„Kutatóként az az izgalmas, hogy bár egy személlyel, de különböző perspektívákkal, a tudományterületek – úgy mint az irodalomtörténet, a várostörténet, a családtörténet vagy a nőtörténet – változatos módszertani eszköztárát próbálhattam ki Szendrey Júlia személye által” – mondja a kötet szerzője, aki korábbi, Szendrey Júlia családjával és gyermekeivel foglalkozó munkája után ezúttal a költőfeleséget (és költőnőt) körülvevő szatmári közeget, valamint a fiatal lány Petőfivel való szerelmi kapcsolatát helyezte a fókuszba. Gyimesi Emesét még gyerekként bűvölte el a 19. század, ekkor olvasta el Kertész Erzsébet Szendrey Júliáról szóló regényét, amelynek hatása most is tart.
A szerző tudatos pályavezetése, mondja Owaimer Oliver, abban is érezhető, hogy Gyimesi a könyvét, rendhagyó módon, magánkiadásban jelentette meg. Ugyan a szépirodalmi munkáknál ez az eljárás már nem idegen, arra viszont még nem volt példa, hogy egy tudományos szférából kikerülő kötet ilyen módon jelenjen meg. Gyimesi Emese ezt azzal magyarázza, hogy a könyv épp egy érdekes határhelyzetben van – ennélfogva pedig még fontosabb volt, hogy munkája mind tartalmi, mind formai szempontból, saját elképzelései és saját meglátásai szerint jelenjen meg. De mi ez a határhelyzet? A szerző szerint a szakkönyvek és az ismeretterjesztő könyvek műfaja élesen elhatárolódik egymástól, méghozzá „nem feltétlenül egészséges módon.”
„A szakkönyvek általában nem törekszenek a közérthetőségre, az ismeretterjesztő könyveket viszont általában nem kutatók írják, és ennek nagyon súlyos következményei vannak.”
Gyimesi szerint a két műfaj ötvöztetésére lenne szükség, hogy a kutatók saját kutatásaikat közérthetően, a mindennapi olvasó számára is élvezhetően adják át. A bemutatott kötet pedig épp erre tesz kísérletet.
„A magyar irodalom talán leghíresebb varázslata. Egy irodalomtörténész nem írhat le ilyet. De ő is tudja, hogy mindenki érti, miről beszél” – hangzik Szálinger Balázs költő ajánlója Gyimesi Emese kötetéről. Az est moderátora a beszélgetés folytatásában erről az idézetről faggatta a kötet szerzőjét, aki elárulta, Szálingerrel sokat beszélgettek arról, hogy mennyire különböző, ahogyan egy kutató és egy költő megragad egy témát. „Amikor csak versek maradnak fönn egy-egy esettel, találkozással kapcsolatban, akkor az felveti a kérdést egy irodalomtörténésznek, hogy mit lehet ezzel kezdeni?” – mondja. Petőfi esetében azonban, mint szinte minden, ez is speciális, hiszen általában még a történések napján írta meg a verseit. Ezek megfelelő tudatossággal használhatóak lehetnek – jegyzi meg Gyimesi.
Egy olyan felkapott életműnél, mint amilyen a Petőfié is, fennáll a veszélye annak, hogy amit tudunk, vagy inkább tudni vélünk róla, nem minden esetben helytálló. A Szeptember végén című híres Petőfi-verset például sokáig Szendrey újraházasodásával hozták párhuzamba. „A vers kanonizált értelmezése szerint a költő megjósolta halálát, és azt is, hogy szerelme hűtlen lesz hozzá” – mondja Owaimer. Gyimesi szerint ez a kép ennél sokkal összetettebb: egyrészt érdemes figyelembe venni azt is, amit Szendrey írt ebben az időszakban, hiszen, ha úgy tetszik – mondja Gyimesi – ő is megírta a maga Szeptember végénjét. Ugyanakkor a friss házaspárnak a másfél hónapos mézeshetek alatt elegendő idejük volt felszínre hozni mélyebb érzelmi gondolatokat. Ilyen például a beteljesült boldogság elvesztésétől való félelem. A verssel kapcsolatban – főként szépírók tollából – az is elterjedt, hogy ha Petőfi nem írja meg a verset, Szendreyt nem ítélik el a kortársai.
„Ez egy hatalmas tárgyi tévedés – jegyzi meg a szerző –, mert a kortársak nem ismerték a Szeptember végént, Petőfi életében ugyanis nem jelent meg, ő maga sosem publikálta.”
A beszélgetés a kötet címének magyarázatával folytatódott. Gyimesi elmondása szerint a címben megjelenő „szerelmi szabadságharc” kifejezés elsősorban a szerelmespár külső harcát jelöli a társadalmi közeggel és annak elvárásaival szemben. Ebben főként Szendrey Ignácnak, Júlia apjának jutott a főszerep. A találkozástól a lánykérésig vezető út intenzitása mintegy felkészítette Petőfit és Júliát a végleges döntéshozatalra, így a szerelmi szabadságharc nem is annyira magát a lánykérést, a házasodást és az ebből adódó konfliktusokat jelöli, hanem az azt megelőző időszak eseményeit. Később pedig „amikor megtörténik az eljegyzés és a házasság, és publikálják Szendrey Júlia naplórészleteit Petőfi úti leveleivel párhuzamosan, lényegében elkezdődik egy újabb jelentése a szerelmi szabadságharcnak azzal, hogy egy nagyszabású mesévé formálják a történetüket”.
