A Petőfi Irodalmi Múzeum Édes Anna/Kosztolányi kiállítása rendhagyó módon egyetlen irodalmi mű világán keresztül mutatja be a száz évvel ezelőtti világot és idézi fel Trianon emlékezetét: a történelmi hátteret, a máig velünk élő legendákat és tényeket, de szót ejt a regény keletkezéstörténetéről, az alkotásmód sajátosságairól, valamint az író szerepvállalásairól és útkereséséről is a történelem szédületében. Mindeközben pedig mindenféle didakszis nélkül értelmezi az Édes Annát.
Úgy képzelem, hogy óriási kihívás egy ilyen tárlatot megrendezni, több szempontból is. Egyrészt, mert az Édes Anna kötelező olvasmányként mindenki számára ismert. Még ha valaki elsunnyogja az olvasását, akkor is valamennyire megismeri a történetet, a szöveg bizonyos részeit az órai feldolgozás során.
Aki tehát belép e térbe, annak a fejében már van egy képe a műről, amit e kiállítás nem tud figyelmen kívül hagyni. A tárlatnak viszonyulnia kell valami módon a prekoncepcióinkhoz, miközben jó esetben árnyalja is a bennünk élő Kosztolányi-művet. A kiállítás egyik nehézsége épp abban áll, hogy nem tud tabula rasával nyitni.
És elképesztő, hogy ezt milyen remekül teszi! A kiállítás folyamatosan értelmezi a művet és kontextusba helyezi, miközben érvényessé teszi az egyéni olvasatokat. Úgy tud magyarázni, hogy közben nem akar ránk erőltetni semmit, ebben áll a nagyszerűsége.
A falakon futó egységek a szoros olvasás élményét kínálják. Itt épp az történik, ahogy a diákok az irodalomóra keretében feldolgozzák a regényt. Az Édes Annából vett idézeteket olvashatunk a falakon, e részletek mellett pedig ott futnak a történelem egyes napjainak eseményei.
Ahogy a fikció halad előre, úgy válik mellette láthatóvá a korabeli valóság is. Nagyszerűen folyik össze az irodalom és a történelem ezekben az egységekben, oda-vissza értelmezik, árnyalják egymást.
Az első egység például a regény első jelenetét dolgozza fel, azt, amelyben Kun Béla repülővel menekül az országból, mellette pedig az 1919. július 31-i eseményekről olvashatunk. Ebből a szövegrészletből az is kiderül, hogy Kun Béla valójában különvonattal hagyta el a határt, repülős menekülése csupán legenda, ami ugyanakkor beleégett a köztudatba.
Remek az is, ahogy Parádi Andrea, a kiállítás kurátora különféle vizuális eszközökkel képes megjeleníteni a regény keretes szerkezetét. Az Édes Anna első fejezete adja a történelmi hátteret, majd az utolsó, a Párbeszéd egy zöldkerítéses ház előtt magát Kosztolányit és az ő otthonát tárja elénk.
Ezt a struktúrát pedig a kiállítás is átveszi: az első teremben hangsúlyosan a történelmi eseményekkel foglalkozik, míg a harmadik a Kosztolányi-életművet, a szerző korabeli megítélését, politikai szerepvállalásait és az Édes Anna keletkezéstörténetét dolgozza fel rengeteg izgalmas egységen és műtárgyon keresztül.
A harmadik helyiség közepén például egy intim térbe léphetünk be, amely Kosztolányi dolgozószobáját és annak hangulatát idézi fel bennünk. A középen álló vitrin olyan, mintha a szerző íróasztala volna, alatta számos kéziratot böngészhetünk.
Az egyik falon pedig a Kosztolányi-művek első vagy korai kiadásai szerepelnek. Ezeket nézegetve magunk is ráébredhetünk, hogy az 1900-as évek első évtizedeiben milyen csodás, szecessziós borítók születtek. Itt látható például az Esti Kornél gyönyörű aranykeretes példánya, vagy a szabadverseit egybegyűjtő Meztelenül kötet, amely színes sávjaival egy Kassák-műre emlékeztet.
E tér különlegessége Kosztolányi egykori könyvespolca, ami az író hagyatékából fennmaradt egyetlen relikvia. A Kosztolányi-házaspár egykori lakásából származó, fotókkal, visszaemlékezésekkel is jól dokumentált, később kettéfűrészelt polc azért is annyira érdekes, mert a pusztulás, a romlás, a lakás bombatalálata, elkallódás és kacskaringós öröklés ellenére maradt fenn, és hosszú, kalandos úton jutott el a PIM relikviagyűjteményébe.
