Peyroux új anyagát közönség előtt vette fel egy templomban, állandó bőgősével és gitárosával, utólag is csak minimális mértékben tökéletesítve a felvételeket. A helyszín, egy Oxford környéki koraközépkori templom akkor ihlette meg, amikor egy exkluzív meghívás alkalmával először adott ott koncertet. A lemezre gospeltémák, illetve olyan mai énekes-dalszerzők dalai, mint Tom Waits, Townes Van Zandt és Allen Touissant és néhány örökzöld közül válogatott, de mindegyik erős blueslüktetéssel és a lehető legszemélyesebb hangvételben szólal meg. Peyroux azt mondta a lemezanyagról, hogy ő mindig is a zenében élte meg a spiritualitást, és ezek a dalok mind egyediek, személyesek, sőt bensőségesek. Ez igaz az egész lemezre is, melyen szerepel a legnagyobb slágere, az Everything I Do Gonna Be Funky (From Now On) című dal.

Peyroux Amerikában, Georgia államban született 1974-ben, de miután szülei tinédzserkorában elváltak, édesanyjával Franciaországba költöztek. Itt kezdett el énekelgetni, majd huszonkét évesen felvette a Dreamland című lemezt, mellyel rögtön népszerű énekesnővé vált. Sokat merít a jazzből, büszkén fogadja, ha Billie Holiday hangjához hasonlítják az övét, de Ray Charles, Joni Mitchell, sőt a francia sanzon legnagyobbjai is hatással voltak saját, jellegzetesen fátyolos, de sokszor felszikrázó, sűrű érzelmi töltetű hangszínére. Az új lemezen közreműködő Jon Herington gitáros és Barak Mori bőgős Pestre is elkíséri az énekesnőt, aki maga is gyakran vesz kézbe gitárt.

 

Részletek és jegyek itt: https://www.getcloserconcerts.com/koncert/madeleine-peyroux/