Szendrey Júlia írásai meghökkentették a kortársakat. Az Ábránd című szövegében Júlia kiáll a szerelmi házasság mellett és elítéli azt a gyakorlatot, hogy „amikor kenyértörésre kerül a sor”, a szerelem helyett a vagyonra esik a választás. „Aki ennyire gyáva, az meg is érdemli, hogy boldogtalan legyen. Lényegében ezt írja” – mondja Gyimesi.
A két fiatal életútja hasonlóan indult, és ha Petőfi édesapja nem veszíti el a rangját, ami végül a család elszegényedéséhez vezetett, így is maradt volna. Szendreynek egyébként, akit családja iskoláztatása révén úri kisasszonynak nevelt, eleinte nem tetszettek Petőfi versei, illetlenségnek találta az általa leírtakat. Külön példája ennek a Petőfi Hortobágyi kocsmárosné című verse.
„Itt elsősorban nem is irodalmi ízléskülönbségről van szó, csak egyszerűen egy jól nevelt úri kisasszonynak nem illett volna nem felháborodni, ha a hortobágyi kocsmárosné puha kebleiről olvas” – teszi hozzá a szerző.
Ami pedig az intimitást illeti – meséli Gyimesi –, a különböző társadalmi rétegek ebből a szempontból is élesen elváltak. A szerző azt is elmesélte, Petőfivel kapcsolatban ilyen téren elterjedt, hogy amikor Teleki Sándor vendége volt Koltón – nem a nászút alatt, hanem még egy évvel korábban –, egy helyi cigány lány járt be a szobájába. Erről persze nincs konkrét forrás, és utólag a kortársak is kiszínezték a történetet. Ami pedig Júliát illeti, „nyilván egy alsóbb társadalmi réteghez tartozó lány sokkal többet tudhatott erről a témáról, mint mondjuk egy olyan társadalmi státusú lány, mint Szendrey Júlia, akit minden ilyentől elzárva neveltek. Tényleg szabályos sokkot okozott neki a házasélet megkezdése.”
A beszélgetés a szerelmi szabadságharc kulcsfontosságú figurájával, Szendrey Ignáccal folytatódott. Gyimesi Emese szerint róla is nagyon sok félreértelmezés született. Elmondása szerint az apa gondolkodása több szempontból is hasonlított a Petőfiéhez. „Ő nem csak egy gyakorló jószágigazgató, hanem egy rendszeresen publikáló gazdasági szakember, akinek komoly szaklapokban jelennek meg írásai, és nagyon sok szempontból kifejezetten reformgondolkodónak nevezhető, ugyanis gazdasági szempontból érvelt a közteherviselés mellett, a jobbágyfelszabadítás mellett.”
„Úgyhogy, ha le tudnak ülni nyugodtan Petőfivel beszélgetni, és nem csak a konfliktus kapcsán találkoznak, akkor azért szerintem meglepően sok közös elem lett volna a gondolkodásmódjukban” – meséli.
Szerinte abban is hasonlítottak, hogy mindketten a saját szellemi teljesítményüknek köszönhetően értek el nagy dolgokat, csak ezeket másképp értelmezték. Szendrey Ignác még nem tudott hinni az észarisztokráciában, ő a társadalom hierarchiája szerinti előrelépést látta helyes útnak. „Petőfivel nem az volt a legnagyobb gondja, hogy nem nemesi származású, hanem hogy tudatosan nem akart munkát vállalni.” Később persze kiderült, hogy Petőfi a korában úgymond elsőként éri el a költőségéből a polgári életformát.
A szerelmespár egymáshoz vezető útját a térbeli távolság is megnehezítette, ami rengeteg félreértéshez és pletykához vezetett. Az összekuszált szálak kibogozásában főként Térey Mária, Szendrey barátnője és Sass Károly, az erdődi vár írnoka segédkeztek. Gyimesi Emese arról is mesélt, hogy bár Erdőd is bővelkedett kulturális programokban – Júlia nem féltetlenül ezek miatt vágyott Pestre, inkább arról van itt szó, hogy „azokat az intellektuális élményeket vagy azokat a beszélgetéseket, amelyek számára igazán sokat jelenthettek, valószínűleg a szatmári fiatalokkal nem tudta megélni. Petőfi ezért hatott rá ennyire, mert vele viszont igen.”
A beszélgetés utolsó felében Owaimer arról kérdezte a szerzőt, hogy Petőfi hogyan viszonyult Júlia alkotói énjéhez. Gyimesi elmondása szerint eleinte szerénységre intette, de nem telik el sok idő, és ő maga publikálja hitvese írásait. „Az eljegyzés és a nászút időszakában megváltozhatott erről a véleménye, ami azért egy nagy dolog” – mondja.
