?Költő és zeneszerző együtt? A kettő sok volna ? gondoltam magamban ?, de majd meglátjuk.? Kitől idéztem? Emlékszel ezekre a mondatokra?

Csoóri Sándor mondta 2007-ben a harmadik könyvem bemutatóján. Ezzel a mondattal arra a történetre utalt, amikor megkerestem őt az első ?zsengéimmel? és egy olyan magnókazettával, amelyen két, általam megzenésített verse szerepelt. A dalokat megdicsérte és a versek szellemisége is tetszett neki, de javasolt néhány javítást. Utána évekig leveleztünk, gyakran találkoztunk, beszélgettünk és olyan, életre szóló tanácsokat adott, amelyekhez a mai napig ragaszkodom. Ha pedig fiatalabb költőkkel vagy diákokkal találkozom, nekik is továbbadom.

Csoori-Sandor-Veghelyi-Balazs_
Véghelyi Balázs (balra) és Csoóri Sándor (jobbra) 2003 Fotó: Lenolaj.hu

Megosztasz az olvasókkal egyet a sok jótanács közül?

Azt mondta: ?A vers nem az a hely, ahol kímélik az angyalokat. Ez a mondat számonkérés volt. Egyúttal biztatás is, hogy legyen sokkal vakmerőbb, szókimondóbb,

gyalogoljon többet a sárban és a Tejúton is.?

Számomra ez azt jelenti, hogy aki verset ír, az egyrészt figyeljen a körülötte lévő világra, másrészt emelkedjen el a valóságtól képekben és nyelvezetben is.

Szerinted a kortárs magyar irodalmi életben nyílik lehetőség erre az utazásra a fiatal alkotóknak? Tudtál többet gyalogolni a sárban és végigjártad a Tejutat is?

Megjártam mind a kettőt, és igyekeztem meg is örökíteni. Mindig azt szoktam mondani, hogy ne a szövegek beszélgessenek egymással, hanem az író az olvasóval. Szerintem az ideális irodalmi életben gazdagabb a kapcsolat azok között, akik megírják a verset vagy prózát, és azok között, akik elolvassák. Most úgy érzem, mintha kicsit magára hagyták volna az olvasót. Gyakori jelenség, hogy aki nem szakmabeli, az nem tudja dekódolni az írói üzeneteket. Én igyekszem úgy verset és prózát írni, hogy minden nyitott szellemű ember élvezni tudja és megértse.

Mennyire találod nyitott szelleműnek a társadalmat? Milyen a magyar költészet helyzete Magyarországon?

Azt tudjuk, hogy a Nyugatot sem olvasták túl sokan, és a 19. századi klasszikusok is panaszkodtak arra, hogy kevesen olvasnak. Ez ma is így van, mert a vers alapvetően rétegműfaj, ezzel tisztában kell lennünk. Ennek ellenére azt tapasztalom, hogy elég sokan olvasnak verseket. Az kétségtelen, hogy a csatornák átalakultak. Manapság alig vásárolnak versesköteteket vagy irodalmi folyóiratokat az emberek. Viszont rengeteg internetes oldal van, ahol sokan tesznek közzé verseket, szerzők és olvasók egyaránt. A költők sem csak versírással foglalkoznak.

Ha már itt tartunk: Te mivel foglalkozol?

Most egy könyvkiadót vezetek, de foglalkoztam újságírással, és tanítottam is.

Lehet a költészetet tanítani és tanulni? Vagy a szabadvers azt jelenti, hogy bármit papírra vethetek, az szépirodalom?

Szerintem tanulni kell. Vannak ösztönös zsenik ? Petőfi eredendően az volt, bár ő is iskolázott lírikus. A költészetben még a szabadversnek is vannak szabályai. Tanítok egy íróiskolában, és ott általában két műfajt szoktam a hallgatókkal megbeszélni. Az egyik az időmértékes verselés. Azzal szoktuk kezdeni, hogy mindenkinek vesszük a nevét és ritmizáljuk. Például az, hogy Véghelyi Balázs egy daktilusból és egy jambusból áll. De svéd gyerekverseket is írunk az órákon.

uveghegy_kiado_2
Fotó: Üveghegy Kiadó

A svéd gyerekvers külön műfaj?

Igen, valójában történetmesélés a gyerek szemszögéből. Tehát a szerző belehelyezkedik a gyerek nézőpontjába és rajta keresztül láttatja a világot. Szabadversben írunk a családról, szülőkről, az utcán közlekedő emberekről. Előhívjuk a gyerekkori emlékeket, és ebből írunk egy csattanós, frappáns verset.

Szóval svéd gyerekverseket tanítasz, cikket írsz, kiadót vezetsz. Ezek szerint a 21. században sem lehet megélni csak költészetből?

Szerintem nem lehet. A folyóiratok többsége általában egyáltalán nem fizet honoráriumot vagy csak valami jelképes összeget, ami egyébként érthető is, hiszen örülnek, ha a nyomdaköltséget ki tudják gazdálkodni. De szerintem aki csak a pénzért akar verset írni, az inkább ne is írjon verset.

Az alkotásnak belülről jövő késztetésnek kell lennie.

A kiadott műveid száma alapján benned ez a késztetés állandóan él. Hol tart most a költészeted?

