Átadták az adventi adománygyűjtésen összegyűlt ajándékokat a Nemzeti Színházban. A mintegy 300-350 ezer forint értékű játékot, könyvet és más tárgyat tartalmazó csomagokat dr. Simon Attila István, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetője vette át Vidnyánszky Attilától, a Nemzeti Színház főigazgatójától december 17-én, a Vitéz lélek előadása előtt. A darabot #anemzetimindenkie program részeként az intézmény dolgozói nézték meg.

„A Nemzeti Színházban folyamatosan próbálunk tenni azokért az ügyekért, amelyekért önök az életüket áldozzák” – emelte ki Vidnyánszky Attila az előadás előtti köszöntőjében. „Valóban úgy gondoljuk, hogy ez a nemzet színháza, így az önöké is. Biztosan vannak olyanok is a nézőtéren, akik még nem jártak nálunk, és nagyon jó volna, ha még sokszor ellátogatnának hozzánk” – tette hozzá a teátrum vezetője. „Nem véletlen az sem, hogy ez az esemény összekapcsolódik a Tamási Áron-emlékév záróprogramjával. A Vitéz lélek már tizedik éve megy a Nemzeti Színházban, nem is lehetne méltóbbat játszani ma, karácsony előtt, mint ezt, az újrakezdés csodálatos darabját” – tette hozzá.

„Egy korábbi kárpátaljai ösztöndíjprogram kapcsán találkoztunk először Vidnyánszky Attilával, most pedig olyan, társadalmi felelősségvállalás iránt elkötelezett szereplőket kerestünk, akikkel az intézményünk kapcsolatot tud kialakítani, így találtunk ismét egymásra” – erről beszélt dr. Simon Attila István főigazgató az ajándékok átadásakor. „Vezérigazgató úr nagyon nyitottnak bizonyult, és az már az ő ötlete volt, hogy az adományok idén a nálunk lakó sérült gyermekeknek szóljanak. Államilag fenntartott intézményként 830 helyen végzünk munkát országszerte, több mint harmincezer ellátottunk van, közülük több mint hétezer a gyermek, ők lakásotthonokban, gyermekotthonokban élnek. Sajnos, köztük vannak olyanok is, akik a fogyatékosságuk mértéke miatt csak speciálisan kezelhetők. Nekik, ennek a mintegy ötszáz gyermeknek szólt most a Nemzeti Színház adománygyűjtése. Ezek a gyermekek a szentestét is az intézményben töltik, ezért rendkívül fontos, hogy érezzék azt a szeretetet, amit ezek a játékok vagy más hasznos holmik képviselnek. Nekik leginkább az élmény hiányzik az életükből, és úgy látom, hogy az itt összegyűlt adomány nagyon sokat segít majd abban, hogy felejthetetlen legyen ez a karácsonyuk. Az, hogy az ország első számú színháza beáll egy ilyen kezdeményezés mögé, több mint gesztus. Nagyon szeretnénk – és ez közös akarat –, ha ez a kapcsolat folytatódna a Nemzeti Színházzal. Az is fontos, hogy most a dolgozóink eljuthattak erre az előadásra, hiszen a legtöbbüknek nincs alkalma erre. Az ország tizenhárom megyéjéből vannak most itt a munkatársaink. Az ő örömüket látva elmondhatom, hogy célt ért a kezdeményezésünk. Ez azt jelenti, hogy nem vagyunk egyedül, ott áll mögöttünk a társadalom. Főképpen azoknak fontos ez, akik a nap huszonnégy óráját az ellátottak mellett töltik. Hatalmas jelentőségű, hogy most érzik a társadalom megbecsülését, és éppen advent idején megtapasztalhatják, nincsenek magukra hagyva.”

„A nézők és a kollégáink is bőségesen hoztak ajándékot az adventi hetekben” – mesélte Pintér Szilvia, a Nemzeti Színház ifjúsági programfelelőse. „Főképpen mesekönyvek, fejlesztő játékok, építőkockák, puzzle-játékok, plüssök, ruhaneműk kerültek az ajándékcsomagokba. Cégek is társultak hozzánk, így a Tuli Virág és a Diafilmgyártó Kft., amely a szombati adventi programjainkhoz a diafilmeket hozta. A cég ügyvezetője, Lendvai Gabriella ma ezeket a diafilmeket is a fogyatékkal élő gyermekeknek adta, így ezek is az adományokat gyarapítják majd. A pénzadományokból pedig speciális fejlesztő játékokat vásároltunk a gyermekotthonoknak” – tette hozzá.

Fotók: Eöri Szabó Zsolt