Egy elveszettnek hitt tóra titokban megőrzött részei kerültek elő Németországban több mint nyolcvan év után. A kristályéjszakán – 1938. november 9-én – felgyújtott görlitzi zsinagóga tórájából származó töredékeket és azok titkát egy evangélikus lelkész őrizte meg több mint fél évszázadon át, majd a közelmúltban átadta a városnak. „Most jó kezekben vannak, senki sem fog óvatlanul bánni velük” – mondta el a dpa-nak Uwe Mader lelkész.

Octavian Ursu polgármester azt ígérte, hogy a leltárba vétel és a tudományos feldolgozás után a 300 évesre becsült pergamentöredékeket a nyilvánosságnak is bemutatják. A görlitzi zsinagóga tóratekercséből kivágott pergamendarabokat az utolsó pillanatban mentették meg a tűztől a felgyújtott templomban. A lelkész szerint nem tudni, ki volt a megmentő, a töredékeket egyszer csak valaki az apja, egy rendőrnövendék kezébe nyomta.

Apja egy ügyvéd tanácsára átadta töredékeket egy lelkésznek, hogy nála biztonságban legyenek a nácik elől.

A lelkész özvegye 1969-ben adta át azokat az akkor fiatal Uwe Madernak azzal, hogy őrizze meg a titkot. Mader, a későbbi rendőrségi lelkész – mint elmondta – úgy vigyázott a kézírásos pergamenekre, mint a szeme fényére. Bizalmatlan volt, mert a korabeli NDK, a kommunista Kelet-Németország politikája nem nagyon volt zsidóbarát, ezért úgy érezte, hogy feltétlenül titokban kell tartania a töredékek ügyét.

Uwe Mader eleinte hivatali szobájában, tapétatekercsek között rejtette el, később, az újraegyesítés után egy ajándékba kapott rendőrségi fémszekrényben zárta el a pergameneket, a szekrény kulcsát pedig állandóan magánál tartotta. A lelkész mostanra úgy érezte, hogy a zsinagóga és a görlitzi társadalom fejlődése miatt ideje megtörni hallgatási fogadalmát, és átadni a tóradarabokat a városi archívumnak.

Vége a bizalmatlanság korának – jelentette ki Mader, aki elmondása szerint szorosan figyelemmel kísérte a görlitzi társadalom fejlődését, különösképpen a zsinagógáét, amely a pusztulás évtizedei után restaurálva, kulturális fórumként nyílt meg újra idén júliusban. A görlitzi zsinagóga az egyetlen Szászországban, amely a tűz ellenére túlélte az 1938-as pogromot. A tóra eltűnt, eddig azt hitték, hogy teljesen elégett a tűzben.

Nyitókép: Egy régi tóratekercs. Fotó: Shutterstock/Vasyl Rohan