Egy test, két lélek

Egy interjúban forradalmi operának nevezte a Figaro házasságát, ami a királyság és az arisztokrácia ellen szólal fel. Fontosak az opera és a való világ közötti kapcsolódások?

Az opera gyakran szól szerelemről, hatalomról,
bosszúról, megbocsátásról, szenvedélyről, vagyis egyetemes, mindig érvényes
érzésekről. A történelem ismétli önmagát, és az opera a múlt bölcsessége révén segít
megérteni a saját korunkat. Ugyanakkor azt, ahogyan mi értelmezzük az operát,
természetesen befolyásolja a világ, amiben élünk, és a személyes
tapasztalataink is. Ebből a szempontból az opera által elmesélt történetek csak
velünk közösen nyernek értelmet. Ez egy csodálatos, kétirányú kapcsolat.

Figaro meghatározó szerep
a pályáján, Almavivát is énekelte jó néhányszor. Budapesten tíz nap alatt mindkettőt
megszólaltatja majd ugyanabban a rendezésben. Igényel mindez valamilyen
különleges felkészülést?

Már régóta vártam erre a kihívásra, nagyon izgatott vagyok. Két tökéletesen ellentétes karakter, ugyanabban a produkcióban! Fokozott koncentrációt követel a feladat, keményen dolgozom a két figura szétválasztásán. Most, amikor otthon gyakorolok, egyik nap Figarót, másnap a grófot éneklem. Akármi is történjen, nagy a valószínűsége annak, hogy a végén egy elmegyógyintézetben kötök ki. (nevet)

Figaro és Almaviva
ellenfelek a szerelemben, és a szolga-úr viszony is két
oldalra állítja őket. Milyennek látja a két karaktert?

Mindketten az intrika és a csalás mesterei, mindketten bosszút akarnak állni a másikon. De míg Figaro Susanna becsületéért venne revansot a grófon, és alapvetően nemes szándékok vezérlik, addig Almaviva azért venne elégtételt, mert a többiek bolondot csináltak belőle.

A IV. felvonásban mindketten a feleségük csapdájába esnek: a grófot a vágyai vezették ide, Figarót pedig a féltékenysége. Figaro kreatívan oldja meg a problémákat, két lábbal áll a földön akkor is, amikor a dolgok nem terv szerint alakulnak. Szerethető figura az első perctől, a közönség neki drukkol. A gróf mindenben az ellentéte: őt a hatalom, a féltékenység és a harag irányítja. Amikor az opera végén a gyönyörű Contessa perdono elhangzik, mindig az az élményem, hogy a közönség még a lélegzetét is visszafojtja egyetlen, éteri szépségű pillanat erejéig. Egy végtelenül egyszerű mondat, mégis mennyivel jobb emberekké tesz minket: „Bocsáss meg!”

Budapesten hagyományos
színrevitelben fogja játszani a két szerepet. Hogyan viszonyul a kísérletező
rendezésekhez?

Azt vettem észre, hogy mindkét típusú előadást élvezem. Nem a külsőségek a lényegesek, hanem az, hogy a produkció mennyire képes feltölteni a történetet érzelmileg.

Az operának az a dolga, hogy megérintse a nézőt, és a színpadi eszköztárnak ezt kell támogatnia. A hagyományos rendezések jobban rezonálnak arra a klasszikus szépségre, amit gyakran társítunk a műfajhoz, de ne feledjük, hogy az opera nem csupán a távoli múlt műfaja!

Az elmúlt évtizedben többször
fellépett a magyar fővárosban, áriakoncerten és teljes értékű opera-előadásban
egyaránt. Mit gondol a magyar közönségről?

Csodálatos pillanatokat őrzök Budapestről, az országról. A nézők rajonganak a művészetért, és minden alkalommal, amikor idejövök, kimutatják a szeretetüket. Örök emlék, amikor 2016-ban az Erkel Színházban az egész nézőtér köszöntött a születésnapomon: mintha csak a barátaimmal lettem volna otthon.

Jászay Tamás interjúja az Opera Magazinban jelent meg.

Nyitókép: Erwin Schrott Gábor Gézával a Don Giovanniban, 2015-ben Budapesten. Fotó: Rákossy Péter