Egyéb
Cirkusz a javából
Őrült katalán hajszobrászshow, a Széchenyi tér felett lebegő légtornászok, tűzzsonglőrök, a világ különböző pontjairól érkező akrobaták és bohócok szórakoztatják a Zsolnay Fényfesztivál látogatóit az ingyenes utcai produkciók keretében június 30. és július 2. között. A fesztivál újcirkuszi produkciói utcai forgatagot és remek hangulatot varázsolnak Pécsre.
Nyomokban Linkin Parkot tartalmaz
Magyarországon először lépett fel az amerikai nu metal zenekar, így az idei év egyik legjobban várt koncertjét láthatta június 27-én az, aki ellátogatott a VOLT Fesztiválra, Sopronba. Órákkal a kezdés előtt megtelt a nagyszínpad előtti tér, a tömeg tűkön ülve várta a bandát. Így utólag azonban kérdéses, megérte-e a nagy izgalom.
Robert Capa, a tudósító
Örömmel mondhatom, hogy köszöntöm önöket a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ első állandó Capa-kiállításán – fogalmazta meg meghatódva Kőrösi Orsolya, az intézmény ügyvezető igazgatója a Robert Capa, a tudósító című kamaratárlat június 27-ei megnyitóján. A központ új, állandó kiállítása ötven képet sorakoztat fel a világhírű fotóművész életművéből.
Friss tehetségek a könnyűzenében
A Kamilka és a Pesti Sikk, a Massza és Hangácsi Márton különböző zenei stílust képviselnek, egyvalami mégis közös bennük – a zene szeretete mellett –: az, hogy sikeresen pályáztak a Cseh Tamás Programban. A kezdeményezés egyik célja az induló zenekarok támogatása, a kezdő lökés megadása. A zenészeket a programról és jövőbeli terveikről kérdeztük.
Különleges kiállítások Európában
Művészeti szempontból a 2017-es év igen erősre sikerült: idén ünnepeljük a holland művészeti mozgalom, a De Stijl megalapításának, valamint a híres francia szobrász, Auguste Rodin halálának 100. évfordulóját. Ennek apropóján összegyűjtöttük a tíz legjobb időszaki kiállítást Európa jelentősebb művészeti városaiból, ahová külföldi utazás esetén érdemes ellátogatni. Figyelem, a végére hagytuk a legjobbat!
Remake vagy eredeti?
Van egy videó, mely átkot szabadít arra, aki megnézi. Mindössze hét napot kap a halálra ítélt néző, és amint ez lejár, jön a „szörny”, aki rögtön magával viszi a túlvilágra. E rövid leírás épp elég ahhoz, hogy mindenki tudja, a halálból vissza-visszalátogató gyilkos egy kétségbeesett kislány, Samara szelleme, a szóban forgó film pedig nem más, mint A kör. De melyik a jobb? A remake vagy az eredeti?