? A Visszatérés utolsó képkockáján bemutatott, eredeti családi fénykép ? amely ugyanolyan, mint a filmben szereplő, a főszereplő családját megörökítő fotó ? azt sugallja, hogy a Visszatérés önéletrajzi történet.
? A főszereplő nővére, Vera története sajnos abszolút igaz történet az én nővéremről. (Az elveszett testvérről a filmben csak sokára derül ki, hogy a náci haláltáborban egy SS-tiszteknek létrehozott bordélyházban kellett szolgálnia, amíg a teljes ?személyzetet? ki nem végezték. ? K. B.) Vannak még ilyen elemek a filmben, például az emlékezet elvesztése a háború által. Az Ébredés című filmemben jelenítettem meg azt a pillanatot, amikor elvitték a családomat egy Pozsonyi úti, úgynevezett zsidó védett házból a gettóba. Akkor estem rá egy halott öregasszonyra, aki egy csomagolópapírral volt letakarva. Akkor ugyanannyi idős voltam, mint a filmben Katica nevű kislány, aki végül megmenekült. Ez az a pillanat, amitől kezdve emlékszem. A film többi része is igaz történet, csak nem önéletrajzi értelemben; azok nem velem, nem az én családommal történtek meg. A filmjeim mindig személyesek, de nem feltétlenül azért, mert egy az egyben az életemet mutatnák be.
? A filmben Kathleen Gati csak felnőttként ismeri meg a nővére sorsát. Így volt ez önnel is?
? Amikor néhány éve megismertem az igazságot, ebben a szobában ültem, azon a széken. Sem én nem ismertem a történetet, sem édesapám, aki úgy halt meg, hogy nem tudta, mi történt a lányával, az utolsó pillanatig várta haza. Az öcsém felesége kezdett el nyomozni a család után, mert a három fia, akik már felnőttek, elé álltak azzal, hogy ?kik vagyunk mi, mi ez a család??. Jutka ? őt is így hívják ? akkor elhatározta, hogy utánanéz ennek, és talált is valakit, aki elmondta neki a nővérem történetét. Azt gondolták, hogy nekem is tudnom kell. Elég kegyetlen pillanat volt, amikor az öcsém és ő elmondták ? nem tudták, hogyan fogok reagálni. Nekem szent meggyőződésem, hogy a pokol jéghideg, és nem forró ? ez a pillanat is ezt bizonyította.
? A Visszatérés azért készült, hogy segítsen feldolgozni ezt a traumát?
? A filmnek nem csak Marguerite Duras Nyár este fél 11-kor című kisregénye és Mészöly Miklós Szárnyas lovak című novellája az alapja, hanem ez a tény is, és még sok minden más is, amit a magam 74 évével átéltem és tapasztaltam, vagy másoktól hallottam, mert ők tapasztalták. A nyolcvanas évek elején ? már nem emlékszem, milyen fórumon ? a társadalom több ismert személyiségének, akikről feltételezték, hogy zsidó származású, feltették azt a kérdést, hogy mit jelent számukra ez a tény. Kertész Imre erre a kérdésre azt válaszolta, hogy ?én nem vagyok zsidó, én csak az vagyok, akit zsidóként üldöznek?. Én is ennyit tudtam erről: hogy zsidónak lenni nem jó, mert akkor megölik az embert, ergo jobb nem annak lenni ? itt le is zárult a tudományom. Nem neveltek zsidónak, és a 7-8 éves korom előtti időre csak elbeszélésből emlékszem, majd utána a háborúra, a gettóra. De nem csak rólam van szó: azt gondolom, hogy mindaddig, amíg a magyar társadalom nem tud rendet rakni a saját múltjában, addig nem tud jövőt építeni; mert az mindig terhes lesz ezekkel a nem tisztázott, nem megszenvedett katartikus élményekkel ? és ilyenből nekünk jó sok van. Én a magam pár ?megemlékező kavicsával? ? néhány, a témába vágó filmemmel ? próbálom ezt a közös múltunkkal való szembenézést elősegíteni.
? Az ember huszonnégy órán keresztül be van zárva saját magába, muszáj együtt élnie önmagával, az nem leváltható. És jobb, ha az ember úgy tud együtt élni magával, hogy nem kell szégyenkeznie. Hogy folyamatosan ?teljesíti önmagát?, ez Rilke gondolata. Azaz ha nem tékozolja el a születésünkkor kapott talentumot, még akkor sem, ha néha nehéz vele gazdálkodni: mert a társadalom nem mindig befogadó, van, hogy kegyetlen, durva és üldöző. Én egy dolgot csináltam mindig is: minden percben figyeltem, hogy a kompromisszumok, amiket meg kell kötnöm ? hiszen egy filmrendező naponta tucatszám köt ilyeneket ?, mikortól válnának bumeránggá, mi az a pont, amikortól már visszaütnek. Mi az, amit már nem szabad megkötni, ami már rombol. És ez nehéz, mert az ember nagyon könnyen talál önigazolást, még a gyilkos, a diktátor is megtalálja az ideológiát, hogy miért helyes, amit csinál. Különben nem tudna együtt lenni saját magával a nap huszonnégy órájában. És nehéz, mert nehéz megőrizni a személyiség épségét sérülés nélkül. Egész életemben ezt figyeltem magamon: most deformálódtam? Olyasmiben alkuszom meg, amiben nem szabadna?
