Veszprém a Bakony–Balaton régióval közösen viseli 2023-ban az Európa kulturális fővárosa címet, amelynek első lépése egy látványos megnyitó lesz január 21-én.

„A felvezető évek után végre elérkezett a pillanat, amikor Veszprém a Bakony–Balaton régióval közösen felragyog Európa térképén mint 2023 Európa kulturális fővárosa. Mint minden EKF-város életében, így a Veszprém–Balaton 2023 EKF-program számára is különleges szerepe van a címviselés évét elindító megnyitónak. Ez nemcsak hivatalossá teszi az EKF-év beköszöntét, hanem egyúttal egy örömünnep is, amelyet az utcákra kivonuló közönség, a lebonyolító csapat, kultúrakedvelők, a város, a régió szerelmesei együtt élhetnek meg” – fogalmaznak a közleményben.

Rendhagyó produkciók a megnyitó napján és hétvégéjén

Délután 2 és este 8 óra között Veszprém belvárosában különböző műfajú produkciók futnak majd párhuzamosan, de helyet kapnak a gasztronómiai élmények, és a helytörténet kedvelői a Veszprémi Érsekség jóvoltából vársétákon vehetnek részt.

A Szent Imre téren elhelyezett színpadon a népzene és a néptánc szerelmesei, a Mackó Cukrászda előtti téren pedig bárzongoristák kápráztatják el a műfaj kedvelőit. A városháza előtti téren az ének kerül a fókuszba: veszprémi és régiós énekkarok dalolnak a közönségnek és a közönséggel. A Papírkutyában egész nap a jazz, a blues és a soul fenegyerekei nyűgözik le a hallgatóságot, az Expresszóban pedig délelőtt 10 órától indul a PomPom party, a különleges hangulatú családi rendezvény.

Az EKF-iroda Kossuth utcai kirakatában a Little Moon produkció tehetséges zenészei zenélnek délután 2-től egészen éjjelig, a Veszprémi Petőfi Színházban pedig az operett, a színház és az irodalom kedvelői találhatják meg a számukra kedves előadást.

Ragyogj! – A show, amelynek idejére Veszprém mesevilággá változik

Este 8 órától három helyszínen, az Óváros téren, a Kossuth utcán és a várban elkezdődik a megnyitóünnepség, amely során látványos produkciókat láthatnak az érdeklődők több helyszínen. Fényfestés, zene, tánc, különleges koreográfiák, zene- és látványelemek szövik át Veszprém belvárosának utcáit, miközben megelevenedik a város történelme, a régió sokszínűsége, értékei és az Európa kulturális fővárosa program víziója. Az este felejthetetlen vizuális élményt kínál kicsik és nagyok számára olyan közreműködők segítségével, mint Bozsik Yvette társulata, a fénymunkáikról híres Kiégő Izzók csapata vagy ifj. Zsuráfszky Zoltán tánckoreográfus.

Az ünneplés egész hétvégén tart.

Erre az időszakra érdemes lesz akár egy hosszú hétvégét tervezni a régióban. Január 22-én a piacozó kedvűeket az Óváros Piac várja, és ezen a napon Veszprém a magyar kultúra napját is ünnepli. Ehhez kapcsolódva ingyenes, irodalmi tematikájú programokon lehet majd részt venni, például A nagy Himnusz-sztori elnevezésű zenés irodalmi eseményen, ahol Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész beszélgetnek a műről, miközben a Mendelssohn Kamarazenekar zenél.

Fotó: Kovács Bálint