Brazil apáca a világ legidősebb embere MTI AP.jpg

Brazil futballrajongó apáca lett a világ legidősebb embere

A közel 117 éves Inah Canabarro a hitet tartja a legjobb életelixírnek. A Porto Alegre városában élő apáca ugyanakkor nagyszerű humoráról és fociimádatáról is ismert.

Inah Canabarro gyermekként olyan törékeny volt, hogy sokan nem hitték, hogy megéri a felnőttkort, ma mégis a világ legidősebb embereként tartják nyilván. Az életerős és mindig mosolygós Inah nővér szerint hosszú életének titka a katolikus hit, amely erőt adott neki a nehéz időkben is. Ugyanakkor humoráról is gyakran tanúbizonyságot ad, egy interjúban például így viccelődött:

„Fiatal vagyok, szép és barátságos – mind olyan pozitív tulajdonság, amit önökben is látok.”

Hogy az 1908-ban született apáca pontosan hány éves, nem tudni. Lehet, hogy június 8-án született, de 84 éves unokaöccse azt állítja, hogy születését két hét késéssel regisztrálták, és valójában május 27-én született. Akárhogy is, Canabarro élettörténete és életszeretete lenyűgöző: több mint egy évszázadot töltött el tanítással, vallási szolgálattal és közösségi tevékenységekkel Brazíliában. Történelmi családból származik: dédapja neves brazil tábornok volt, aki a függetlenség utáni időszakban harcolt. Fiatalon Montevideóban, majd Rio de Janeiróban élt, mielőtt véglegesen Rio Grande do Sul államban telepedett le. Pályafutása során iskolákban tanított és két iskolai zenekart is alapított a brazil–uruguayi határ mentén. Egykori tanítványai közé tartozott João Figueiredo tábornok, az utolsó katonai diktátor, aki 1964 és 1985 között irányította Brazíliát.

Inah nővér nem csak hitével és tanításával vált híressé. Futballrajongása is közismert: helyi klubja, az Internacional minden születésnapján piros-fehér színekbe öltözteti szobáját, ő pedig büszkén nevezi a csapatot a nép csapatának. 110. születésnapján maga Ferenc pápa is köszöntötte, ami jól mutatja, milyen nagy tisztelet övezi őt közösségében. 

Inah Canabarro a világ legidősebb emberének járó címet a japán Tomiko Itooka 2024. december 29-i halála után nyerte el. Ezzel a történelem 20. legidősebb dokumentált személyévé vált, alig néhány évvel elmaradva Jeanne Calment francia asszony mögött, aki 122 évet élt.

A cikk forrása itt olvasható. 

Ez is érdekelheti

Száztizenhárom évesen elhunyt a világ legöregebb férfije

Életének 113. évében elhunyt az igazoltan a legidősebb férfi a világon, a brit John Tinniswood – jelentette be november 26-án Tinniswood családja. John Tinniswoodot áprilisban nyilvánították a világon élő legidősebb férfivá, miután elhunyt az addigi korrekorder, a 114 éves venezuelai Juan Vicente Pérez.

A hosszú élet titka a rendszeres éhezés és az izzadás

Lelki táplálék-e a testmozgás? Baktériumokkal az egészségünkért? Milyen hatása van a táncnak az életminőségre? Milyen érzelmeket vált ki a lovasokból a zene lovaglás közben? Melyek a jelenlegi turizmustrendek, és milyen szerepe van az alvásnak a nyaralás során – minderről és sok más egyébről is szó esik a Károli Gáspár Református Egyetemen októberben zajló szakmai és ismeretterjesztő konferencián.

Százkilencvenkét éves lett a világ legidősebb szárazföldi állata

Jonathan, a Seychelles-i óriásteknős Szent Ilona szigetén él, már vak, és elvesztette a szaglását, de még mindig aktív.

Klónozhatjuk-e szeretett kutyánkat, mint Barbra Streisand?

A klónozás nem másolatgyár: Dolly és Copycat is bizonyítják, hogy a genetikai egyezés nem jelent tökéletes azonosságot. Dinnyés András egyetemi professzort kérdeztük.