? Egy korábbi interjújában nyilatkozta: ?Én már nem félek. Életem első hét évében az egész életemre való félelmet elféltem a világháborúban. Nem maradt belőle?. A filmben mégis végig egy nagyon erős félelem érződik, ami talán abban a jelenetben csúcsosodik ki, amikor a Ceauşescu-diktatúrába visszatérő Kathleen Gati a román határon várakozva elviszi a kislányát pisilni; a kislány és az anyuka az árok mellett őrködő katonától fél, az autóban maradtak pedig azért, hogy visszajön-e a lány és a feleség.
? Én nem félek, de megmutatom azt, hogy milyen szörnyű a félelem, hogy másoknak ne kelljen félni ? hogy ne állítsunk elő olyan helyzeteket, amikben félni kell, és ne is tűrjük el azokat. Mert hiszen féltem én akkor, amikor az a katona ott állt, és mindenki fél, akinek ilyen helyzetben kell léteznie. Mindig azt szoktam mondani, hogy nem lehet elég kicsi az a durvaság, az a terror, az a kirekesztés, ami valakit az általa nem kívánt élethelyzetbe kényszerít, mert ezek ad absurdum gyilkossághoz vezetnek. Ahogy az is gyilkosság, hogy egy házaspár, aki szereti egymást, nem tud gyereket csinálni ? mint a filmben ?, mert olyan a világ körülötte, hogy nem lehet hinni és bízni annak a gyereknek a normális jövőjében. Egy társadalom sokféleképpen tud ölni, nem csak úgy, hogy golyót ereszt valakibe.
? A film utolsó mondata akkor hangzik el, amikor a család végül elhagyja Romániát: ?Most már mindent lehet?. Tényleg ekkora felszabadulásként élte meg a szocialista rendszerből való kiszabadulást, a rendszerváltást, a határok megnyitását?
? Maguk már nem értik, milyen érzés nem tudni minden egyes alkalommal, amikor az ember kiment az országból, majd visszajött, vajon kimehet-e még egyszer? Hogy milyen egy ketrecben élni. Egyszer egy motívumkeresés miatt Ragályi Elemérrel egy nap alatt végigjártuk az országot. Akkor a saját bőrünkön érzékeltük, hogy egyik szögesdróttól a másikig megyünk, hogy valóban egy ketrecben élünk. A berlini fal lebontása és a határnyitás felbecsülhetetlen megszabadulási élmény volt. Hogy most is így fejezném-e be a filmet, abban nem vagyok biztos (a Visszatérés forgatókönyvét 17 éve írta Elek Judit ? K. B.). Semmiképp sem szabad, hogy ez a mondat pár év múlva mást jelentsen, mint a szocializmusból való kilépést, az abból a konkrét rabságból való megszabadulást. De hogy utána mit kezdünk ezzel a szabadsággal, annak a kísérlete most zajlik. Vigyázni kell ezzel a ?mindent lehet?-szabadsággal, mert ha nem tudjuk korlátozni, ami rossz, akkor a ?mindent lehet? azt jelenti, hogy a rossznak is ugyanolyan jogosítványa van a létezésre, mint a jónak.
? A film sajtóvetítésén elmondta: szinte semmi pénzük nincsen a film reklámozására, forgalmazására.
? Kötelezőnek kellene lennie, hogy minden film költségvetése tartalmazza ezt az összeget, hogy mindegyik megfelelő nyilvánosságot kapjon. Amerikában általában a büdzsé kétharmada fordítandó a film elkészítésére, egyharmad pedig arra, hogy eljusson a közönséghez és sokáig ott is maradjon. Olyan hendikeppel viszont, amilyennel a magyar filmek indulnak már az első perctől, az is kész bűvészmutatvány, hogy egyáltalán eljusson a közönséghez. Már az is kérdés, hol lesz az a vászon, ahol egyáltalán megjelenhet a film: az a legújabb trükk, hogy a multiplexekben a hatalmas vászon négyzetméterét kell kifizetni. Abból az egymillió forintból, amit a Mozinet az NKA-tól forgalmazásra kapott, már ez sem jön ki. Nyomattak 300 nagyon szép plakátot a filmhez, de lehetetlenség kitenni az utcára, mert nem tudjuk megvásárolni a felületet. 35mm-es ?igazi filmre? forgattunk, de egyetlen film-kópiára telt csak. Kathleen Gati Los Angelesből érkezett a díszbemutatóra: az ő fapados, turista-osztályra szóló repülőjegyét úgy adta össze a forgalmazó és a produkció. Ezt kifizettük, de ha Kathleennek nem lett volna egy lakása Pesten, ahol aludjon, csak azt tudtam volna mondani, hogy aludjon nálam ? mint ahogy az erdélyi színészeket is ?elosztottuk? egymás között ?, mert szállásra már nem volt pénz. És vannak romániai, erdélyi színészek, akiknek még nincs kifizetve a gázsija a román koproducer hibájából, de eljöttek, hogy meghajoljanak a bemutatón, hogy megadjuk legalább az elvégzett munka értékének megfelelő rangját. Ameddig ilyen helyzetben van a magyar filmek forgalmazhatósága, addig nem lehet jogosan számon kérni rajta, hogy kevés néző vált rá jegyet.
