Egyéb
Átadták az állami zenei ösztöndíjakat
Zenei tehetségeket díjaztak: 23 fiatal tehetség vehette át április 3-án a Kodály Zoltán zenei alkotói, a Fischer Annie zenei előadó-művészeti és a Lakatos Ablakos Dezső jazz-előadóművészeti ösztöndíjakat. Bejelentették: a zenei ösztöndíjasok a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon és a Budapesti Tavaszi Fesztiválon is fellépnek.
Két Nemzet, Egy Kamera
Magyarország Ankarai Nagykövetsége szervezésében 2016-ban indult útjára az a kezdeményezés, amely során egy csoport lelkes magyar és török fotós közös élményein, de egyedi látásmódján keresztül mutatja be saját és egymás kultúráját. A Várkert Bazár ad otthont március 31-étől annak a fotókiállításnak, amely az utazó szemével láttatja Ankara és Budapest szépségeit.
Szabó Magda Centenárium
Szabó Magda idén októberben lenne 100 éves. A kerek évfordulóra számos különleges program készült, megemlékeztek alakjáról, alkotásairól – ahogyan például Piros Ildikó az Abigél titkaiban. Az írónőre emlékeznek a Várkert Bazárban is: az április 13-án megrendezendő ICON Szabó Magda centenáriumi est különlegesnek ígérkezik.
Fellendülőben a kultúra ápolása
Tizenöt ország több mint száz képviselőjének részvételével április 1-jén vette kezdetét a Magyarok második kulturális világtalálkozója nevű kétnapos rendezvény Pécsett. A rendezvényen Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár azt mondta, hogy fellendülőben van a magyar kultúra ápolása és gondozása.
Pécs a magyar Liverpool?
Miről híres Pécs? Vajon az emberek többségének mi ugrik be a Baranya megyei városról: a Pécsi Tudományegyetem vagy inkább a Halott Pénz, a Kispál és a Borz, a 30Y és a Punnany Massif? Lehet-e ötvözni a zeneipart és a tudományt? Ezekre a kérdésekre adott választ Tóth Barbara, a Pécsi Tudományegyetem Zenélő Egyetem programjának szakmai koordinátora. Mindemellett szó esett a pécsi titokról is.
Primavera '17
Vidéki és határon túli teátrumok legfrissebb operaelőadásai vendégeskednek április 4. és 9. között Budapesten. A négy éve minden tavasszal megrendezett, egy héten át tartó eseménysorozat célja a fővároson kívüli operajátszás népszerűsítése. A hagyományokhoz híven idén is hat színház fogadta el az Opera meghívását.
Színház és divat Csehov nyomán
Zoób Kati divattervező és Szikora János rendező már több mint tíz éve dolgoznak együtt, és eddig összesen öt darabot készítettek el közösen, utoljára Csehov Három nővérét dolgozták fel. A New York Művész Páholyban március 20-án megrendezett beszélgetésen mind az öt darabból levetítettek jelenteket, végül pedig élőben is felvonult Csehov három nővére.