Nem szeretem jellemezni a saját verseimet, inkább azt szeretem, ha mások jellemzik. A versesköteteimet úgy szoktam összeállítani, mintha a makrokozmosztól a mikrokozmosz felé haladnánk az olvasóval. Ezt úgy értem, hogy először egyetemesebb, általános kérdésekről írok, aztán a személyes érzéseimről, szerelmekről, csalódásokról, de írok gyerekverseket is. Van egy elképzelésem, és tudom, hogy ez kicsit naivan hangzik, de családi versesköteteket szeretnék írni. Szerintem úgy ideális egy család, ha a családtagok együtt olvasnak. Ezt szeretném a magam szerény módján ösztönözni.

Hogyan juthat el ez az ösztönző szándék az olvasókhoz? Nyilván a tehetség önmagában nem elég.

Manapság bárki kiadhat bármit szerzői kiadásban. Ettől eltekintve szerintem szükség van a tehetség mellett olvasottságra is. Déry Tibor írta azt, hogy ?ha nem írhatnék, akkor folyton olvasnék, de ha nem olvashatnék, írni se tudnék?. Ő prózaíró volt, de ez ugyanúgy vonatkozik a versre is. Sok verset kell olvasni, nem csak régieket, hanem kortársakat is. Illetve szükség van arra, hogy amit az író a hétköznapokban megél, azt meg tudja fogalmazni a hétköznapi szavakon túl.

Tehát úgy kell elszakadnia a valóságtól, hogy közben ne szakadjon ki belőle.


Ezen túl biztosan nem árt az sem, ha egy ifjú szerző ?régi motoros?, elismert írókkal köt barátságot. Milyen, a költészethez köthető nagy találkozások voltak az életedben?

Szerencsés vagyok, mert találkozhattam egészen fiatalon nagy klasszikusokkal. Például Hubay Miklóssal, aki a 20. század egyik legjelentősebb drámaírója volt. Már 90 éves is elmúlt, amikor beszélgettünk, és már olyan rosszul látott, hogy vastag filctollal dedikálta a műveit. A Profán kantáta című versemről egyébként a mai napig ő adta a legjobb értelmezést. A napokban ünnepeli 80. születésnapját Baranyi Ferenc, akiről egy köszöntőversben József Attilára utalva így írtam: ?a törvény örökké fölfeslő szövedékét / éles jambusokkal varrta vissza? verseiben. Nagy mérföldkő volt az életemben, amikor Serfőző Simonnal találkoztam. Vele nem elsősorban költőként kerültem kapcsolatba: ő adta ki az első könyvemet Magyar poharak címmel 2003-ban. Akkoriban még csak elsőéves voltam az egyetemen, és emlékszem, éppen Horváth Iván tartott előadást, amikor csörgött a telefonom. A sors iróniája volt, hogy a professzor Beethoven IX. szimfóniájáról beszélt, amikor a tanterem csendjét a telefonomból zengő Örömóda törte meg. Persze, gyorsan kikapcsoltam, de később kiderült, hogy Serfőző Simon keresett, és azt akarta elújságolni, hogy örömmel kiadná az első könyvemet. Ezt egy jelnek vettem.

Ha már Beethovennél tartunk. Van olyan művészéned is, amelyik szívesen zenél.

Az irodalmat tekintem a fő hivatásomnak, a zene inkább csak hobbi. Tíz évig tanultam zongorázni, és a mai napig, hetente többször leülök a hangszer elé. Játszom klasszikusokat és kortársakat, de szeretek improvizálni is. Nálam az irodalom és a zene összefonódik. Csak úgy tudok dalokat írni, ha vers az alapja. Megjelent egy CD-m, az Útravaló énekek, amelyen Kányádi Sándor, Kaiser László, Csoóri Sándor és más híres szerzők megzenésített versei hallhatók. A dalokat fiatal zenészekkel és a százhalombattai gyerekkórussal vettük fel.

uveghegykiado
Fotó: Üveghegy Kiadó

Az interneten olvastam, hogy a zenélésen kívül van még egy érdekes hobbid. A honlapodon azt írod, hogy gyakran foglalkozol elfeledett szerzőkkel vagy ismert írók kevésbé ismert műveivel. Ezt úgy kell érteni, hogy szívesen töltöd a napod könyvtárakban és levéltárakban régi írásokat bogarászva?

Pontosan így. Szeretek felfedezni olyan értékeket, amelyek részben vagy egészen feledésbe merültek. Foglalkoztam például Beniczky Péter barokk költővel, akinek egy versét visszafordítottam szlovákról magyarra. De írtam Zelk Zoltánról is, akinek szinte csak a gyerekverseit ismerjük, és még sorolhatnám a neveket. Örömömet lelem a kutatásban, és igyekszem visszahozni azokat a nagyszerű írókat, költőket, akik mára feledésbe merültek.

Tehát szívesen foglalkozol írással, komponálással és értékmegőrzéssel is. De mi a legfontosabb célod?


Szeretnék jó verseket írni, mert szerintem a vers sokat hozzátesz az életünkhöz, megnyitja az ember gondolkodását, és a lelkét.

Nincs olyan konkrét célom, mint mondjuk Petőfinek, hogy kivívjam a világszabadságot vagy a világbékét. Egyszerűen csak építő értékekkel szeretném gazdagítani magamat és mindenkit, aki olvas.

 

Jámbor-Miniska Zsejke