Fesztiválhelyszínné változik a tiszafüredi Halas tér július 11-től 13-ig. A Tisza-tó Feszt – Tiszafüredi Halasnapokra koncertekkel, felvonulással, kirakodóvásárral, vidámparkkal, családi programokkal várják a látogatókat. A program része a VII. Tiszai Halételek Fesztiválja is.

Beton.Hofi Fonogram díjas rapper, zeneszerző, dalszövegíró. Fotó: Gábos Albin / PKÜ
Beton.Hofi Fonogram-díjas rapper, zeneszerző, dalszövegíró. Fotó: Gábos Albin / PKÜ

A Tisza-tó Feszt – Tiszafüredi Halasnapok a város és a régió egyik legnagyobb hagyományra visszatekintő fesztiválja, amelyen a helyi értékek és csoportok is bemutatkoznak. Tiszafüred legnagyobb összefogása ez a rendezvény: valamennyi városi intézmény részt vesz a programok szervezésében.
Két színpadon várják három napon át a látogatókat a Halas téren. A fesztivál nagyszínpadán fellép többek között Mihályfi Luca, Desh, Dzsudló, Rácz Gergő, a Halott Pénz, Lotfi Begi, Manuel, a Valmar és Beton.Hofi. A partisátorban hazai DJ-k szórakoztatják majd a vendégeket.

A zenei programok mellett ingyenes kísérőprogramokat is rendeznek a Halas téren. A Kastély úti járdaszakaszon és a Kikötő körúton kirakodóvásár, valamint vidámpark várja a látogatókat. Pénteken 27 városi szervezet vonul majd a Kovács Pál Művelődési Központtól egészen a fesztivál helyszínéig.

Szombaton kutyás fesztivált rendeznek, amelyen kutya-gazda futóverseny is lesz, valamint egész nap kutyás programokkal készülnek a szervezők a Mancsos Pancsoló kutyabarát strandon.

A Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. Tisza-parti székháza előtt rendezi meg a VII. Tiszai Halételek Fesztiválját, ahol főzőversenyen keresik a környék legfinomabb halas fogásait. A Kikötő körúton ingyenes családi programokon lehet majd részt venni, a szombati napot a ManGoRise koncertje zárja.

Vasárnap jótékonysági motoros rendezvényt tartanak, amelyen egy debreceni beteg kisfiú, Ádin gyógyulására gyűjtenek a Halas téren. A motoros programok között felvonulás, gyorsulási verseny, motorszépségverseny és koncert is szerepel.