Egy szerény zseni – Pártos Géza rendezőre emlékezünk

Valóban különös egyéniség volt, a jóhiszeműség, gyanútlanság burkában élve, ha bántás érte is, megőrizte belső egyensúlyát, amikor igaztalan támadások érték, akkor sem tudott haraggal élni.

Szegedi színésznő anyja révén ismerkedett a színházzal, de először mégis artistaképzőbe járt, érettségi után Milloss Aurélnál, a Magyar Balett Stúdióban tanult. Akrobataügyességét magam is láthattam, amikor társaságunkban bemutatta, fürge kis termetével hogyan tud kibújni szorosan begombolt zakójából, majd egy villanásnyi, alig követhető mozdulattal visszabújni. De mesélik, próbák során, ha valamiért elakadtak, szellemi frissítésül hirtelen fejenállást produkált. A tánc, a mozgás mindig is érdekelte. 1940-ben a Magyar Művelődés Házában rendezett Magyar karácsony című betlehemes játékban, Muharay Elemérnél is fellépett. A színészetet 1938-ban kezdte a Független Színpadon. A háború alatt egy ideig frontszolgálaton volt, onnan kimentve vidéken bujkált. A béke első hónapjaiban Szegeden, a Fiatalok Kísérleti Színházában kezdett dolgozni, Madách A civilizátor című művét állította színre. Később a Nemzeti Színházhoz kapcsolódott. Négy évig ott játszott kisebb szerepeket, és ugyancsak ott kezdte tanulni a rendezést Nádasdy Kálmán, Major Tamás és Gellért Endre oldalán.

A Színművészeti Főiskolán 1947-től tanított. Két év múlva a Madách Színházhoz szerződött. Rendezői pályafutása itt bontakozott ki igazán.

Híve volt a magyar drámának, az ötvenes és hatvanas években szorgalmazta színre kerülésüket, ám ha sematikus művek bemutatása elé állították, inkább orosz klasszikust választott. A Sarkadi-darabok bemutatását mindig is sürgette (egy ideig Sarkadi-dramaturg volt a Madáchban), de Füst Milán műveiért is harcolt, holott mindig is elzárkóztak a bemutatásuktól. De a Boldogtalanok, a Catullus vagy a IV. Henrik végül színháztörténelmi bemutatók lettek a jóvoltából. Lope de Vega műve, A kertész kutyája, Móricz Rokonokja, Molière vagy Illés Endre darabjai (Türelmetlen szeretők, Homokóra) vagy Turgenyev Egy hónap falun című drámája, Gogoltól A revizor és számos más mű a Madách Színház nagyszerű művészeivel máig emlékezetes, szép produkciók voltak.

1956-ban Brecht Kurázsi mamájának bemutatására készült. Németországba utazott, hogy tanulmányozza a Berliner Ensemble társulatát, nem egészen magánszorgalomból, hiszen akkoriban a Brecht-művek engedélyezése kötve volt a szerző stílusának tanulmányozásához. Magával vitte a főszerepre szánt Kiss Manyit. Nem utánozta le a német színházat, csupán a kötelező külsőségekre szorítkozott. A kritikák szerint rendezése az első hiteles Brecht-megszólaltatás volt a hazai színpadon. És persze a zseniális Kiss Manyival, Psota Irénnel…

1956 novemberében a Madách Színházban is változást hozott a forradalom, a társulati ülésen a hangadók kitessékelték Horvai Istvánt és Gábor Miklóst s velük Sarkadit is. Greguss Zoltánt nevezték ki igazgatónak és – távollétében – Pártost főrendezőnek. Greguss néhány évig vezette is a színházat. Pártos a minisztérium sürgetésére sem lépett be a pártba, naivan tovább dolgozott, és újra meg újra kérte Sarkadi darabjainak műsorra tűzését.

1958-ban aztán (intrikákra) felhánytorgatták az ’56-os napokban való szereplését, holott itthon sem volt, de a minisztérium-pártközpont döntése alapján áthelyezték a Petőfi Színházba. Csak ’61-ben térhetett vissza.

Abban az évben már nagy huzavona támadt az Elveszett paradicsom bemutathatósága körül. Pártos kardoskodott, végre megtarthatták az olvasópróbát. Egészen addig nem merte a jó hírrel felkeresni a szerzőt, akit már rengeteg csalódás ért, félt, hogy az utolsó pillanatban jöhet egy tiltás. De aznap, amikor összeültek a próbateremben, telefonált. Lili, Sarkadi felesége vette fel a telefont. A szomorú hír lesújtotta Pártost: Sarkadi az előző éjszakán szörnyethalt, lezuhant a Bécsi utca aszfaltjára, amikor Kondor Béla festőművész műterméből a távozó társaságot megelőzendő az esőcsatornán akart lejutni az utcára.

A gyász beárnyékolta, de fel is emelte a művet. A színészek könnyes szemmel olvasták össze a szöveget. Az előadás nagy siker volt Gábor Miklóssal és Váradi Hédivel. Ahogy néhány év múlva a másik Sarkadi-rendezése is, a stúdiókörülmények közé kényszerített – mert a hivatal által nem szeretett – Oszlopos Simeon Gábor Miklós és Kiss Manyi zseniális szereplésével.

De Pártos soha nem fürdött a sikerben. Kimaradt mindenfajta protokollból, szeretett a közélettől észrevétlen maradni.

Igaz, nem is tisztelték meg díjakkal, mindössze az Érdemes Művész címet kapta meg a hivataltól. Pedig a legmagasabbat érdemelte volna.

Jóhiszemű természete volt, de az ’58-as intézkedés bizalmatlanná tette. Féltette a családját, fiuk és két lányuk jövőjét, és Londonba emigrált. Ötvenkét éves volt, de mert új életet kezdeni. A Royal Shakespeare Company főiskoláján kezdett tanítani, majd később a Manchesteri Egyetemen nevelt színészeket. 1975-ben Izraelbe ment, Tel-Aviv színiakadémiáján folytatta pedagógusi munkáját, aztán 1981-ben saját stúdiót nyitott: a THY’81 1995-ig működött. Közben-közben hazajárt, míg aztán 1996-ban végleg visszatért.

Ekkor találkoztam vele újra. Debrecenben voltam dramaturg Lengyel György igazgatósága alatt, és Gyurkovics Tibor Tolsztoj-dramatizálását készültünk bemutatni, a Kreutzer-szonátát. Lengyel még a Madáchból nagyon szerette és tisztelte Pártost, meghívta a rendezésre. Megbeszéltük, hogy a próbák előtt átnézzük a szöveget. Felkerestem a lakásán. A darab vasúti fülkében kezdődik, Pozdnisev, a megcsalt férj magában füstölög felesége hűtlenségén, majd hirtelen útitársnőjéhez fordul: „Maga megcsalta a férjét?” Pártos felkapta a fejét. Ezt kérdezi egy idegen nőtől? És az nem csapja pofon? Az ő etikájának ez sok volt. De nem változtatott, remekül megrendezte a darabot. Kedvelte Tibort, ’69-ben ő mutatta be Estére meghalsz című első darabját.

Húsz éve távozott a földi és színházi világból, de színészeiben, tanítványaiban, itthon és külföldön elevenen él rokonszenves alakjának, szellemének emléke.

Nyitókép: MTI Fotó / Ilovszky Béla