokakkal kollaboráltam, és nagyon élveztem, most viszont inkább önállóan dolgozom.

Számodra nemcsak a zene, hanem a tánc is fontos.

Fiatalkoromban kiderült, hogy sok mindenhez van tehetségem, így a tánchoz is, de a zenélés jobban foglalkoztatott. Ám a táncot sem hagytam el teljesen, heti egyszer tanítom is. Az én fejemben az éneklés és a tánc összefonódik. A tánc révén is ki tudom fejezni magam, meg tudom fogalmazni az érzéseimet. A tánc nálunk, Nigériában kivételesen fontos: mind az 526 törzsnek megvan a saját tánca, amely révén képesek az identitásukat kifejezni.

Minden dalodban elhangzik a „Hallgass rám” sor: olyan ez, mint egy aláírás. Hogyan találtál rá?

Egy dalfelvétel közben nagyon sokszor mondtam, hogy „listen to me”, és megkérdeztem a magyar stúdiómérnök srácot, hogy magyarul hogyan kell mondani, „Hallgass engem” vagy „hallgass rám”, válaszolta. Ez megtetszett, így azonnal birtokba vettem. A külföldiek szeretik a hangzását, a magyarok pedig értik, hogy ezzel kedvesen arra kérem őket: figyeljenek a zenére.

Intézményes keretek között nem is tanultál zenélni?

Autodidakta módon tanultam. Egy időben olyan templomba jártam, ahol voltak hangszerek, és mivel ott gyakorolhattam, ma már tudok zongorázni, dobolni és egy kicsit gitározni is. Fontosnak érzem, hogy folyamatosan gyakoroljak, mert csak úgy tudok fejlődni.

Mennyire szoktál izgulni a fellépések előtt?

Otthon többnyire hangszeren játszottam, és mindig megbújtam a háttérben. Aztán énekesként lehetőséget kaptam a Debrecen Fesztiválon, majd a Szigeten való való fellépésre. Kezdetben izgultam, de a színpadra lépve minden félelmem vagy szorongásom elmúlt, mert akkor már benne voltam a történetben. Mára pedig kellően magabiztossá váltam, mert tisztában vagyok a képességeimmel.

Milyen terveid vannak?

Ezt az évet a zenei karrierem fejlesztésére fordítom: szorgalmasan, pozitívan, jó energiákkal megyek előre. Hiszem, hogy ha kellő mennyiségű vizet öntök ebbe a folyóba, akkor egyszer óceánná dagad. Mostanában egyre több fellépésem lesz, de a nyárra is több szabadtéri koncert van tervben.

Fotók: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu