fbpx

Egy szó mint száz – Tirpákok

A tirpák szó eredetileg a török korban elnéptelenedett Szabolcs megyei területekre beköltözött, elmagyarosodott szlovákság (ön)gúnyneve volt. Még pontosabban: a Békés megyéből Nyíregyházára telepített tót ajkú nép, amellyel a Felvidékről és külföldről jövő, szintén tót ajkú telepesek egybeolvadtak.

A pejoratív értelme pedig a következő (sajnos): műveletlen, udvariatlan, faragatlan, otromba, hülye ember; nyíregyházi ember. (Ebben az értelemben még a futballstadionban is gúnyolják az ellenfél csapatának a drukkerei a nyíregyházi labdarúgókat.) Nos, ezt az értelmét, hangulatát kellene megváltoztatni e szónak. De hogyan? Egyrészt úgy, hogy a gúnyolódókat igazándiból megismertetjük a tirpákokkal.

A Nyíregyházán alapított és korábban nyomtatott formában megjelentetett A Vörös Postakocsi című folyóirat 2009 tavaszi számát a tirpákoknak szentelte. Az indító írás a Tirpákok című hősi éneket mutatja be. Az eposz szerzője dr. Vietórisz István városi főügyész, amatőr költő és köztiszteletben álló polgár. Műve 1939-ben jelent meg, és Nyíregyháza hősi korszakának, a városalapítás legfontosabb közösségteremtő mozzanatának, a lutheránus templom megépítésének a történetét mutatja be. Ha a mű nem is egyenletes mindenütt poétikai léptékkel mérve, mégis a nyíregyháziaké. Célja az volt, hogy az elragadtatás hangján bemutassa a város derék tirpák lakosságának a szorgalmát. Ezúttal csupán az előhangot idézzük ízelítőül a műből: „Tallózzunk mezején régen volt dolgos időknek / Ősök jönnek elém, homokon várost alapítók / Kiknek erénye, miként kis ablakon át az olajmécs / Esti sötétségben szelíden hívogatja a vándort: Úgy vonz tiszteletet keltvén késő unokákban.”

Született jóval később, 2011-ben is egy színmű a tirpákokról, a címe: Tirpákia Tündérkert.

A szerző, Onder Csaba a szó hangulatának és jelentésének a megváltoztatását tűzte ki célul. Ő maga ekképp nyilatkozott erről: „Mi most ott tartunk Nyíregyházán, illetve Szabolcsban élők, hogy bárhová megyünk az országban, azonnal letirpákoznak bennünket. Egy régi projekt, hogy ne találjunk új nevet magunknak, hanem vállaljuk, hogy tirpákok vagyunk, próbáljunk egy pozitív brandet építeni a magunk irodalmi eszközeivel, ironikusan, játékosan, akkor ez másképpen fog csengeni.”

Nos, a zenés komédia bűnüggyel, amelyben a valószerű keveredik a valószerűtlennel, azt igazolta, hogy részben sikerült. Íme, egy részlet a posztmodern komédiából a szerethető tirpákokról (a műben a kormányzó titkára jellemzi őket így): „Tótmagyarok. Békésből idehívott farmerek. Lóbolondok. Csak a munka meg a takarékoskodás érdekli őket.” Mire a kormányzó: „Reménytelenül józan életprogram.” A betétdalok hasonlóan önironikusan szólalnak meg, például a főszereplő, Laura így fakad dalra: „Ó, vérvörös rúzs, tirpák tangó / Gyere és eméssz el, istállószagú szerelemmel / És aztán tölts még abból / A nyíri vinóból / Hisz csalfa a szerelem, mint a bor.”

1943-ban jelent meg Márkus Mihály A bokortanyák népe című könyve. Hasonmás kiadásban pedig 2009-ben adták ki a városalapító tirpák ősök tiszteletére évente hagyományosan megtartott városnap alkalmából.