Ebben a kiállításban most a két részt egymást fölé installálták. Köztük szintén Kosztolányi-köteteket látunk, mellette pedig az az egység áll, amelyben az Édes Anna szereplőinek lehetséges előképeit ismerhetjük meg, azokat a valós személyeket, akikből Kosztolányi összegyúrhatta karaktereit.
Számos csemegét is tartogat ez a tér a tárgyanyag tekintetében is. A kiállított fotókat, rajzokat, tárgyakat érdemes alaposan megszemlélni, hiszen közöttük sosem látott fotók és műalkotások is megbújnak. Először láthatók például fotók a feleségről, Harmos Ilonáról, de szerepel itt egy különleges Rippl Rónai-grafika is, amely Ady Endrét örökíti meg egy gyors skiccben.
Az Édes Anna-tárlat középső terme magát a történetet dolgozza fel. Óriási truváj az, ami itt történik. A Kiégő Izzóknak köszönhetően egy 360 fokos mapping jött létre, ahol konkrétan fizikailag is belekerülünk a műbe. Elképesztő módon szippant be minket ez a vizuális tartalom, és akarva-akaratlanul is a regény részeseivé válunk. Ez a tér hol egy polgári lakásbelsőt idéz, ahol a regény alakjai fel-feltűnnek, máskor épp az utcára repít minket, ahol zajlik a történelem. Középen a Széki András látványtervező által kitalált installáció játékba hívja a látogatót: a megterített asztalon a regény szereplőinek attribútumai tűnnek fel, ezeket gondolatban hozzákapcsolhatjuk az egyes karakterekhez.
A vetítés alatt az Édes Anna egyes jelenetei hangzanak el felolvasószínházi formában. A végén pedig maga a Kosztolányi-szöveg fut körbe a falon, így a regény vizuálisan, akusztikusan és textuálisan is jelen van a térben.
Totális jelenlétet igényel ez a vizuális alkotás. És ebben nemcsak az elképesztő, hogy mennyire a hatása alá kerülünk így a műnek, hanem az is, hogy itt úgy jelenik meg a regény, hogy teret enged az egyéni olvasatainknak. Nem mondja meg, hogy miként is kellene értenünk a Kosztolányi-szöveget vagy az itt megjelenő elemeket. Hagyja, hogy mi magunk fűzzük fel az értelmezési kereteket.
A kiállítás egyik kihívása tehát, hogy úgy mutassa be az Édes Annát, hogy ne legyen szájbarágós, de közben mégis mondjon róla valamit. Ezt tökéletesen sikerül megoldania ennek a tárlatnak. A másik nehézség pedig abban áll, hogy úgy nyúljon hozzá a trianoni traumához, hogy egy látogató érzékenységét se sértse. Ez is sikerül neki. A falakon csak tényeket közöl, de nem helyezkedik egyik oldalra sem. Nem akarja megmondani, hogy miként kellene viszonyulnunk ehhez a történethez, ami még a jelenben is érezteti a hatását.
Azonban ami az igazán csodálatos, hogy micsoda érzékenységgel és finomsággal közelít ehhez az egész társadalmat érintő traumához. Ahelyett, hogy általánosságba bocsátkozna, inkább Kosztolányi személyes életén és megnyilvánulásain átszűrve láttatja a trianoni határhúzást. A nagy traumát egyéni sorson, egy család életén keresztül ismerjük meg, így mi magunk is közelebb tudunk kerülni hozzá. Az első teremben látjuk azt, hogy Kosztolányi szülei és felmenői hogyan mentek tönkre és veszítették el mindenüket a határhúzással. A termeken végig haladva aztán az is világossá válik, hogy Kosztolányit ennek az elbeszélhetetlen traumának az elbeszélése haláláig foglalkoztatta.
A kiállítás tereit végigkíséri a Rituale Romanum szertartáskönyv latin nyelvű imája, ami több szinten is fontos szimbólum. Egyrészt ezt a szöveget Kosztolányi maga választotta regénye mottójául, tehát az ima könyörgés Édes Annáért. Ugyanakkor a térben megjelenő latin sorok Kosztolányi lelkéért, feloldozásáért is könyörögnek. Sőt: imádság ez magáért a látogatóért is, hogy az megszabaduljon a démonjaitól, hogy fel tudja dolgozni Trianon traumáját.
A kiállítás 2021. szeptember 30-ig látogatható.
Fotó: Kulrúra.hu/Csákvári Zsigmond
