Egyéb
Új Rippl-Rónai-életműrekord született a Virág Judit Galéria téli árverésén
Rippl-Rónai József A geszti kastély kertjében című festménye 300 millió forintos leütésével megdöntötte a festő eddigi életműrekordját a Virág Judit Galéria téli árverésén hétfő este Budapesten. A 1912-ben készült kép ezzel az összeggel Csontváry Titokzatos szigete után a második helyre került a magyar aukciós rekordok listáján.
Magyar kutatók újfajta detektort fejlesztenek a radioaktív sugárzás mérésére
A kutatók célja, hogy ezek felhasználásával a mérési pontosság megtartása mellett miniatürizált detektorokat fejlesszenek ki, amelyeket többek között az űrkutatásban, az atomerőművekben, valamint a fúziós reaktorokban lehet majd speciális mérésekre használni.
Sírás nevetésig – Megnyílt a Trafó Galéria új kiállítása
Új kiállítás nyílt a Trafó Galériában. A Sírás nevetésig olyan művészek munkáit mutatja be, akik a humort tűzik zászlajukra, miközben megbirkóznak az élet nehézségeivel.
Vecsei H. Miklós és csapata turnén mutatja be A kocka kibontását
Vecsei H. Miklós és csapata Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján, a KiégőIzzók csapatának élő, vetített díszletében, Koltay Szonja installációjával készítette el legújabb koncertszínházi előadását QJÚB – A kocka kibontása címen. A Platon Karataevvel közös turnéra indul az új produkció Kárpát-medence-szerte.
„Nem vagyunk egyedül” – Ajándékok a Nemzeti Színház nézőitől
Átadták az adventi adománygyűjtésen összegyűlt ajándékokat a Nemzeti Színházban. A mintegy 300-350 ezer forint értékű játékot, könyvet és más tárgyat tartalmazó csomagokat dr. Simon Attila István, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetője vette át Vidnyánszky Attilától, a Nemzeti Színház főigazgatójától december 17-én, a Vitéz lélek előadása előtt. A darabot #anemzetimindenkie program részeként az intézmény dolgozói nézték meg.
Átadták a Magyar Nyelvőr Díjakat
A Magyar Nyelvőr Alapítvány rangos elismerését az idén Beregszászi Anikó nyelvész, Juhász Judit szóvivő, rádiós szakember, nyelvművelő és Vinkó József műfordító, dramaturg, újságíró kapta.
A kutya nálunk is teljes jogú családtag lett
A magyar háztartások közel harmadában van kutya, és a kutyatartók 65 százaléka családtagként tekint négylábú kedvencére. Tízből egy magyar kutyatartó számára pedig kedvence rendkívül, akár mindenkinél fontosabb az életében – derült ki a Kutyaszemmel program által támogatott legújabb felmérésből, amelyet az ELTE Természettudományi Karának munkatársai végeztek.
Ismeretlen rovarfajt azonosítottak magyar kutatók egy borostyánban
Eddig ismeretlen, már kihalt rovarfajt, egy metálfényű őscsótányt azonosítottak magyar kutatók egy ajkai kőszénmocsárból származó, késő kréta kori borostyánban.
Átadták a 2022-es Gábor Dénes-díjakat
Átadták a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítményeket elismerő 2022-es Gábor Dénes-díjakat hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).
Első helyen nyitott a Mandoki Soulmates új lemeze
Leslie Mandoki elmondása szerint ez a lemez a pályafutása legnagyobb műve. A magyar és nemzetközi sztárokkal közösen megalkotott zenei költemény fő üzenete az összetartozás és az emberség.
Több mint egymilliárd forint két új jogdíjra
Először fizet a közrádiós felvételek után ismétlési jogdíjat az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület.
Lakossági madárszámlálási akció indul a két ünnep között
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Nagy téli madárles címmel országos madárszámlálásra hívja a lakosságot december 28. és 30. között.
Csaknem 2,5 millió forintot gyűjtött a Quimby zenekar a Vadaskert gyermekkórháznak
A Quimby jótékonysági aukcióján az együttes tagjainak műveiért összesen 2,441 millió forintot fizettek a licitálók, akiknek az adománya a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátria Kórház és Szakambulancia munkáját támogatja.
Már csak pár hétig sétálhatunk a Marson
Már csak január 10-ig látogatható az Álmok Álmodói 20 szórakoztató tudománytörténeti kiállítás a Millenárison. Az utolsó hetekben a gyerekek ingyen nézhetik meg!
Taroltak a magyar tehetségek az olaszországi vígjátékfesztiválon
Lakos Nóra romantikus komédiája, a Hab a fődíjat, a főszereplő Kerekes Vica a legjobb színésznő díját, míg Tiszeker Dániel a Nagykarácsonyért a legjobb rendező díját nyerte el a dél-olaszországi Acerrában megrendezett Festival della Commedián.
Sikeres projektet zárt a Noniusz Productions csapata és az Antares zenekar
A Noniusz Productions 2021-ben vett részt és nyert támogatást a Petőfi Kulturális Ügynökség zenei menedzsereknek szóló pályázatán.