A kötet egyik fejezete igen részletesen mutatja be a tirpák nyelvjárást. De vajon mit értünk ezalatt?

Az egyik meghatározás szerint azt a nyelvjárást jelentheti, ahogy a Nyíregyházára betelepített tót ajkú lakosság a betelepítése óta, 1753-tól kezdődően a maga nyelvén, tehát tótul mindmáig beszél. Ugyanakkor Dienes István szerint a tirpák a magyar nyelvet beszéli, azt a beszédmódot, amikor csak a szükség szerinti és a magyarul nem ismert tót szavakat használja. A szerző, Márkus ezt tirpák-magyar nyelvjárásnak nevezi.

Nézzük a jellegzetességeit!

Az ü-nek gyakorta i-változata él, például bides, kőmíves. A -hoz, -hez, -höz névragot Nyíregyházán is -ho, -he, -hő-nek ejtik, mint a többi szabolcsi községben, például házho, kerthe, fődhö. Idetartozik az is, hogy a hol?, hová? kérdésekre -nál, -nél, még pontosabban -ná, -né ragokkal felelnek, például: „Hová méc? Andrisékná.” Ha valakit meghívnak, így hangzik: „Gyere nálunk!”

A tirpák-magyar nyelvjárásban a felső-tiszai nyelvjárás hatása főleg azóta vehető észre, amióta Nyíregyháza vármegyeszékhely lett. Ennek egyik sajátossága a -fele irányjelző szócska használata. Minden irányt és célt ezzel nyomósítanak, például: hazafele, elfele, városfele. Ugyanakkor eltér abban a tirpák-magyar nyelvjárás, hogy nagyon kedveli a kicsinyítő képzőket. A tirpák ember a számára kedves, igen fontos tárgyakat és dolgokat szokta ezzel ellátni.

Elsősorban azt kicsinyíti, amiből csak kevese van, viszont az élet egyik szükségletét jelenti, egyszóval értéket képvisel.

Például: kenyérke, kertecske, fődecske, pénzecske, tehénke, lovacska. Egy másik jellemző a tükörfordítás, tehát amikor a tirpák-tót igealakot szóról szóra lefordítják magyarra, például: „Most pedig megimátkozunk.” A könyv szerzője egy alfejezet erejéig kitér a tirpák népnév eredetére. Megállapítja, hogy a tirpák névnek Szinnyei József Magyar tájszótára alapján két jelentése van. Beregszászról adatolva a jelentése tökéletlen, míg Nagykállóból adatolva a másik jelentése tót.

De mi valójában az eredete?

Simkó Gyula magyarázata szerint a tirpák a tót nyelven tűrőt vagy szenvedőt jelent. Az, hogy a nyíregyházi nép önmaga adta volna ezt a nevet magának, nem helytálló. Szerinte a megfejtésben onnan kell kiindulni, hogy a tirpák elnevezés mindig gúnynév volt. Krúdy Gyula egyik írásában szintén gúnyszónak tartja, íme: „Az egykori tirpák pirult, szégyenkezett, haragudott valaha e csúfolkodó szó miatt.” Elképzelhető-e ezek után, hogy a tót ajkú telepesek gúnynevet adtak volna maguknak? Aligha. Az etnikai csoportnevek gyakran gúnynévből alakulnak, ilyen gúnynév volt valamikor a matyók, a barkók és a csángók népneve is. Azonban a sokat használt gúnynév lassan elveszti gúnyos tartalmát, és közönséges népnévvé válik. A tirpák szó pedig a tót nyelvnek rontóját jelenti, tehát olyan emberre mondják, aki sem magyarul, sem tótul nem beszél helyesen. És ebben az értelemben lehetett gúnyos a használata.

Dr. Minya Károly

Nyitókép: Városalapító atyák szobra Nyíregyházán. Gróf Károlyi Ferenc és Petrikovics János, tirpák csizmadia. Fotó: MTVA Bizományosi/Faludi Imre

A rovat további cikkei