A Bombayben született Rushdie családjában a vagyon és a kultúra szerencsésen keveredett: apai nagyapja urdu költő, apja Cambridge-ben végzett üzletember volt. Így érthető, hogy nagy gondot és nem kevés pénzt fordítottak Ahmed Salman neveltetésére, s bár a szülők hívő muszlimok voltak, gyerekeik liberális szellemben cseperedtek. Rushdie 1961-től az előkelő angliai Rugby Schoolban tanult, majd 1965-től a cambridge-i King’s College-ban hallgatott történelmet. A diploma megszerzése után visszatért Pakisztánban élő szüleihez, és a karacsi televíziónál kezdett dolgozni. A cenzúra miatt azonban visszautazott Angliába, ahol Kenningtonban színészkedett, majd 1971-től tíz éven keresztül az Ogilvy and Mather and Ayer Barker cégnél volt reklámszövegíró.
1975-ben jelent meg Grímusz című regénye, amelyben – akár a későbbi Rushdie-művekben – mesterien keverednek a mese, a fantasztikum, a mitológia elemei és a humor. Ennek ellenére nem keltette fel sem az olvasók, sem a kritikusok figyelmét.
Az igazi áttörést következő regénye, az 1981-es Az éjfél gyermekei hozta meg számára.
A cím az India függetlenné válása után, 1947. augusztus 15-e első órájában született 1001 gyermekre utal, akik közül kilencéves korára csak 580 maradt életben. A páratlanul gazdagon hömpölygő művet a modern India allegóriájának tekintik, és sokan Rushdie legsikerültebb regényének is tartják. Elnyerte érte a rangos Booker-díjat, sőt 1993-ban a legjobbnak választották a díj első 25 évének nyertesei közül. Nem mellesleg, Indiában a Nehru–Gandhi-dinasztia elleni támadásnak tekintették a regényt, Indira Gandhi perrel is megfenyegette az írót. A műből Deepa Mehta rendezésében 2012-ben készült film, a Srí Lankán zajló forgatást nagy titkolódzás övezte, elsősorban a vallási konfliktusok elkerülése miatt.
Következő műve, a Pakisztán történelmét feldolgozó, olykor mulatságos, olykor megrázó Szégyen szintén siker volt, bár egyesek nem nézték jó szemmel, ahogyan hőseiben Zulfikar Ali Bhuttót és Ziaul Hakk tábornokot ábrázolta.
Művészete, mágikus realista regényei már ekkor megosztották a közönséget, de
a Sátáni versek páratlanul heves fogadtatására senki nem számított.
Az apokrif Korán-részleteket kiinduló motívumul választó, hamisítatlan Rushdie-próza 1988-as megjelenése után szinte azonnal tömeges felháborodást váltott ki az iszlám világban. A könyvet az indiai kormány betiltotta, több helyen nyilvánosan is elégették, és muszlimok ezrei rendeztek ellene tiltakozó tüntetéseket. 1989. február 14-én Khomeini ajatollah, Irán vallási vezetője istenkáromlás és az iszlám vallás megsértése miatt olyan fatvát hirdetett az író ellen, amelyben felszólította a világ muszlimjait Rushdie kivégzésére, valamint a fejére vérdíjat is kitűztek. Az író a Scotland Yard védelme alatt rejtőzködött Angliában, állandóan váltogatva lakhelyét, s hosszú évekig nem is nagyon mutatkozott a nyilvánosság előtt. Az indulatok annak ellenére sem csillapodtak, hogy 1990-ben egy tanulmányában bocsánatot kért: a regény japán fordítóját megölték, az olasz fordító és a norvég kiadó ellen pedig merényletet kíséreltek meg, a fatva elvileg továbbra is érvényben van.
A 2000 óta New Yorkban élő író
a kényszerű rejtezés ideje alatt sem pihent, sorra jelentek meg esszéi, kritikái, és a regényírással sem hagyott fel.
A Sátáni versek után, 1990-ben meseregénnyel jelentkezett, a Hárun és a mesék tengere az Ezeregyéjszaka világát idézi. 1994-ben Kelet, nyugat címmel novelláit, majd egy évre rá A mór utolsó sóhaja című regényét adta közre. Ezt 1999-ben az amerikai rockzene Indiára gyakorolt hatását feldolgozó Talpa alatt a föld című regénye követte, 2001-ben látott napvilágot a Fúriadüh című regénye, amelyben új otthona, New York nyüzsgő, tarka, lüktető élete elevenedik meg.
A pakisztáni–indiai konfliktusról szól a kritikák szerint második legjobb regénye, a 2005-ös Sálimár bohóc. A történelem és a mese páratlan keveréke A firenzei varázslónő című regénye. 2012-ben publikálta Joseph Anton című önéletrajzi művét, amelynek címe Rushdie kedvenc íróinak, Conradnak és Csehovnak a keresztnevére, valamint az írónak a bujkálás alatt használt nevére utal. 2015-ös műve, a Két év nyolc hónap és huszonnyolc éjszaka a vallási fanatizmussal foglalkozik, a 2017-es A Golden-ház című regényében az Egyesült Államok politikai kultúrájáról ír. Legutóbbi regénye, a 2019-ben publikált Quichotte egyfajta Don Quijote-parafrázis, egyszerre szórakoztató és kiábrándító utazás korunk egyre szürreálisabb világában.
2008-ban II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte az írót, akinek munkásságát számos más rangos irodalmi díjjal és kitüntetéssel ismerték el.
1998-ban a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként megkapta a Budapest Nagydíjat. 2008-ban elnyerte a Best of Booker díjat, 2014-ben a Hans Christian Andersen Irodalmi Díjat, valamint a brit PEN Pinter Díjat. Több társadalmi és nemzetközi irodalmi szervezet tudhatja tagjai közt, 2004–2006 között az Amerikai PEN Club elnöke is volt. 2022-ben II. Erzsébet az irodalomért tett szolgálataiért a brit becsületrend, az Order of the Companions of Honour tagjává avatta, amivel igen előkelő társaságba került: az V. György király által 1917-ben alapított brit becsületrendnek a mindenkori uralkodóval együtt legfeljebb 65 tagja lehet.
Az író négyszer nősült, legutóbbi házassága, Padma Lakshmi indiai modell-színésznővel 2007-ben ért véget, ezt követően egy ideig a nála harmincnégy évvel fiatalabb Riya Sen indiai színésznő volt a párja.
Nyitókép: Salman Rushdie. Fotó: Rachel Eliza Griffiths
