fortepan_213792.jpg

Dupla Piramis-koncertlemez jelent meg felújítva, vinylen

Dupla vinyllemezen jelentették meg a magyar rock történetének egyik legismertebb koncertfelvételét. A Piramis 1979-es ifiparkos anyagát eredetileg A nagy buli címmel 45 évvel ezelőtt adták ki, a csaknem teljes felvétel most felújított változatban érhető el a Moiras Records gondozásában.

A Piramis 1979. IX. 23. BIP című lemez az 1979-es megjelenéshez képest hét dallal egészült ki, rákerült a két korongra az Égni kell annak, aki gyújtani akar, a Túl nagyra nőttél, A fénylő piramisok árnyékában, A dal, a Gyere közelebb, a Másnap olyan hatalmas lett a világ, valamint (töredékesen) a Kóbor angyal is.

A Piramis a hetvenes évek második felében a legnépszerűbb hazai hard rock zenekar volt, amelyhez olyan slágerek fűződtek, mint A becsület, a Szabadnak születtem, az Őszintén akarok élni vagy az Ajándék. Az együttesben Révész Sándor énekes, Závodi János gitáros, Som Lajos basszusgitáros, Gallai Péter billentyűs és Köves Miklós dobos szerepelt.

Az 1979-es év volt a Piramis-láz csúcsa. A koncertek közül az egyik legemlékezetesebb szeptemberben volt a Budai Ifjúsági Parkban. Ezt a Hanglemezgyártó Vállalat megjelentette nagylemezen, de az óriási sikert aratott koncertlemezen csak az elhangzott dalok fele volt rajta. A csaknem teljes anyag Som Lajos alternatív hangfelvételének köszönhetően maradt meg, és most először lesz hallható vágatlanul, technikailag korszerűsített, feljavított minőségben, dupla vinyl LP formátumra optimalizálva.

„A Piramist alkotó öt zenész egyszerű városi fickó volt, hasonlítottunk rajongóinkhoz, talán ez is benne volt abban, hogy sokan példaképként tekintettek ránk. Horváth Attila dalszövegei nagyszerűen kifejezték az akkori fiatalok, a csöves generáció életérzését” – mondta Révész Sándor nemrég az MTI-nek.

A Piramis klasszikus felállása Révész Sándor 1981-es kilépésével szűnt meg, az énekes szólóban is sikeres lett. (Nemrég megjelent memoárjáról itt írtunk.) A csapat 1992-ben és 2006-ban is visszatért néhány nagy koncertre, majd 2009-től újra rendszeresen fellép; az eredeti tagok közül napjainkra Závodi János és Köves Miklós maradt. Som Lajos 2017-ben, Gallai Péter 2019-ben hunyt el.

Ez is érdekelheti

Játék az ördöggel, játék a múlttal – Révész Sándor memoárjáról

Némi csúszással ugyan, de megjelent Révész Sándor hetvenedik születésnapjára az Ezt én választottam című életrajzi kötet. Mivel a Piramis egykori énekese ritkán ad interjút, és mindig is titokzatosság lengte körül, komoly várakozás előzte meg a publikálást, ami jól látszott a közösségi felületeken.

Száz és száz ölelésben – A 70 éves Révész Sándor 20 éve megjelent Változtam című lemezéről

„... száz és száz ölelésben ezerszer változtam” – énekli Révész Sándor a Szerelem országútjain című egykori Piramis-dalban. Bizonyára a Változtam cím is e dal egyik sorát idézi. A változásokat követjük nyomon mi is, az album dalait jelölve ki sorvezetőnek, amikor a hetven éve, 1953. június 24-én született Révész Sándort köszöntjük.

Szürke Patás, Ajándék vagy Száncsengő?

Melyek a legnépszerűbb hazai karácsonyi dalok, és kik azok a hazai dalszerzők, akiknek Magyarország kedvenc ünnepi slágereit köszönhetjük? A legnagyobb szerzői és lejátszási zeneadatbázissal rendelkező Artisjus először készítette el és tette közzé a legnépszerűbb hazai karácsonyi dalok toplistáját.