Egyéb
A spanyol film legjava
Drámák, vígjátékok, thrillerek és egy dokumentumfilm is várják a látogatókat a Spanyol Filmhéten október 16. és 22. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az idei programban a spanyol filmdíjra, a Goya-díjra jelölt rendezők legújabb alkotásait és a tavalyi Berlinalén a legjobb elsőfilm díjával elismert 1993 nyara című filmet tűzik műsorra.
Budapestre jön Giorgio Moroder
A legendás zenei producer, Giorgio Moroder bejelentette legelső élő európai turnéját! A sokak által a diszkó keresztapjaként vagy az elektronikus tánczene megalapítójaként ünnepelt 78 éves, többszörös Oscar- és Grammy-díjas Moroder 15 várost érintő európai turnéra indul 2019 tavaszán, köztük érintve a magyar fővárost is 2019. május 15-én.
Ha szereted az Oltári nőt
A kedvenc filmjeink között még akkor is találunk amerikai vígjátékot, ha nagyon szigorú szempontok szerint állítottuk össze a listát. Nos, aki nem ért egyet ezzel a kijelentéssel, az is olvasson tovább, cikkünkben ugyanis olyan amerikai filmműfajt ismertetünk, melynek darabjait képtelenség nem szeretni. Ismerjétek meg a screwball comedy műfaját, aztán pedig nézzetek filmet – például az Oltári nőt!
Árpád-kori leleteket találtak
Korai Árpád-kori épületeket, 14. század elején épült templom maradványait, valamint egy 13. század elejéről származó bronzkorpuszt is találtak a székesfehérvári Szent István-székesegyházban zajló régészeti feltáráson. A régészeti eredmények jelentős mértékben növelik az ismereteket, gazdagítják a város és a megszentelt hely történetét.
Európa mozizni megy!
Magyarországon huszonöt, Európa-szerte pedig több mint 600 filmszínházban rendezik meg október 14-én az Európai Art Mozi Napot, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az európai filmművészet sokszínűségére. A filmkülönlegességek sorát a dán Gustav Möller első játékfilmje, A bűnös (Den Dkyldige) nyitja.
Tallinnban mutatják be a filmet!
Észak-Európa egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválján lesz a Reisz Gábor által rendezett Rossz versek című film világpremierje! A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlannal berobbant csapat új filmjét meghívták a tallinni filmfesztivál versenyprogramjába: a világpremier november 23-án lesz az alkotók jelenlétében.
Toto-koncert az Arénában!
Újra koncertet ad Magyarországon a Toto. A fúziós rockzene több mint négy évtizede létező élő legendája 2019. június 27-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. A zenekar legutóbbi válogatáslemeze, a 40 Trips Around the Sun idén februárban jött ki és tucatnyi országban debütált a slágerlisták élvonalában.