Egyéb
Jó verseket szeretnék írni
Egy fiatal költő, aki nem csupán az irodalomban jártas, de szívesen foglalkozik festészettel, zenével és történelemmel is. Egy szerző, akiről a nemzet lelkiismerete egyszer azt mondta: „azon a nyomvonalon halad, amelyben Balassi, Csokonai indult el s az előttünk járó nemzedékekből Nagy László és Sütő András haladt”. A Kultúra.hu Véghelyi Balázst kérdezte írásról, versekről, küldetéstudatról és sorsdöntő találkozásokról.
Minden ötezer évben történik ilyen
A szerelemben a boldogság sokszor együtt jár a tragédiával, a szenvedéssel. Különösen igaz ez a művészek világára, ahol kicsit minden és mindenki szenvedélyesebb, ezáltal pedig a kapcsolatok is viharosabbak. Valentin-nap alkalmából összeválogattunk öt olyan zenészt, zeneszerzőt, alkotót, akinek nem hétköznapi módon alakult a házassága.
Filmek térből és időből
Folytatjuk tér- és időbeli kalandozásunkat a film történetében. Legutóbb a lengyel új hullámra esett a választásunk, most viszont Dániába megyünk, ahol 1995-ben megszületett egy radikálisan új filmes irányzat, a Dogma 95 elnevezésű mozgalom, mely legalább olyan megosztó, mint két atyja, Lars von Trier és Thomas Vinterberg. Vagyis a filmtörténet egyik legvitatottabb szelete következik.
Szeretettel fogadták a filmet
Nagy szeretettel fogadta a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) közönsége a magyar versenyfilmet, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását – mondta a közmédiának a német fővárosban Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója. De azt sem szabad elfelejteni, hogy a kritikusok is jól fogadták a filmet, melynek nagy esélye van az Arany Medvére!