Egy paradicsomi hét jön szeptemberben a Wim Wenders-rajongóknak

Tavaly nyáron már volt egy nagy sikerű tematikus hét a német rendező életművéből az Art+Cinema műsorán, idén pedig újabb öt, akkor nem látott klasszikus kerül a nézők elé a Pannónia Movie Kft. szeptemberi sorozatában.

010_A7A18340_429.jpg
Jelenet Wim Wenders Berlin felett az ég című filmjéből. A képen Bruno Ganz Damiel szerepében. Fotó: Road Movies Filmproduktion - Arg / Collection ChristopheL via AFP

A szeptember 4-i nyitány igazi csemege a mozik szerelmeseinek, mégpedig az 1976-os Az idő múlása. A csaknem háromórás fekete-fehér road movie a két Németország határvidékén játszódik, s a forgatása idején rohamos tempóban bezáró vidéki filmszínházak adják a cselekmény keretét. A főhős, Bruno azért kel útra, hogy elkezdje javítgatni a még megmaradt termek vetítőgépeit, megmentve a mozizás lehetőségét a környéken. Menet közben felvesz egy elvált férfit.

Pénteken, szeptember 5-én az 1998-ban forgatott, majd a ’99-es Berlinalén való bemutatkozásától a következő évi Oscar-jelöléséig meg sem álló Buena Vista Social Club kerül műsorra. Wenders egyik állandó zeneszerzőjét kísérte el Kubába, ahol egy havannai klub tagjai készítettek egy, a hely nevével azonos című albumot, amely bejárta a világot és Grammyt nyert. A 105 perces alkotást feliratosan vetítik.

Szombaton és vasárnap jön két olyan film, amelyek tavaly is a program részét képezték. Szeptember 6-án az 1987-es Berlin felett az ég, melyet 11 évre rá Nicolas Cage-dzsel remake-eltek az amerikaiak az Angyalok városa képében. A kétórásnál picit hosszabb romantikus fantasy főszereplője a Hitlerként mémmé vált Bruno Ganz, aki megunva angyali létét szerelembe esik egy artistalánnyal, és onnantól emberként akar tovább létezni. Wenders Cannes-ban és az Európai Filmdíjon is megnyerte a rendezői kategóriát ezért.

Szeptember 7-én egy korábbi cannes-i sikere lesz látható, az 1984-es Arany Pálmát kiérdemlő Párizs, Texas. A majdnem két és fél órás produkcióban Harry Dean Stanton alakítja a főhőst, aki Dél-Texas kietlen vidékein bolyongva akarna felejteni. Nagyon kimerülten kerül kórházba, ahonnan öccse hozza ki, hogy találkozzon négy éve nem látott kisfiával. A dráma innentől az apa-fiú kapcsolatot taglalja, feltéve a kérdést: mégis hol az anya?

A szeptember 8-án induló hetet hétfőn az 1977-es Az amerikai barát kezdi. A címszereplő barátot a mindig nagyszerű Dennis Hopper formálja meg, de a 128 perc főszereplője itt is Ganz, aki miután megkapja a hírt, hogy halálos beteg lévén már nem sok ideje maradt hátra, felcsap bérgyilkosnak. Persze mindezt csak családja anyagi biztosítása érdekében, ám amikor a kecsegtető pénz elmarad, megvezetett hősünket egyre jobban belerángatják a bűnbe.

Kedden és szerdán a nem hivatalos road movie trilógia két korábbi tagjával zárul az esemény, szeptember 9-én így az 1974-es Alice a városokban az esti menü. Az egy és háromnegyed órát pár perccel meghaladó fekete-fehér alkotás New Yorkban kezd, ahol a kilencéves Alice-t anyja otthagyja a reptéren egy újságíróra bízva, s mikor már napokig nem jelentkezik érte, a kislány és ideiglenes gondviselője átrepül Európába, hogy rátaláljanak Alice nagymamájára.

Másnap, szeptember 10-én a 103 perces, 1975-ös Téves mozdulat jelenti majd a finálét, amely egy modern Goethe-átirat a Wilhelm Meister tanulóévei alapján, hasonlóképp, mint ahogy Kuroszava ültetett át nagy műveket jelenébe. A címadó főhős élne-halna az írói pályafutásért, azonban egyáltalán nem érdeklődik az emberek iránt. Anyja unszolására elindul egy utazásra, amely során már megismer három olyan személyt, akikben inspirációt lelhet.

Szeptember 4-től 10-ig lehet majd keresni Wenders 1974–99 közötti válogatott filmográfiáját a programban. A vetítések többsége szinkronos, és minden este 18.30-kor kezdődik. A pontos műsor további részletekkel ide kattintva is megtalálható.

Ez is érdekelheti

Nyolc film a nyolcvanéves Wim Wenderstől

Wim Wenders az érzelmes road movie-k, eszképista filmköltemények és elgondolkodtató film noirok nagymestere: kedvenc filmjeinket ajánljuk a beskatulyázhatatlan alkotótól.

Augusztus 14-én történt

„A színész gyönyörűen, tökéletesen csiszol önmagában egy-egy szerepet. Nagy erőfeszítés kell hozzá. Olyan a színész munkája, mint a gyémántköszörűsé. Az idegen embert – a szerepet –, a gyémántot csak gyémánttal lehet formára köszörülni. Szíveket csak szívvel. S a Nagy Szerep az, amelyben a színész gyémántköszörűsnek érzi magát” – fogalmazta az 1959. augusztus 14-én elhunyt Jávor Pál, az 1930–40-es évek legnagyobb magyar filmcsillaga.

Kuroszava az Art+ Cinemába költözteti Japánt

Augusztus 14. és 20. között mindennap megnézhetjük a legendás rendező egy klasszikusát.

Cigarettafüstös film noirok és mesés nők a filmmaratonon

A Nemzeti Filmintézet szeptember 16–21. között rendezi meg a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont (BKFM). A restaurált magyar és külföldi filmeket felvonultató filmünnep kiemelt témája a 130 éves mozi lesz. Többek között Makk Károly felejthetetlen alkotásai, valamint a hollywoodi fenegyerek, Joe Eszterhas korszakos filmjei is műsoron lesznek a főváros legjobb helyszínein.