Jobbágy Bence nem ismeretlen a hazai zenei közegben, a Murielben és Kodachrome-ban is aktív gitáros. Nemrég úgy döntött, hogy a színpad közepén, dalszerzőként is kipróbálja magát. A Bence kalandjai névre keresztelt projekt neve is beszédes, hiszen egy útkereső, személyes zenei utazásról van szó.

Ismerhetünk a Muriel és a Kodachrome tagjaként is. Miért döntöttél úgy, hogy önálló projektet indítasz?

A Muriel életében volt egy nagyobb szünet, és amikor már látszott, hogy hosszabb leállásról lesz szó, az érzelmileg is megviselt minket. Sokadjára ütköztünk bele zenekarként ugyanazokba az akadályokba, már nem egy irányba tartottak az elképzeléseink. Egy komolyabb betegség aztán ráébresztett, hogy mennyire törékeny is az egész zenekari lét, és amikor újra elkezdtem zeneileg is felépíteni magam, akkor döntöttem el, hogy ezúttal önállóan hozok létre egy külön bejáratú, szélvédett világot. Ki akartam próbálni, milyen az, ha nem a színpad szélén, hanem közepén állok, a saját szövegeimmel, a saját dalaimmal.

Egyértelmű volt, hogy singer-songwriter stílusú dalokkal jelentkezel?

Nem, sokat keresgéltem a megfelelő megszólalási módot. Bonyolult és hosszú utat jártam be, amíg eljutottam a lehető legegyszerűbb megszólalási formáig. Jártam az imPro Schoolba, belekóstoltam az elektronikus zenébe is, mert azt gondoltam, hogy majd bindzsizéssel helyettesítem a zenekart, de rájöttem, hogy nekem ez az egész önállósdi annyira új, hogy jobban járok, ha egy szál akusztikus gitárral vágok bele. Erre erősített rá, hogy közben rá is kaptam az ilyen típusú zenékre. Megértettem a csendesebb, puhább dalok működését.

A Bence kalandjaiban saját bevallásod szerint benne van a csetlés-botlás, az útkeresés is. Ez az attitűd is szerves része a dalaidnak?

Pont egy imPrós óra után mondta nekem Yank, hogy az egész zenélésre inkább útként, ne egy befejezett, kész valamiként gondoljunk. Ez az egyszerű gondolat vízválasztó volt. Sokáig azért ódzkodtam attól, hogy kiadjak saját név alatt valamit, mert zavart, hogy még nincs meg a tökéletes terv a fejemben, de beláttam, hogy lehetetlen már kész projektként belevágni a szólókarrierbe. Ezt kellett összerakni magamban, és megbékélni azzal, hogy az első dal, vagy az első koncert nem biztos, hogy pont olyan lesz, mint amilyennek elképzeled. A nevet is ezért választottam: nem ígértem meg semmit magamnak. A Bence kalandjai folyamatosan alakulni fog.

Élőben hármas felállásban, Restás Gergellyel (Innergarden) és Bognár Mártonnal (Kamikaze Scotsmen) adjátok elő a számokat. Miért döntöttél a zenekari felállás mellett?

Amikor bekerültünk az NKA Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogram pályázat meghallgató fázisába, akkor úgy éreztem, hogy az oda összeállított műsorhoz szükségem lesz a zenész barátaim segítségére, hogy a dalokat a legjobb formájukban mutassuk meg. Azzal, hogy bekerültünk a kiválasztott előadók közé, adja magát, hogy továbbra is ebben a felállásban koncertezzünk.

Hogy választottad ki a zenésztársaid?

Marci és Gergő jó barátaim, hasonló az értékrendünk, és hasonló dolgok foglalkoztatnak minket. Őket sem feltétlenül a kimagasló hangszeres tudás érdekli, ennél komplexebben gondolkodnak a zenéről, zenélésről. Emellett mindketten — hozzám hasonlóan — zenekari válságból érkeznek, így nekik is jó érzés megint próbálni, élőben játszani. Jól működik a csapatdinamika hármunk között.

A dalszövegírás is teljesen új kihívás a számodra?

Abszolút, nem voltak évek óta a fiókban heverő szövegeim. Sokáig azt gondoltam, hogy nem tudok szöveget írni, sőt, néha még most is ezt gondolom. Szerencsére van pár nap vagy óra, amikor mégis képes vagyok rá. A zeneírás során nincs ez a gát bennem. De lehet, hogy ez csak a befektetett energián múlik: gitáron rengeteget gyakorlok, de a szövegírással nem töltök el ennyi időt.

Hogyan néz ki a fejedben az idei éved a Hangfoglaló Program támogatottjaként?

A cél az, hogy ősszel, tél elején legyen egy lemezbemutató koncertünk. Ezen dolgozunk, hiszen most egy nagyjából félórás műsorral koncertezünk. Az idei egy alkotói év lesz számomra. A lemez zenei magja nagyrészt meg is van már, a szövegeken még dolgozom. De a szép szalag, a koncepció már megvan, ami majd a lemez dalait összeköti.

Ebben az egyszálgitáros műfajban van olyan előadó, aki erősen hatott rád?

Sebőt sokat hallgatok, zeneileg nagyon meghatározó számomra az életműve. Nagyon szeretem Nyeső Marit is, a külföldi előadók közül pedig José González és Nick Drake volt rám nagy hatással.

A hazai felhozatalból milyen előadók előtt, mellett játszanál szívesen?

Legutóbb Egyedi Peti (Mindenkinek Megvan A Maga Története) projektje előtt játszottunk, az például jól működött. Ugyanígy Bérczesi Robival közös estén is hasonló érdeklődésű közönségre számítok, de játszani fogunk az Ivan & The Parazol előtt is többször, ami meg egészen más helyzet lesz. Magyar nyelvű produkciók előtt simán el tudom képzelni magam. Nekem kicsit amúgy is olyannak tűnik a magyar nyelvű előadókra járó közönség, mint egy nagy család. Befogadó, elfogadó. Többek közt azért is választottam ezt az akusztikus, egyszerű megszólalási formát, mert ezzel jóval egyszerűbb és költséghatékonyabb fellépést szervezni. A Bence kalandjai esetében még a hangosítás sem feltétlen szükséges, úgy találtuk ki az egészet, hogy ezek a dalok akusztikusan is megállják a helyüket. Eddig amúgy is azt kaptuk vissza, hogy mennyire barátságos, őszinte az egész, amit a színpadon csinálunk. Valahogy ezt a hangulatot szeretnénk megőrizni.

Ha hosszabb távon gondolkodsz, ezzel a típusú zenével meddig juthatsz el itthon?

Nehéz kérdés ez, mert akik hasonló stílusban kezdték a karrierjüket, és idővel nagyobb közönségük lett, mind picit hangosabbá, rockosabbá váltak, vagy létrehoztak egy hangos és egy akusztikus felállást. Ezt szeretném elkerülni.

A fotókat Sinco készítette.

Bicsérdi Ádám